A számítógépem előtt ülök, amikor egyszerre arra lettem figyelmes, hogy a gépem jelez, üzenetet kaptam. Egy külföldön élő unokatestvérem írt, a jövő héten átutazóban erre jár, és ha fogadom, ellátogat hozzám is. Persze igent mondtam neki, s az egész családdal együtt vártam, hogy megérkezzen John. Elérkezett a nagy nap. John leszállt a buszról. Eldöntöttem, hogy bemutatom neki a falut. Igaz, hogy kevés idő állt rendelkezésemre, de szerettem volna minél több helyet megmutatni a barátomnak. Szerettem volna, ha olyan élményeket szerez, amelyekre élete végéig emlékezni fog. Mivel John hosszú útról érkezett, az első napot pihenéssel, beszélgetéssel és ismerkedéssel töltöttük. Másnap már elindultunk felfedezőutunkra. Elsőnek azt a helyet szerettem volna megmutatni neki, ami már a falu messzi látképében is a legfeltűnőbb: a templom.
— Ez itt a Nepomuki Szent János-templom — kezdtem kissé amatőr módon a bemutatót. — Itt keresztelkedtem, itt voltam elsőáldozó, bérmálkozó, s ennek a templomnak a falai közt szeretnék egyszer oltár elé állni kedvesemmel.
Közben a falu plébánosa is erre sétált, gondoltam, ha már adódik az alakalom, őt is bemutatom a mindent tudni akaró Johnnak.
— John, be szeretném neked mutatni József atyát. Ő az a személy, akihez minden ember bizalommal fordulhat, mindenkihez van egy-két jó szava. Az általa celebrált szentmiséről mindenki újult erővel tér haza.
A templomból kilépve Torda utcáin kezdtünk el sétálni. Feltűnt neki a sok elhagyatott ház.
— Igaz, hogy Tordán rengeteg az üresen álló, romos épület, de mindez csak a dicső múltjáról árulkodik a falunak. Régebben nagyobb település volt, de egyre fogyatkoznak az emberek. Tordaiak a világ minden táján vannak, de senki sem feledkezik meg szülőfalujáról.
Utunk hazafelé vezet. Még csak egy napom maradt továbbkalauzolni Johnt a faluban.
Másnap korán ébredtünk, hisz tudtuk, hogy még hosszú út áll előttünk. Kerékpárra pattantunk, és a művelődési otthon felé vettük az irányt. Éppen táncpróbára folyt. A nézőtér első széksorában ült Adri, az egyesület vezetőségi tagja. Megkértem, meséljen nekünk az itt folyó munkáról.
* Hogyan kezdődött a művelődési élet Tordán?
— A színjátszással vette kezdetét a 20-as években. Az egyesület a nehéz, háborús éveket átélve próbált sikeresen, színvonalasan működni.
* Napjainkban kik képviselik az egyesületet?
— A néptánccsoportjaink, a moderntánc-csoportjaink és a színjátszóink képviselik az egyesületet. Három néptánccsoportja működik, melyek összesen 85 tagot számlálnak. Rengeteg rendezvényt szervezünk hagyományaink és kultúránk ápolásáért.
* A 2012. év egy újdonságot hozott a tordai kulturális életbe.
— Igen, az idén újra elkezdte a színjátszó csoport a munkáját. A lelkes nyolcadikos és első középiskolás tanulókból álló fiatal csapat ismét bizonyíthat a színpadon, s ismét elkápráztathatja a tordai közönséget.
* Kik foglalkoznak a csoportokkal?
— Jómagam, Rozsi Adrienn és Bugyi Mónika vagyunk azok, akik biztosítjuk az egyesület folyamatos munkáját. A szervezésben az egyesület táncosai is részt vesznek, rájuk bármikor számíthatok.
* Köszönjük, Adri, hogy bemutattad nekünk a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet!
Újra kerékpárra pattanunk, és indultunk a következő állomáshelyre, az Ady Endre Általános Iskolába.
— Ebben az intézményben végeztem az általános iskolai tanulmányaimat, s mondhatni ezek között a falak között nőttem fel. Tanáraim szavai mind a mai napig a szívemben élnek, s továbbviszem őket bármerre járok is.
Sötétedik. Még meglátogatjuk a sportpályát is, aztán irány haza.
— Ez a fiatalok központi helye. Az esti futballmeccsek elmaradhatatlanok. Az ifjúságnak rengeteg emléke fűződik ehhez a helyhez.
Sajnos nem folytathatjuk felfedezőutunkat. Johnnak reggel korán kell kelnie, így utunk ismét a családi házba vezet.
A búcsúzás nehéz. Rengeteg dolgot szerettem volna még megmutatni neki, de sajnos nem volt rá időnk. A buszállomásra érve megköszönte munkámat, fáradalmaimat, s megígérte, ha újra erre jár, meglátogat, s immár nem idegenként fog érkezni, hanem mint visszatérő vendég.
CSÍKOS Dániel, Torda