home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Sikeres pályázás 
Kónya-Kovács Otília
2020.03.11.
LXXV. évf. 10. szám
Sikeres pályázás 

A muzslyai Borbély Tibor tavaly sikeresen pályázott a Prosperitati Alapítványnál, és a támogatásnak köszönhetően harminc birkával gyarapodott a gazdasága, emellett kaszagépet és gereblyét is vásárolhatott. A családfő kezdetben el sem hitte, hogy az ilyesfajta támogatás valódi dolog, de ma már nagyon elégedett, hiszen az ólban ott bégetnek a jófajta anyabirkák.

Mint fogalmazott, amióta az eszét tudja, mindig tartottak jószágokat, művelték a földet, a sajátjukat meg a bérelteket is. Régebben teheneket, bikákat is tartottak, csak akkor álltak le egy időre, amikor a fia a családjával úgy döntött, Németországban próbál boldogulni. Miután a fiatalok elhatározták, hogy visszajönnek, és itthon építgetik a jövőjüket, Borbély Tibor is újult erővel fogott bele a termelésbe, az állattenyésztésbe.

A családfő a gazdálkodást inkább az utána jövő generációra alapozná, hiszen harminchat munkaév után egy kis pihenésre vágyna, de a munkából továbbra is derekasan kiveszi a részét. A gépek is nagy segítséget nyújtanak, önerőből nem biztos, hogy sikerült volna megvásárolni egyiket-másikat. A saját földjeik mellett bérelnek is valamennyit, amennyi a gazdálkodáshoz szükséges, és ez kiváltja a falu tulajdonában levő gyepes területeket, a kaszálókat. Igaz, manapság mind kevesebb az ilyen föld, mert a nagygazdák minden parlagon fekvő területet beszántottak. Az a jó, hogy a birkák nem nagyigényű állatok, nekik megfelel mindenfajta legelőről begyűjtött fű, széna.

Borbélyék régebben is tartottak juhokat, melyek tavaszi, nyári időben legelőre voltak kiadva, tehát a családtagoknak van némi tapasztalatuk a jószággal. Most az a tervük, hogy a bárányokra alapoznak, azokat szeretnék értékesíteni. Mivel a gyapjúnak nincs ára, ezzel nem érdemes foglalkozni, az viszont még a jövő titka, hogy a tejet feldolgozzák-e.


A szerző felvételei

Beszélgetésünk a juhok körüli teendőkre is kiterjedt. Az állatokat be kell oltatni rüh ellen, az anyajószágot ellés előtt el kell különíteni, nehogy a báránynak baja essék. A kisbáránynak, ha jól szopik, másra nincs szüksége. Mivel Borbélyék újra kezdőknek számítanak ezen a területen, az értékesítés módját is meg kell keresniük, amikor arra szükség lesz. A családban eddig csak a családfő vállalt be minden munkát, ám hamarosan megosztják a tennivalókat. Tibor hozzáfűzte, ha sikerül nyugdíjba vonulnia, a birkák legeltetését is vállalná. A harminc juh nem számít soknak, a tartásuk ideig-óráig az ólban, karámban is megoldható, viszont akár egy tanyát is bérelhetnének, ahol kint lehetnének a tavasz, nyár folyamán.

A Borbély család egy újabb pályázatba is belevágna, különösen így, hogy a fiatalok itt szeretnének dolgozni, gazdálkodni. Ha adódna egy újabb lehetőség, a traktorjukat is lecserélnék, valamint egy présgép is elkelne, illetve a jószágállomány gyarapításán is gondolkoznak. A megnyert támogatással kötelezik a pályázót, hogy öt évig folytassa a tevékenységet, de ők ennél hosszabb időszakra terveznek. A gazdálkodásban látják a jövőjüket, hiszen ha a két család összefog, akkor egymást támogatva, kisegítve még előbbre juthatnak. Tibor szeretne még inkább a gazdaságra összpontosítani, illetve átadni a tudását és a tapasztalatát a fiatalabb nemzedéknek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..