Az RDC vezetője és koreográfusa, Varga Zsuzsanna sokoldalú személyiség, szakmáját tekintve fényképész, de rádiós műsorvezetőként is dolgozik.

* Hogyan került sor a tánciskola megalapítására?

— Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, nem tudtam nyugodtan ülni, ha meghallottam egy jó, ritmusos dallamot. Tudatosan kezdtem el táncolni. Lépéseket kötöttem össze, ahogyan a tv-ben láttam, vagy ahogyan én kitaláltam. Egy gyerekkori barátnőmmel sokat táncoltunk. A kedvenc zeneszámainkra készített koreográfiákat iskolai ünnepségeken mutattuk be. Később egy harmadik személy is csatlakozott hozzánk. Az általános iskola után elszakadtunk egymástól. A nagy előrelépést egykori tanító nénimnek, Móra Rózsának köszönhetem leginkább. Megkeresett azzal, hogy van az osztályában néhány lány, és szeretné, ha összeállítanék velük egy táncprodukciót. Azt hittem, hogy ez egyszeri alkalom. Ami ezután történt, meglepett: az iskolában elterjedt a hír, hogy be lehet iratkozni hozzám modern táncra. Emlékszem, ott álltam a folyosón, és egy csomó gyerek várt rám. Alsósok és felsősök is, akik alig voltak fiatalabbak nálam. Két korcsoportban kezdtem a munkát. Közben nekem is sokat kellett tanulnom, hiszen, mondhatni, néhány aerobiklépésen kívül nem sokat tudtam akkoriban. Habár már korábban is jártam tánctáborban, tizenhat évesen részt vettem egyben, ahol megtetszett a hiphop, azóta művelem ezt a stílust.

* Kitől tanulsz, ki inspirál?

— Itt, a környéken nincs olyan személy, akitől tanulhatnék. Ehhez messzebbre kell menni. Ha már tanulok valakitől, az legyen profi. Időnként külföldről szoktam hívni oktatókat, ilyenkor egy- vagy kétnapos workshopot tartunk.

A gyermekcsoport...

* Mennyire van elismerve a modern tánc a klasszikus és a néptánchoz viszonyítva?

— Merem állítani, hogy egyike a legnehezebb műfajoknak. Tapasztalatból mondom, évekig néptáncoltam felnőttcsoportban, és több klasszikus tanfolyamon is voltam. Nehéz feladat, sokrétű tudást igényel, beleértve a balett alapjait és a gimnasztikát is. Tudni kell egyszerre nőiesnek és férfiasnak, lazának, mégis energikusnak lenni. Az előadásmód is hol dühös, hol szenvedő vagy éppen bohókás, vidám. Érzelmeket kell közvetíteni. A másik szempont az elismertség. A modern tánc tág fogalom, beszéljünk a hiphop műfajról. Ez sajnos nem kap kellő megbecsülést. Leginkább a szülők támogatására vagyunk utalva: ők fizetik a versenyeket, a ruhákat, az utazásokat és mindent, ami ezzel jár. Pályázatokon nehéz pénzhez jutni, mert nem hagyományápolásról van szó. Emiatt sorra szűnnek meg a klubok. Elszomorító, hogy sok tehetség elvész. Magyarországon is harcolnak a fennmaradásért, pedig ott világszínvonalon művelik a hiphoptáncot.

* Hol, milyen élményeket szereztetek?

— Vajdaság-szerte rendszeresen fellépünk. Bemutatkoztunk Magyarországon, Csehországban (Prágában) és Romániában (Nagyváradon) is. Most készül a harmadik videoklipünk, az első kettő már a világhálón van. Ami az élményeket illeti, előfordulnak bakik, például tánc közben kikapcsolódik egy melltartó, leesik egy cipő, vagy eldől a díszlet. Volt, hogy valaki véletlenül leütötte a másikat, vagy elesett. Van, amikor ennek sírás, van, amikor nevetés a vége. A gyerekek mégsem esnek pánikba. Nagyon ügyesek, én is meglepődöm rajta, hogy milyen jól feltalálják magukat a színpadon.

* Mik a feladataid?

— Ez nagyon összetett. Vezetem az edzéseket és koreográfiát készítek. Sok más teendőm is van. A koreográfiákhoz zenét válogatok, melyet — ha szükség van rá — a számítógépen a verseny időkorlátjához igazítok. Megtervezem a fellépőruhákat, melyeket azután meg kell varratni vagy be kell szerezni. A versenyek és az utazások papírmunkát igényelnek, azt is én végzem el. Egyszóval mindenes vagyok.

Lételemük a tánc

Torma Szabolcs a kezdetektől tagja az RDC-nek, nyolcéves kora óta táncol. Rengeteg fellépésen és versenyen vett részt, de úgy érzi, van még hová fejlődnie.

* Mi az, ami a táncban vonz?

— Bevallom, eleinte leginkább a szép lányok közelsége vonzott, de már nem ez a fő motivációm. A tánc a lételemem. Ez tesz boldoggá, ebben találtam meg önmagamat. A táncban az a legjobb, amikor a fellépés végén a tapsban megérzem a közönség háláját azért az erőfeszítésért, munkáért, amelyet egy koreográfia megvalósításába fektettem. Örülök, hogy ebben az érzésben már sok éve osztozhatok csoporttársaimmal.

* Mely fellépésekre emlékszel vissza szívesen?

— A nagyváradi és a prágai a legemlékezetesebb. Viszont mindig a hazai közönség előtt szerepelni a legfelemelőbb, mert tőle kapjuk a legnagyobb üdvrivalgást. Az összes díj, melyet szereztem, akár csoporttal, akár párosban, mind kedves számomra. Ezek abban erősítenek meg, hogy a sok gyakorlás és a kitartó munka eredményt hoz. A legkedvesebb díjat 2005-ben kaptam, amikor országos bajnok lettem hiphop egyéni kategóriában. Ez a siker ösztönzött rá, hogy elkezdjek elmélyültebben foglalkozni a tánccal.

* Hogyan látod a jövődet?

— Életem végéig táncolni fogok, ha nem is versenyszerűen, de saját örömömre és a testem karbantartása végett mindenképp. Fiatal tehetségeket is oktatok, főleg hiphoptáncokra. Kortárs és show-koreográfia készítésében is bontogatom a szárnyaimat táncpartnerem, Teleki Abigél segítségével. De sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy oktató legyek.

* Mit köszönhetsz az RDC-nek?

— Életre szóló örök barátokat, a tánc iránti alázatot és a karrieremet is. Van egy új családom, melyben a tánc iránt érzett szeretet és odaadás köt össze bennünket. Hálás vagyok Zsuzsannának, a csoportvezetőmnek és mentoromnak, aki a kezdetektől egyengeti pályámat, és kitartóan dolgozik az RDC hírnevének öregbítésén.

A most tizenkilenc éves Teleki Abigél is második családjaként tekint a klubra. Imádja, ha zenére mozoghat. Mint mondja, minden egyes ritmus egy rezgés a testében, mely nem hagyja nyugodni. A tánchoz örök eskü köti.

* Miért táncolsz?

— Mindig is csodálattal figyeltem Zsuzsiékat a színpadon. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez egyszer nekem is ennyire fontos lesz. Mindenki azt gondolja, a tánc a hobbim. Valójában sokkal több ennél! A tánc az életem egyik alkotóeleme. Amikor a színpadon vagy, mindenki arra kíváncsi, mit fogsz produkálni. De rajtunk, táncosokon kívül senki sem tudja, hogy mit is élünk át. Átadjuk magunkat a zenének, és a mozdulatok segítségével mutatjuk meg, kik vagyunk valójában. Ez csodálatos érzés. Kedvenc emlékem a 2013-ban Magyarkanizsán megrendezett 21. Euro Show Dance Fest volt, melyen Szabolccsal párosban, az első közös koreográfiánkkal, a Niggas in Paris cíművel második helyezést értünk el. Soha nem voltam még olyan boldog, mint akkor. Az évek során rájöttem, hogy a díjaknál sokkal fontosabb ez az életérzés. Sok élményt, nevetést, feledhetetlen örömteli pillanatot és barátokat köszönhetek az RDC-nek. A legfontosabb mégis az a szeretet, amelyet a próbákon, a fellépéseken vagy a bulikon kapok azoktól az emberektől, akiket testvéreimként szeretek. Nekik köszönhetem, hogy azzá váltam, aki vagyok. Hálás vagyok Zsuzsának is, hiszen ha ő nem volna, akkor RDC sem volna.

...és a felnőttek