home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Skandinávia és Dél-Korea autóipara
Lábadi Loránd
2018.05.06.
LXXIII. évf. 18. szám
Skandinávia és Dél-Korea autóipara

​​​​​​​Saab és Volvo — Daewoo, Kia, Hyundai és SsangYong

Saab és Volvo

Északi, zord hideg, fagyos tenger, egy kissé magukba zárkózó emberek — ez Skandinávia. És ugyanez a mogorva jellem tapasztalható a svéd autókon is, hiszen arrafelé nem nagyon törődnek a jármű külalakjával, a kecses vonalakkal. A lényeg az, hogy működjön, bármilyen legyen is az időjárás. Ez a hozzáállás szöges ellentéte a déli emberek viszonyulásának az apró részletek kidolgozásához, és ez a különbség az autó kinézetén is észrevehető.

A Saab cég a II. világháború után kezdett el autógyártással foglalkozni, mivel ekkor már nem volt szükség fegyverre. Eleinte egyébként repülőgépek készültek az üzemben, és ez a tevékenység azóta is fennáll. Ezért is fordulhatott elő, hogy a gépkocsigyártásba nem éppen autótervezéshez szokott mérnökök kezdtek bele. Az első Saab autó a 764 cm3-es Saab 92 volt, melyben 25 lóerős motor dobogott. Nem igazán nevezhető 100 százalékban svéd terméknek, merthogy külföldi szakemberek, tervezők is dolgoztak rajta.

Nagyon sikeres modellnek számított a Saab 99 is, Triumph V4-es motorral és 86 lóerővel, no de létezett belőle erősebb változat is, ha valaki éppen száguldozni szeretett volna a tökéletes, svéd utakon. Ez a csodajárgány 143 lóerős volt, végsebessége pedig 200 km/h. Az igazi áttörést a 900-as hozta el, mely megtestesítette a biztonsági rendszerek alkalmazásáról szóló svéd filozófiát. Torziós lökhárító, elektromos ülésfűtés, pollenszűrő, mely újdonságnak számított, és nem utolsósorban teljesítmény-szabályzó elektronika került az autóba. Később már légzsák, valamint ABS is. Ezekből az adatokból jól látszik, hogy a Saab mérnökei igyekeztek egy modern és megbízható kocsit kínálni a vásárlóknak. Mivel azonban nem vált sem ismertté, sem közkedveltté az európaiak körében, nem kerülhette el a sorsát: a Saab 2012-ben megszűnt.


A vas alkímiai jele, azaz egy kör, melyen egy felfelé és jobbra mutató nyíl látható — ez a Volvo logója. Ahogyan a legtöbb híres autógyár, úgy ez sem gépkocsikkal kezdte a pályafutását. Bármennyire hihetetlen is, de a Volvo eredetileg csapágykészítéssel foglalkozott, méghozzá a híres SKF csapágyakéval, melyekkel egyébként világhírnévre is szert tett. 1927-ben kezdte el gyártani az első ÖV 4 nyitott, négyhengeres autót, kétliteres motorral, 28 lóerővel és 60 km/h utazósebességgel. A háború ezt az üzemet is megviselte, ám ennek ellenére mégis megszületett a PV444 nevű modell. Ebben a járműben mutatták be először a ragasztott szélvédőt, mely ma is használatos, hiszen kulcsfontosságú biztonsági tényező.

A sok későbbi modell sajnos nem tette ismertté ezt az autómárkát. Pedig a mérnökök több lehetőséggel is próbálkoztak mind a biztonság, mind a divatos megjelenés, valamint a legkorszerűbb műszaki megoldások terén, de még így is kevés Volvo fut az útjainkon. A legújabb modellek egyébként már felveszik a versenyt a többi nyugati kocsival, hiszen meglepően szép idomok és műszaki megoldások jellemzik őket. A Volvo autók — az erős és hosszú életű motoruknak köszönhetően — igen megbízhatóak.

 

Daewoo, Kia, Hyundai és SsangYong

Egy ország, ahol különlegesek az ételek és a szokások, illetve több kultúra is összefonódik — ez Dél-Korea. Erről a helyről nagyon keveset hall az ember, talán ezért is vált olyan vonzóvá a turisták körében. Egyre többen utaznak Dél-Koreába, hogy a saját szemükkel lássák, milyen is ott az élet. Az autógyártás terén viszont elég sokat tudunk erről az országról, hiszen Európában is ismerünk néhány onnan származó autómárkát: Daewoo, Kia, Hyundai, SsangYong. Ezekről a kocsikról joggal elmondható, hogy méltó módon képviselik a dél-koreai autógyártást, a világ szinte minden szegletében. Ki ne tudná például, hogy ezek a járgányok kiváló minőségűek? Ez valóban így van, hiszen az említett márkák körében nem sokszor hallani meghibásodásról. Ha egy ilyen autót vásárolunk, nyugodtan elindulhatunk akár hosszabb útra is, nem lesz gond. Ha azonban mégis történne valami, egészen biztosan nem kell tartanunk alkatrészhiánytól. Ez egy olyan szempont, amelyet szinte minden sofőr fontosnak tart.

Most pedig néhány gondolat az egyik igen ismert dél-koreai autómárkáról, a Daewooról. Szinte mindenki hallott már róla: vannak, akik a szórakoztató elektronika terén, mások viszont az anyagmozgatásban használt erőgépekkel kapcsolatban. Ez egy igen jó ajánlólevél azoknak, akik autót szeretnének vásárolni. A Daewoo cég nem olyan régen mutatkozott be az autóiparban. A jelszava ugyanaz, mint a nagy többségnek: olcsó járművekkel meghódítani a világot. Eleinte licencgyártással kezdődött, majd később a saját tervezésű személygépkocsik is napvilágot láttak, ilyen például a Lanos. Ekkor vált jellegzetessé a ma is használatos embléma, a három részre osztott, ovális hűtőrács. 1998-ban jelent meg a gyorsan közkedveltté vált kis autó, a Matiz, mely az alacsony üzemanyag-fogyasztásnak köszönhetően lett igazán kelendő. A Daewoo fő jellemzője a nem túl sok elektronika és az imént említett alacsony fogyasztás.


A Kia vállalat régen acélcsöveket és kerékpáralkatrészeket készített, majd saját gyártású biciklit is piacra dobott. 1973-ban benzinmotorokkal bővült a kínálata. A cégvezetők eredeti elképzelése a japán autók másolása volt, ám idővel saját modellel is elő szerettek volna állni. Nagyon szoros a kapcsolatuk a Hyundaijal. Együtt próbálják meghódítani a vásárlókat, és ez a törekvés nem kis százalékban sikerrel is jár. A Kiának igen népszerűek a terepjárói, melyek az alacsony fogyasztásukról is ismertek.


SsangYong — egy márkanév, mely főleg a dzsipjeiről ismert, na meg a speciális járműveiről. Egy kissé eltörpül a Daewoo mellett. Nem ősrégi vállalatról beszélünk, hiszen csak az ’50-es években alakult gyárrá, viszont a dzsipek terén igen kimagasló tapasztalata van. Nem véletlen, hogy még az amerikai hadseregnek is készített járműveket. Egy kis együttműködés a Mercedesszel a dízelmotorok terén, és egy még jobb termék született. Ám bármennyire is törekedtek a cég irányítói, nem sikerült kivívniuk az őket megillető pozíciót a világ autópiacán. Vélemények sokasága szerint a SsangYong egészen jó dzsipeket gyárt.

Ezek után tessék eldönteni, hogy érdemes-e dél-koreai autót választani. Mindenesetre jó, ha tudjuk, hogy a megbízhatóság az első és a legfontosabb szempont.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..