Ezek a csapások mindig elvezették őket a közeli városokba, egyik településről a másikra, gyalogosan vagy valamilyen szállítóeszközön, a kezdetekben lóháton vagy lóval vontatott kocsival. Amikor az idegen útbaigazítást kért, a válasz az volt, hogy menjen csak egyenesen, és az első útkereszteződésnél forduljon jobbra, de az útjelző tábla is megmutatja majd a helyes irányt. Ez volt az utak és a hozzájuk tartozó irányjelzők, az úton való közlekedést segítő egyéb eszközök megszületésének első pillanata. Innentől rohamos fejlődésnek indult ez az ágazat.

Előbb kiszélesítették a meglevő csapásokat — hogy a lassúbb közlekedőt megelőzhesse a gyorsabb —, majd egyengetni kezdték őket, a kátyúkat betömték földdel vagy kővel, attól függően, hogy milyen tájon haladt az útvonal. A földutak sárosak voltak, az elakadások az esős időszakokban szinte állandó gondot okoztak, ezért az emberek kerülték ezeket a szakaszokat, és újabb utakat tapostak ki. A hegyvidéken ilyen probléma nem volt, mert a kövekkel borított terület szilárd maradt, a víz elfolyt, és a víztócsák sem akadályozták a közlekedést. Az ilyen tájakon viszont a helyszűke okozott némi bonyodalmat. Nem volt lehetőség a szélesítésre, mivel nem léteztek megfelelő eszközök a sziklák kivájására vagy eltávolítására, ezért ezeken a helyeken akadtak olyan keskeny részek, ahol egy jármű is alig fért el.

Ahogy fejlődött a járműgyártás, úgy kellett fejleszteni az úthálózatot is. A földutakat lassan valamilyen szilárd anyaggal borították be, és egy kissé domborúra formázták, valamint mindkét oldalon árkokat alakítottak ki, ahova lefolyt a víz. Az ókori görögök nagy köveket használtak, de nem helyeztek túl nagy hangsúlyt a minőségre, így a közlekedés csak nagyon lassan haladt. Az etruszkok első lépése az alap volt, melyet jól ledöngöltek, és erre helyezték a szorosan összeillesztett, lapos útburkoló köveket. A domború út mindkét oldalát kövekkel szegélyezték, így nem mozdult el a nagyobb tömegű járművek alatt sem. A rómaiak viszont nagyobb figyelmet fordítottak a minőségre, ők ugyanis zúzott kőből és mészből álló, betonszerű réteggel borították be az elsőrangú útjaikat, a széleken pedig útjelző táblákat helyeztek el. Ezeket már jól kiépített utaknak nevezhetjük.

A rohamos fejlesztéseket már nem is lehet követni, mivel mindenhol arra törekedtek, hogy minél tökéletesebb úttestet építsenek ki, valamint a hozzá tartozó eszközöket is folyamatosan bővítették, mint amilyenek az útjelző táblák vagy a jelzőlámpák.

A mai gyorsforgalmi utakat, autópályákat minden országban máshogy építik, nem ugyanazoknak az anyagoknak a felhasználásával, a különféle információk közlésére pedig a legkorszerűbb jelzőlámpákat szerelik fel — mindezt a biztonságos közlekedés érdekében. A modern autópálya koronaszélessége 26,6 m, a forgalmi sávok száma 2 x 2, szélességük 3,75 m, a leállósávé pedig 3 m. A közlési adatok egy vezérlőszobából kerülnek a kijelzőkre, ahonnan állandó megfigyelés alatt tartják a forgalmat, különösen az alagutakban. Itt a sebességre vonatkozó adatokon kívül a követési távolságról, valamint a hőmérsékletről is információt kapunk, sőt, a váratlan akadályokról is értesülhetünk. A balesetekről és az egyéb fontos történésekről rádión is tájékozódhatunk a megfelelő frekvenciára való hangolódással.

Az autópályák kiépítése nagyon lényeges az egyre növekvő forgalom szempontjából, ezért nem létezik akadály, melyet az ember ne küzdött volna le — gondoljunk csak a széles folyókon átívelő hidakra vagy a viaduktokra. A hosszú alagutakat ma már korszerű gépek segítségével építik, melyekkel kimarják a sziklákat, így lényegesen megrövidül ez az időigényes munka, hiszen egy fázis során nagy mennyiségű követ termelnek ki, s mindjárt be is helyezik az előre kiöntött vasbetonformát. Az alagutak szellőztetéséhez különleges ventilátorokat használnak, melyek a levegő áramlását az alagút teljes hosszán lehetővé teszik, átmérőjük akár 2,4 m is lehet. A téli időszakban a jégtelenítés és a hó eltakarítása a legfőbb gond, és az erre való gépek a különleges kategóriába tartoznak, mert nagy hatékonysággal végzik munkájukat, még a legzordabb időjárási körülmények között is. Erre a legtökéletesebb megoldás az úttest fűtése lehetne, de ez manapság még nagyon drága.

A biztonságos közlekedésről az acéldrót kerítés gondoskodik, mely meggátolja, hogy az állatok felmenjenek az autópályára. Ez is pontos méretek alapján készül, azaz meg van adva a magasság, az oszlopok közötti távolság, a drót sűrűsége, valamint a kapuk száma is, melyek kinyitása csak indokolt esetben lehetséges, mint amilyen a baleset vagy a karbantartási munkálatok végzése. A zaj- és szélvédelem is lényeges, ezért a hegyvidékek „huzatos” helyein kőfalakat építenek, de még így is előfordul, hogy bizonyos szakaszokat lezárnak a forgalom elől, amíg a rossz idő tart.

Aki már igénybe vett egy autópályát, az megtapasztalhatta, milyen is a biztonságos és pihentető közlekedés. Reméljük, hamarosan mindenhova vezet majd ilyen út, mert sokan ezt fogják választani, hiszen az a cél, hogy gyorsan és biztonságosan érjünk el a kiválasztott helyszínre.

Szerencsés utat!