Az óvodás csoportommal látogattunk el Keszég András csókai cipészmesterhez, hogy a gyermekek megismerkedjenek ezzel a régi szakmával. Miközben András bácsi elvarázsolta a nyolc kis kíváncsit a műhelyében levő gépekkel, szerszámokkal, magam is meglepődtem pontos, precíz munkája láttán. A műhelye csillog a tisztaságtól, és gondos kezek ápolásáról tanúskodó, szebbnél szebb virágok veszik körül. Kíváncsivá tett, és megkérdeztem: mesélne-e a Bánáti Újság olvasóinak szakmája titkáról, szépségéről. A kérésemnek szívesen tett eleget.
" Nem túlzok, ha azt állítom, hogy nemcsak Csókán, hanem talán a községben is ön az egyedüli szakképzett cipész. Hogy került a cipészmesterség közelébe?
- Csókán születtem, a szüleim napszámosok voltak, apám a szőlészetben dolgozott, négyes konyhán nőttem fel. Aki olvasta Cs. Simon Pista könyvét, az tudja, hogy ez mit jelent. Az általános iskola után gimnáziumba iratkoztam Nagykikindára, de a háború miatt abba kellett hagynom. A felszabadulás után cipésznek tanultam itt, Csókán, az inasiskolában. Amikor befejeztem, apám azt mondta, hogy keressek munkát. Gyalog átmentem Zentára, és egy asszonyt kérdeztem meg, hogy merre van a vonatállomás. Újvidéken kezdtem dolgozni, és ott váltam magasszakképzettségű cipésszé. Nagyon sokat tudnék mesélni az akkori világról, életről. A kezemre állt a cipőkészítés, többen felfigyeltek a munkámra. Sokat dolgoztam. A feleségemmel a gyár táncmulatságán ismerkedtem meg. Nem sokat szórakoztam. Néhányszor hazakísértem, és ő lett 1955-ben a feleségem. A rákövetkező évben pedig önálló műhelyt nyitottam Csókán.
" Volt-e konkurencia?
- Amikor Újvidékről visszajöttem, az akkori mesterem megkérdezte tőlem, hogy mit akarok, hiszen rajtam kívül van még hat cipészmester Csókán. A hetvenes években kezdtem gépesíteni, a munka 80 százalékát géppel végzem. Aztán mára csak én maradtam itt cipészmester. Gépeim külföldi gyártmányúak, és segítségükkel magas szinten végezhetek el minden szükséges műveletet. Régebben az emberek többsége dolgozott, igényelte a szolgáltatásokat. Ma a gazdaság pang, az emberek más úton-módon találják fel magukat.
" Cipő készít-e?
- Régebben készítettem. 1955-ben Zágrábban, az 1200 kiállított cipő közül második díjjal jutalmazták az én, saját kezűleg készített lábbelimet. Kígyóbőrből készült cipőre még Amerikából is volt rendelésem. Kérték, mert itt sokkal olcsóbb volt, mint náluk.
" Mi az, amit a gyártók kispórolnak manapság a cipőből?
- A cipő hosszú élete a bőrben rejlik, de abból ma már nagyon kevés készül, egyre több a gumi és a műanyag lábbeli.
" A társadalmi életben részt vesz-e? Miből tájékozódik?
- A naponta olvasok újságot. Egyetlen párt tagja sem vagyok és nem is voltam. Az iparosság szervezése azonban mindig fontos volt számomra. A helyi iparos egyesület alapítója voltam, és húsz éven át az elnöke. Négy mandátumon keresztül tagja voltam a helyi közösség tanácsának, azonkívül a tartományi gazdasági kamara kisipari bizottságának és a kisiparosok, fuvarosok, nyugdíjasok biztosítási alapja kezdeményezőinek is tagja voltam. A 90-es években azonban teljesen kivonultam a társadalmi életből.
Azt hiszem, elértem mindent, amire egy ember vágyhat: van komfortos házam, a munkámat szeretettel végeztem, a lányomat kitaníttattam, a feleségem mindenben mellettem állt. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a családom nagyon megbecsül, és ez a sikerem titka.
" András bácsi már nyugdíjas, de még ma is be-betérnek hozzá óvodások, fiatalok, idősek. Mindenkihez van egy jó szava. Az ovisokat egy hétre elegendő édességgel, gyümölccsel ajándékozta meg.
- 60 éve emberekkel is foglalkozom, nemcsak cipőkkel. Nagyon jól kiismertem őket, és ma is szívesen segítek minden hozzám fordulónak. Nem olyan régen beköszöntött hozzám egy hölgy. Egy liter pálinkát szorongatott a kezében, és kérte, fogadjam el, hiszen évekkel ezelőtt megjavítottam a lábbelijét, noha akkor nem tudott érte fizetni. Sok embernek dolgoztam ingyen, ha például a gyerekének nem volt mit felhúznia az iskolába vagy tönkrement a cipzár a kabátján, pénze meg nem volt kifizetni a munkámat... Az ilyen dolgokat sohasem bántam meg!