Az eseményen többször is elhangzott, hogy a kárpátaljai magyar közösség mellett jelenleg a felvidéki magyarok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezt főleg annak tükrében hangsúlyozták, hogy a szeptember végi előre hozott parlamenti választáson a Szövetségnek, vagyis az egységes magyar pártnak nem sikerült bejutnia a pozsonyi törvényhozásba. Éppen ezért beszélgetésünk kezdetén arra kértem Juditot, vázolja fel, milyennek látja a felvidéki magyarság helyzetét.

— A számok sajnos kegyetlenek és egyúttal igazságosak is szoktak lenni. Azt mutatják, hogy nálunk a legerősebb az asszimiláció, és a legmagasabb a vegyes házasságok száma. Ez a két negatívum már évek óta jellemez bennünket, de most harmadikként megjelent az elvándorlás is. A felsoroltak sújtják leginkább a felvidéki magyarságot, de az igazán nagy gond talán mégis az, hogy azok közül, akik itthon maradnak, egyre többen beállnak a nemzetelhagyók sorába. Ha ugyanis nem akarod megélni a jogaidat, ha nem tartod fontosnak, hogy legyen magyar képviselet, akkor neked ez a közösség, ez a nemzet már nem fontos.

Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság  

* Ti is azt érzitek, hogy most bajban van a felvidéki magyarság?

— Igen, és egyelőre nem találjuk a megoldást. Mindenki, aki magyar közösségben gondolkodik, nagyon bízott abban, hogy végre lesz változás. Felvidék ugyanis kitermelt egy olyan dolgot, amely sehol nincs a Kárpát-medencében. Elhitették az emberek nagy részével, hogy ha a szlovákokkal közösen, egy pártban képviselik az ügyeinket, az csak jó lehet. Ezek a pártok viszont semmilyen szinten nem vállalták fel a magyar ügyeket. Amikor magas az asszimiláció és a vegyes házasságok száma, akkor még meg is kínáljuk az embereket egy vegyes párttal, amivel valójában feloldozzuk őket az alól, hogy ők nemzetelhagyók. A legutóbbi, szeptember végi választás megmutatta, akik elindultak ezen az úton, már nem térnek vissza a magyar párthoz, hanem mennek tovább, és könnyedén a szlovákokra szavaznak. A másfél évtizedes megosztottság megtette a magáét!

* Pedig ti vagytok a második legnépesebb magyar közösség a Kárpát-medencében.  

— Hiába van ez így, ha a népszámlálásnál sokan csak a magyar anyanyelvet vállalják be, a nemzetiséghez való tartozást már nem. Ezek az emberek beszélik ugyan a magyar nyelvet, de a magyar kultúrához már nagyon laza kötelékek fűzik őket. Iszonyatosan erős a szórványosodás, tehát a tömb valójában csak Mátyusföldre meg Csallóközre korlátozódik, vagyis Dunaszerdahely és Galánta, illetve Komárom környékére. Nagyon súlyos gondja Nyugat-Szlovákiának a betelepülés. A szlovákok inkább magyar településeket választanak, mert azokat olcsóbbnak tartják, és pillanatok alatt megváltozik az etnikai arány. Az is nagy baj egyébként, hogy nincsenek jogi garanciák. Szlovákia soha nem úgy viszonyult hozzánk, hogy a kisebbségeknek a jogait valamilyen szinten védeni kellene, inkább saját magát védi. A nyelvtörvény például az állam nyelvét védi a kisebbségekkel szemben, pedig hogyan is kerekedhetne a kisebbség egy ilyen országban bármikor a többség fölé?! Ez valami teljesen fordított gondolkodás. Ha végignézzük ezeket a szeleteket, mint a jogháttér, a társadalmi összetétel, a demográfia, minden ellenünk szól.

* A Ma7 médiacsalád, melyet te vezetsz, felvállalta azt a feladatot, hogy az embereket meggyőzze, nagy szükség van a magyar érdekképviseletre.  

— Mi nem szavazhatunk az emberek helyett, csak azt tudjuk elmondani nekik, mit jelent az, ha nem vagyunk ott, illetve azt, hogy mit jelenthetne, ha ott lennénk a döntéseknél. Mert először csak a parlamentben nem vagyunk, de aztán lassan az önkormányzatokból és mindenhonnan kiszorítanak bennünket. Tehát a mi dolgunk az, hogy ezt elmondjuk! Annál is inkább, mivel nálunk nagyon erős a liberális média. Ami azért érthetetlen, mert a liberális média szembemegy az akarattal, az emberek nagy része ugyanis konzervatív. És ezek mind régi, nagy, hetven-nyolcvan éves brandek, nehéz velük versenyezni, de most már itt vagyunk mi is, és mondjuk a magunkét.

* A már említett médiacsaládot, benne a Magyar7 hetilapot, a magyar állam támogatja. Mekkora jelentősége van ennek a felvidéki magyarság számára? 

— Enélkül valószínűleg még jobban feloldódtunk volna, mert nem mellékes, hogy milyen a média. Én is tudom, a közösségi média idejét éljük, és mindenki azt hiszi, a közösségi média dönt el mindent. Valóban sok mindent eldönt, de a szakmaiságot, az újságírást nem tudja kiváltani. Egy facebookoló magányos lovag nem fogja fölkutatni semminek a jogi hátterét, ezt a sajtónak kell elvégeznie. Meg aztán itt vannak az olyan megosztó témák, mint a genderkérdés. Habár volt, aki megkérdezte tőlem, miért foglalkozunk ezzel annyit, mert ez nem a mi ügyünk, ez valami nyugati hóbort. Szerintem meg nagyon is a mindennapjaink valósága, ha megtörténhet, hogy a dunaszerdahelyi iskolában valaki Marikaként kezdi meg a tanulást, és Márióként fejezi be. Látjuk, hogy a gyerekeinket mennyire érzékenyítik ez ügyben. Vagy a másik, aminek Magyarországon is nagy visszhangja volt, a nevesítetlen földek. Arról van szó, hogy a háború után óriási földterületeket konfiskáltak, az állam rájuk tette a kezét, aztán a tulajdoni jogviszonyok nem igazán voltak láthatóak. Hosszú-hosszú hónapokig adott ez feladatot a számítógépes szakértőinknek, mert ők hozzájutottak egy adatbázishoz, és abból képesek voltak kibogozni, hogy ezek a nevesítetlen földek régebben milyen neveken futottak. Megcsináltunk egy nagyon egyszerű rendszert, ahova ha valaki beírja a nevét és a települést, akkor megtudhatja, van-e ott a nevén valamilyen föld. Persze ez csak az első lépés, mert ezután kezdődik a jogi procedúra, a földek visszaszerzése, mely már sokkal nehezebb, de adtunk egy nagy lehetőséget az embereknek.

* Mesélj, mit éreztél, amikor kiderült, hogy te kapod a Kosztolányi-díjat?

— Meglepődtem, de az mindenképp örömteli érzés, ha látszik a munkánk, ha más is észreveszi mindazt, amivel foglalkozunk. Az is tény, hogy innentől még többet és még jobban kell dolgozni. Sokan temetik a nyomtatott sajtót, valóban nagy gondokkal küzdünk, nem tudjuk, mi vár ránk. Most még keveset beszélünk a mesterséges intelligenciáról, de már itt van, és a mi kenyerünkre is tör. De éppen ezekben a mindennapi, gyakran szélmalomharcnak tűnő dolgokban is jólesik az embernek, ha van a munkájának valami kézzelfogható eredménye.

* Miként értékelnéd a lassan mögöttünk lévő évet, és milyen tervekkel várjátok az újat?

— Az évünk úgy kezdődött, hogy a rendőrök kiszálltak, és ellenőrzést tartottak nálunk, mert feljelentést kaptak, de nem találtak semmit. Februárban bedőlt a Facebookunk, vagy pontosabban a Facebook leszedett bennünket, és elveszítettünk 35 000 követőt, ami nagyon nagy érvágás volt. Az ősszel volt a parlamenti választás, ez nem volt sikeres, pedig sok munkát fektettünk bele. Ezek voltak a nehéz dolgok, a kihívások, de nagyon sok szép eseményünk is volt. Szerveztünk egy szavalóversenyt, ahova 150 gyerek jelentkezett. Az is a büszkeségünk, hogy az Állami Statisztikai Hivatallal való együttműködés alapján minden adatot megkapunk onnan, és a mi oldalunkon 1990-től, a rendszerváltás évétől minden egyes választási eredmény megtalálható települési bontásban. Ez egy iszonyatosan nagy bázis, viszont csak nálunk van meg magyarul. Nagy öröm, amikor kapsz az olvasótól egy girbegurba betűkkel megírt karácsonyi üdvözletet, és látod, hogy a szívét beleírta abba a három mondatba. Az idén elkezdett Konzervatív esték műsor folytatásában is gondolkodtunk. Neves közéleti személyiségeket hívunk meg közönségtalálkozóra, beszélgetésre, mely valójában egy nyílt színi interjú. Kiderült, az emberek továbbra is igénylik a személyes találkozást, mi pedig szeretnénk minél több élő kapcsolatot teremteni az olvasóinkkal. Én azt gondolom, hogy az igényesség miatt a lap továbbra jó sokáig itt lesz velünk. Talán már nem lesznek óriási példányszámok, de lesznek emberek, akik nemcsak a telefonon végigpörgetve akarnak egy-egy cikket elolvasni, hanem leülnek, és megadják a módját. És amiben ti már profik vagytok, mi pedig még nem vágtunk bele, de nagyon sokat gondolkozunk rajta, az a könyvkiadás. A könyv maradandó, értékes dolog, és nálunk is akadnak olyan művek, amelyeket ebben a formában is jó lenne az utókorra hagyományozni.