Mily fölemelő érzés hullámzott végig az országon, amikor illetékes helyről bejelentették, hogy a folyó ötéves tervet négy és fél év alatt teljesítettük, sőt túlteljesítettük harminckét százalékkal! Akkor még nagy és egységes volt az ország, másodszor vált rövid története alatt egységessé, részint épp ennek volt köszönhető az ötéves tervek idő előtti befejezése és túlteljesítése. Különösen a trepèai ólombányászok értek el irigylésre méltó eredményeket. A hvari halászok világcsúcsot állítottak fel. Celje nevével volt tele az ország, de Varasd se maradt le egy fél percenttel sem a kitűzött cél mögött, Tuzla, Cetinje és Kumanovo teljesítményével minden országos napilap vezércikkben foglalkozott. Az összlakosság jó közérzete ugrásszerűen nőtt, az országos statisztikai intézet odáig merészkedett, hogy ezt a közérzetet mérte is és százalékban fejezte ki. Az emberek lelkesedése az eredmények birtokában az előző ötéves tervhez viszonyítva kilencvenkét százalékkal nőtt.
Aztán a későbbi években, évtizedekben a statisztikusok némileg lehiggadtak, a mindent százalékban való mérés valamelyest háttérbe szorult, minthogy az ország eladósodását nem volt ildomos túlhangsúlyozni, százalékban kifejezni meg éppenséggel lehetetlen volt, mert hiányzott hozzá az összehasonlítási alap. Mihez képest és mennyivel adósodott el? - kérdezték volna, akik eladósították. A vezércikkírók is hallgattak.
Újabb nagy fordulat a százalékszámításban akkor következett be, amikor megrendült az egységes állam alapja s végigsöpört az országon a már ki tudja, hányadik balkáni háború vészjósló fuvallata. Ez a Hágában megboldogult vezetőnk vezérré való megválasztása alkalmával vált nyilvánvalóvá. Ugyanis számszerűen, százalékarányban mutatta ki a statisztika, hogy a szavazópolgároknak több mint száz százaléka adta le a voksát a gazimestani hősre. Újra nagyot ugrott az eredmények százalékarányban való kimutathatóságának a tekintélye.
Néha úgy tűnik, hogy az ilyetén való ,,kimutathatóság" ma is működik. Az ország lakosságának több mint tíz százaléka munkanélküli, olvassuk az újságokban, halljuk a rádióban, pedig ez így mintha kevesebbet mondana, mint ha leírnák fehéren-feketén: a nyolcmillió lakos közül kilencszázezernek nincs állandó munkája. Pontosabban: 927 311-nek. Mert a számsor végén az az egy is sokat számít, különösen annak, aki ott áll, annak az ijesztő sornak a legvégén. Az infláció is százalékban növekedett, az árak úgyszintén. Mintha csak a régi, klasszikus százalékos idők térnének vissza, amikor az acéltermelés a múlt évihez képest ötvenhárom százalékot ugrott. Miközben mi, újságolvasók stb. százszázalékos sérülést szenvedtünk a tájékozottságban.
Egy picinykét így vagyunk a legeslegújabb ki- és bejelentéssel is, amely vidékünk és az ország legmagasabb templomtornya árnyékában hangzott el, miszerint az első félévben (értsd: 2006 első hat hónapjában) hetven százalékkal kevesebb nemzetiségi incidens történt. Mint összesen az elmúlt években? Vagy a tavalyi év utolsó hat hónapjához képest? Mihez arányította a különben reménykeltő hírt a bejelentő illetékes? Viszont hozzátette: reményei szerint a következő (templomtorony alatti?) találkozón ez a téma már nem szerepel. Azaz a nemzetiségi incidensekről szóló. És mindez a hetvenszázalékos csökkenés az alig fél éve beindított toleranciaprogramnak köszönhető. Mondta az illetékes az ország legmagasabb templomtornyának árnyékában. Mert nagy kánikula volt éppen. (Csak zárójelben jegyezzük meg: hallgatva a százalékos beszédet, a tömegből egy helybéli őslakos bácsika az ég, azaz a torony magasságába emelte tekintetét, hogy hálát adjon az Úrnak a hetvenszázalékos eredményért, miközben a hőségtől kissé megszédült, illetve az volt az érzése, hogy a templomtorony szédült meg, szerencsére nem történt semmi: a bácsika is, a torony is talpon, a helyén maradt.)
És most zajlott le a futball-világbajnokság. Szép volt, izgalmas volt, ám a szurkolók között nem mindig volt meg a kellő tolerancia, így itt-ott kisebb-nagyobb incidens történt. Ezt a továbbiakban elkerülendő, nem volna üdvös a mi máris eredményesen működő tolerancia-programunkat átplántálni a világ nagy arénáiba is?