Dr. Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom rövid története című kötetében (Forum Könyvkiadó) csupán néhány sort szentel Szathmári Istvánnak: ,,Szathmári István (1954) a költői próza művelője. Az Andok felé című bemutatkozó kötetében (1988), amikor ,,lírai helyzetképeket' rajzol. Lírai fogantatású Álmok és életek című regénye is (1992)' - Szathmári István a prózaíró és tanár Szabadkán született, 1954. február 26-án és szülővárosában végezte az általános iskolát, 1973-ban érettségizett, majd az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken szerez diplomát (1977), Budapesten az ELTE hallgatója (1998). 1979-től 1993-ig gimnáziumi tanár Szabadkán, 1993-ban elhagyja az országot, Magyarországon középiskolai tanárként, kollégiumi és családpedagógusként dolgozik - Több díjat nyert: Majtényi Mihály novellapályázat, I. díj (1984), a Forum Könyvkiadó regénypályázatán I. díj (1989), Üzenet-díj (1989), Majtényi Mihály novellapályázat II. díj (1994), Szirmai Károly Irodalmi Díj (1996), Év könyve díj 2000-díj (2001). Főbb munkái: Az andok felé, elbeszélések, Újvidék, 1988; Álmok és életek, regény, Újvidék, 1992; A villamos és más történetek, novellák, 1995 , Budapest; Ünnepnapok, novellák, Szabadka, 1995; Kurdok a városban, novellák, 2000, Budapest... - Munkásságát többen méltatták: Juhász Géza, Hózsa Éva, Bányai János, Vajda Gábor, Tolnai Ottó, Lovas Ildikó, Fekete J. József s általuk is megállapítást nyert, hogy Szathmári István ,,megzabolázhatatlan' könyveket adatott ki - Az író prózai iszkolása után, rejtőzködését követően vissza tudott térni a szabadkai villamoshoz, ,,szívfájdalmunkhoz', szülővárosát és környékét meghatározó földrajzi és szellemi topográfiához; időben vissza a már összefüggő emléksorokat hordozó gyermekkorig. Újra építkezett egy-egy ízből, illatból, képből és újraélhette - nem elbeszélte - a ,,múltat' - narrátorként, felnőtt emberként, hogy újra mersze támadjon ,,a jégre lépni' és ,,siklani', ahogy írja: ,,Az enyém lenne az egész, én látnék, de engem senki sem látna, mert senki sincs, csak az erdő, a földben gyökerező, égbe hajló, csavarodó erdő, amely lélegzik, érzem, ha megtapintom a testet, a testét. Finoman, szépen. És kacskaringós ábrákat írnék, metszenék a jégbe...'
Hózsa Éva, kiváló kritikusunk, pedagógusunk arról ír Idevonzott irodalom című igényes munkájában (Sínkeresés, Szathmári István rövidprózája), hogy két novelláskötetének - mindkettő ugyanannak az egységes írói szövegvilágnak szerves része, része az emlékek, a reflexiók, a színek, a látványok, a benyomások időben sem széttagolható hálójának - szövegét valamiféle sajátos szomorú-vidám kedély hatja át, és ez egyben ,,eredeti' hangulatmozgást, ha úgy tetszik, utazást is eredményez. Amennyiben az olvasó - írja Hózsa Éva - is rááll erre a sínkereső mozgásra, eljuthat az írói látószögig, ahol azonban megmarad a homály, a gomolygás, a megismerés és az önmegismerés hiánya. (...)A Szathmári-féle szövegvilág villamosa néha ,,csöng, csöng, lármázik', időnként ,,vérző, lomha, belénk zörgő, veszélyes, sikongva és csikorgatva megálló, a kígyóhoz hasonlóan forduló' stb. A villamos és más történetekben az elvágyódás narrativáit érjük tetten, a művekre egyfajta körkörös mozgás jellemző, szögezi le Hózsa Éva, aki gyakran méltatta lapjainkban, folyóiratainkban Szathmári István munkásságát.
,,A Kurdok a városban című novelláskötetben szinte nincs olyan szöveg, amely ne utalna a másságra - állapítja meg Piszár Ágnes Az utazás alakzatai című munkájában (Szathmári István: Kurdok a városban, Széphalom, Budapest, 2000). Piszár Ágnes szerint a kritika Szathmári István poétikájának már csaknem minden lényeges jegyét összefoglalta. Kiemelte e próza urbánus vonásait, modernségét, amely a másság keresésében teljesedik ki. Ebből következtetőleg a Szathmári-szövegek központi kategóriája az úton-lét, amely lehetővé teszi eme mássággal való permanens találkozást. Piszár Ágnes arról is ír, hogy Hózsa Éva merészen megállapította, hogy érdemes felhívni a figyelmét a szathmári-mondat műfajteremtő erejére.
,,...folyton máshol lenni akarás'.
Az Újvidéki Rádió és a Magyar Rádió, a Kossuth Rádió közös nyilvános felvételén a budapesti Kossuth Klubban az is elhangzott, hogy Szathmári világában központi élmény az utazás. Bányai János irodalomtudósunk állapította meg azt. ,,Ahogyan a varázsló kertjét ismerő két Vass fiú is valahonnan messziről érkezik, úgy épülnek be Szathmári kisprózájának és regényének tartalmi meg formai struktúráiba az utazási élmények. Nem a távoli országokban nyaralók élménye ez, nem is az utazási irodák tervezte gyors kirándulások felületes ismerete. Az utazás itt nem a látvány keresése, s az utazásról szóló beszámoló sem a látvány leírása. Az utazás a nomád életérzés kifejezésformája. Nem kelthet meglepetést, hogy az írók közül nem mindenkinek sikerült olyan pontosan megrajzolni a helyi színeket, mint Szathmárinak (...) Szathmári minden írói görcs és szorongás nélkül kutatja fiákerek, konflisok, ,,megdermedt madarak röptét' - közölte a hallgatósággal Bányai János, megállapítván azt is, hogy Szathmári ,,talán túlságosan is fesztelen otthonossággal kezeli a világ nyújtotta, elképzelt vagy valóságos élményeket'. Végezetül Piszár Ágnest idézzük: ,,Kurdnak lenni Szathmári István prózájában a (vajdasági) magyar irodalom egy új perspektíváját jelenti, amellyel a továbbiakban számolni kell...' Szathmári István hősei egytől-egyig el- vagy/és visszavágynak, visszavágyódó egyének, lélekben és fizikailag is visszatérnének a Palicsi-tóhoz, mi meg elmennénk innen. Mindenki útra szeretne kelni, vagy onnan ,,ide', vagy innen ,,oda'...