Számomra maga a „csinálás” az éltető erő
Szerda Zsófia
2022.08.29.
LXXVII. évf. 34. szám
Számomra maga a „csinálás” az éltető erő

Neogrády-Kiss Barnabás fotóművész. A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának elvégzése után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán tanult. Kettős kötés című sorozatával elnyerte a Capa fotográfiai nagydíjat. Első önálló kiállítása, melynek címe „Megint a fejemben nézelődnek”, a Faur Zsófi Galériában nyílt meg 2014-ben. Két agyműtéten van túl, elveszített a látásából egy darabot. A centrumot függőlegesen megfelező vonaltól jobbra nem lát, s a jobb oldalának teljes perifériája is megszűnt számára. Fotográfiáiban azt mutatja be nagyon érzékenyen és őszintén, hogyan látja mindezek után a világot, hiszen látni számunkra magától értetődő dolog, de kérdés, hogy mi látunk-e többet, vagy ő.

* Éppen egy művésztelepről értél haza Csongrádról, közben fotóid az Előhívás című, nemzetközi csoportos kiállításon láthatóak Budapesten, a Ludwig Múzeumban, és nemrég jelent meg Solitude című könyved. Nem unatkozol. Kezdjük is a könyvvel. Hogyan fogalmazódott meg benned a kötet ötlete?
— Ez az egész úgy indult, hogy 2020 októberében, amikor megnyertem a Capa-nagydíjat, másnap reggel már vonaton ültem, Stuttgart felé robogtam egy rezidenciaprogramra, az Akademie Schloss Solitude-be. A COVID-helyzet miatt két hétig nem hagyhattam el a szállásomat. Ekkor sok rádiónak adtam interjút, megkeresett egy csomó újságíró a díj kapcsán, többek között Sirbik Attila is az Új Művészettől, hogy interjút készítsen velem. Attila felvetette, hogy szívesen kiadna nekem egy könyvet, de akkor még nem tudtam pontosan, mi lesz benne. Csak azzal foglalkoztam, hogy a karanténban mindennap legalább egy képet készítsek valamiről, és feltöltsem az Instagramra, hogy átlássam a napokat. Úgy gondoltam, hogy ezt csak a karantén időszakában csinálom, hiszen ezután a Kettős kötés című sorozatomat szerettem volna folytatni, de az történt, hogy a karantén után is folytattam a napi fotóprojektet. Mindennap posztoltam egy képet az Instagram-oldalamra, s ez így ment hetvenkét napig. Mivel a képalkotás e részét érzésből csináltam, elég sok kép született, több mint négyszáz. Először több ismerősöm válogatott, aztán kialakult bennem a könyv íve, ezt nézte meg Cséka György, és vele hoztuk létre a végleges oldalpárokat.

* A címe Solitude, magyarul magány. Te jól bírod a magányt, vagy inkább társas lény vagy?
— Ez egy nagyon érdekes kérdés. Nemrég éppen erről beszélgettem az egyik ismerősömmel, hogy én egy vegyes típus vagyok, extrovertált is, és introvertált is. Nagyon-nagyon szeretek társaságban lenni, de szeretek elvonulni is. Úgyhogy ez egy ilyen kettős állapot számomra. Például a már említett Akademie Schlossban ez tökéletesen működött, hiszen a napom úgy épült fel, hogy egészen délutánig egyedül voltam, alkottam, majd az ebédet és a délután további részét a többi alkotóval töltöttem (vagy harmincan voltak a világ minden tájáról). Megvolt tehát az elvonulás és a társasági része is.

* Akkor ezek szerint amikor alkotsz, olyankor csak az létezik számodra, s megpróbálsz minden mást kizárni.

— Igen. Mindig nehéz elindítani egy-egy projektumot. Amikor beindul, akkor már nagyon jó érzés, beszippant, leköt, és csak azzal akarok foglalkozni.
Most a művésztelepen olyan volt ez a folyamat, hogy elkezdtem beállítani a fényeket, a tárgyakat, komponálgattam, figyeltem és tanulmányoztam a tereket. Állványról fotóztam, mivel sokszor én magam is a képbe kerülök, így időzítővel kattintottam el a gépet. De legtöbbször az, amit megörökítek, az, ahogyan beállítom, számomra nem elég, mindig kell és jön is az a valami plusz, amelytől működni kezd. Valami megmagyarázhatatlan, misztikus, a véletlenszerűség. Ez egy picit már rítusszerű, hiszen amikor lenyomom a gombot, nem egyből készül el a kép, nem tudom pontosan, mennyi idő, amíg exponál. S ez az érdekes számomra, most már tudatosan dolgozom ezzel a módszerrel. Olyan jelenetet lehet így létrehozni, amelyben van valami, amit nem is lehet pontosan megmagyarázni, s nem is kell, valamilyen érzést ébreszt majd a nézőben, ahogy bennem is. 

* Milyen arányban vannak jelen nálad munka közben a spontaneitás és a megkomponáltság?
— Ez egy érdekes dolog, mert én adok teret a véletlenszerűségnek, de ahonnan elindul, az egy picit tudatosabb. De van olyan, hogy érzésből csinálok egy képet, mert tudom, hogy csatolni fogom egy alakuló sorozatba, de most már megtapasztaltam azt is, hogy nem szabad előre elhatároznom, melyik sorozatom darabja lesz, hanem majd amikor összegyűlnek a fotók, egységben fogom látni a helyüket. Amikor már megvan egy irány, egy tematika, akkor ahhoz könnyen csatolok képeket. Itt is közrejátszik az érzésből való alkotás, de sokkal nagyobb tudatosságot igényel.

* Min dolgozol most?
— Az Izrael Múzeum beválogatott egy nagy pályázatába, ez a Shpilman International Prize for Excellence in Photography, SIPEP 2022. Itt viszont az volt a kritérium, hogy múzeumokban kiállított képekkel nem lehet pályázni, ezért aztán azzal az anyaggal, amely ki volt állítva a Ludwigban az Esterházy art awardon és az Előhíváson, nem pályázhattam. Teljesen új képeket kellett csinálnom, s ehhez meg kellett tanulnom elengedni mindent, nem befeszülni és feltétlenül az összes képet ahhoz csatolni, hanem csak önteni magamból, amit érzek, aztán mindezt csomagba gyűjteni, és abból válogatni. Ennek a pályázatnak az eredménye októberben lesz meg.

* Egy kicsit ugrok az időben. Volt két nagy agyműtéted is, s ekkor kezdtél el fotózni.
— Már gyerekként, a műtétek előtt is fotózgattam, de keveset. Aztán jött az első agyműtét, tizenhat éves korom körül, majd még egy néhány évvel később. A látásom is tartósan sérült, a normális 180 fokos látószög helyett mindkét szememmel 90 fokot látok balra a centrum felétől. Máshogy látok dolgokat, mint a legtöbb ember. Újra kellett tanulnom járni, sokat feküdtem, nagyon gyorsan elfáradtam, olvasni sem nagyon tudtam, elkezdtem lefotózni a világot magam körül. Megörökíteni a tájat, növényeket, szituációkat, s azt éreztem, ennek végre van értelme.

* Akkor ezért maradtál a fotónál?
— Ki szeretnék fejezni egy érzést, és ezt csak fotó által tudom. De nyilván terápia is számomra, önmegismerés. Kérdésfeltevés, de sokszor válasz is, s az sem biztos, hogy a nézőből is ugyanezeket hozza majd elő. De számomra maga a „csinálás” az éltető erő. Egy képnek, melyet megalkotok, a jelenben is van létjogosultsága, mely aztán a múltba tevődik át, átalakul, akkor már megint egy kicsit másképp nézek rá, mert az az élmény bennem is elmúlik, de valamilyen szinten a képben ottmarad, ezáltal folyton-folyvást újra és újra ismétlődik az alkotási folyamat, mely adrenalinnal tölt fel, és teljesen kikapcsol.

* Szeretsz a fotóidról beszélgetni a befogadókkal? Kíváncsi vagy más percepciókra?
— Nem is konkrétan a képről szeretek beszélni, sokkal inkább az elméleti síkokról vagy arról, hogyan született meg a fotó, de persze érdekel, másokban hogyan csapódik le, viszont valóban ritkán beszélgetek az alkotásaimról.



* Van a fotóművészetnek olyan ága, amely egyáltalán nem érdekel?
— Nincs. A fotográfia világában nem lehet kategorizálni. Az ember lát, észlel dolgokat, és ha bármilyen kapcsolódási pontot érez, már tud azonosulni, kapcsolatot teremteni, mindegy, hogy ez konceptuális, dokumentarista, megrendezett, portré, makró vagy tájkép…

* Egy igen tartalmas nyár után min fogsz most még dolgozni?
— Szeretném megpályázni a Paris Photo első könyves pályázatát, úgyhogy most ezt készítem elő. Ha összejön, akkor a képeim be lesznek mutatva Párizsban. De most nagyon el vagyok fáradva, és valahol azt érzem, hogy pihennem kellene, úgyhogy most arra próbálok meg sort keríteni. 



Fényképezte: Neogrády-Kiss Barnabás

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..