A dús lombú eperfákkal övezett Pancsovának a gazdasági krónikája 1733-ban említi először a selyemhernyót. Miután a padlások kényes hőigényű, szőrös dobozlakói bebábozódtak, a ,,szüret”, a gubók termikus kezelése és áztatása, végül a selyem üzemi legombolyítása következetett.
Mottó: „Hiába van bármid, ha semmire sem használod...” (Ovidius után szabadon)
A dús lombú eperfákkal övezett Pancsovának a gazdasági krónikája 1733-ban említi először a selyemhernyót. Miután a padlások kényes hőigényű, szőrös dobozlakói bebábozódtak, a ,,szüret”, a gubók termikus kezelése és áztatása, végül a selyem üzemi legombolyítása következetett.
„Bezerédj Pál soproni születésű mezőgazdász gróf urat a magyar selyemhernyó-tenyésztés és selyemgyártás mentoraként tartják számon az enciklopédiák. Működésének eredményeként valóságos és rendkívül sikeresen üzemelő államvállalkozássá minősült a selyempeték előállítása, forgalma, a selyemgubók termelése. (…) 1889-ben Pancsován is szorgalmazza a selyemfonoda alapítását, illetve a meglévő(k) bővítését, korszerűsítését. Százhúsz esztendővel ezelőtt tehát selyemgyár nyílik a homokbálványosi úton (a mai Tesla városrész peremén), majd az ezredfordulón, valójában a folyami közlekedés expanzíójának idején a folyó bal partján épülő új, impozáns téglaépületbe költözik át. (…) Az 1967. évi kapuzáráskor azonban a ’selymesek’ hasztalan tiltakoztak. A divatőrület a műszál (nylon) felé fordította a világpiacot, a féltő gonddal telepített eperfákat pedig a medveszövőlepke ítélte pusztulásra. Kuriózumszámba megy viszont, hogy az 1899-ben emelt Magyar Királyi Selyemfonoda folyóparti épülete, amelyben a selyem után az új idők szellemében gumit és műanyagot gyártottak, még száztíz év után is látszólag igen jó állapotban van. Igaz, kétségtelenül ráférne néhány konkrét karbantartási intézkedés is, nem csupán a névleges műemlékvédelem” (Bánáti Újság, 2009. február 11.).
A téma újbóli napirendre kerülésének oka egy kultúrtörténeti élménytúra — a pancsovai értelmiség decemberi megmozdulása, mely mindenekelőtt Živana Krejić pancsovai hölgynek köszönhető — aki doktori disszertációja témájául az idegenforgalmat választotta —, valamint a csoportvezető és a moderátor szerepét vállaló Nenad Živkovićnak, a Pančevac hetilap újságírójának. A Temes-parti szombati találka mintegy félszáz fős, zömmel fiatalokból álló csoportot mozgósított, mely nemcsak kívülről, hanem belülről is megcsodálhatta a pusztulásában is impozáns tégla-épületkomplexumot, lakóhelye gazdag kultúr- és ipartörténeti, ennélfogva pedig potenciális turistacsalogató hagyatékának egyikét.
A helyszínen felvázolt terveket idézve: a valamikori selyemgyár épületéből — megfelelő befektetői érzékkel — annak patinás külcsínét korhűen megtartva, környékét pedig ízlésesen rendezve akár szálloda is válhat. Egy azonban máris biztosra vehető: a feltérképező, közvéleményt formáló, további tétlenkedő megalkuvást nem ismerő, a helyi írott sajtó és elektronikus média által is felkarolt „kalandtúra-sorozat” tavasszal folytatódik, hogy a jelenben sarjadó pancsovai nemzedékeknek is maradjon valami eleik vízióiból. Valami, ami érték. Amire méltón lehetnek majd büszkék. Önmaguk előtt is. A városba látogatókról nem is beszélve…
Branislav Jotović és Bálint Ligeti Mária felvételei
