Részese lenni egy csoda szép történetnek

Részese lenni egy csoda szép történetnek

Aranykapu, Cifra, Szilaj, Ropogós, Róna.

Bemutatjuk a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ néptáncszakosztályát, avagy „mi nemcsak azért jövünk ide, hogy táncoljunk, mi együtt ünnepeljük az életünk fontos eseményeit, legyen az születésnap, keresztelő, gyermek érkezése a családba, férjhez menés, nősülés, tehát mi olyanok vagyunk egymásnak, mint az édestestvérek, és ha bárkinek bármikor szüksége van segítségre vagy csak egy jó beszélgetésre, akkor mindig ott vagyunk”.

— A néptáncszakosztályunk a legnépesebb a Népkörben, már egészen pici korban kezdünk, az ovisokkal, ők az Aranykapu Játszóházban tudnak megismerkedni a magyar népi kultúrával és szokásokkal — meséli Szécsi Viktóra, a Népkör alelnöke, néptáncpedagógus, koreográfus, aki elsősorban a gyermek- és az ifjúsági táncegyüttesek néptáncpedagógus oktatója. — Őket követik az alsó tagozatosok, ők a Cifra táncegyüttes, majd őket a felsős Szilaj táncegyüttes, illetve a középiskolás Ropogós táncegyüttes és a Róna, mely meg már szinte az ifjúság és a felnőttkor képviseletében van jelen. 

* Hány táncosról beszélünk?

— 150-ről! De ez mindig változik, mégpedig olyan értelemben, hogy az iskolakezdéssel mindig jönnek új tagok, mi is szoktunk toborozni, elmegyünk iskolákba, óvodákba, ahol bemutatkozó foglalkozásokat tartunk, és így kedvet kapnak a gyerekek ahhoz, hogy ők is részesei legyenek ennek a csoda szép történetnek. 

* Milyen gyakran vannak próbák, és milyen fellépési lehetőségeket tudtok felkínálni?

— Heti kétszer próbálunk, odafigyelve a gyerekek adottságaira és állóképességére. Egy óvodás heti kétszer jön, s a tevékenységben van egy kis szabad játék, egy kis ének, egy kis mozgás, tehát semmiképp sem terheljük. Az iskolások egyórás próbákon vesznek részt, szintén heti kétszer, a középiskolások, az ifjúság és a felnőttek pedig, akik jobban bírják a gyűrődést, heti két, de van, hogy három alkalommal táncolnak két óra hosszában, és ha éppen oktatók érkeznek egy-egy koreográfia elkészítésekor, akkor reggeltől estig, szombat, vasárnap is itt vagyunk. Nagyon sok a fellépési lehetőségünk, nemcsak itt Vajdaságban, Szerbiában, hanem a határon túl, Magyarországon és Erdélyben is. Az idén a gyerekcsoportunk szemléken vett részt, például a Kőketáncon, ahonnan szintén nagyon szép eredménnyel tért haza, Szegeden évek óta részesei vagyunk az Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválnak, és rendre valamilyen minősítéssel térünk haza, tehát nagyon sikeresen szerepelnek a csoportjaink. Májusban pedig Marosvásárhelyen a Róna és a Ropogós táncegyüttes közösen vett részt egy fesztiválon, ami azért volt nagyon szép és jó, mert egyrészt bemutathattuk Erdélyben a mi vajdasági kultúránkat, az alföldi szokásainkat, táncainkat, viseleteinket, illetve arra is volt lehetőség, hogy az erdélyi adatközlős néniktől és bácsiktól láthassanak a tagjaink eredeti erdélyi néptáncokat, ami szerintem nagyon fontos, mert ma már azért kevesen táncolnak úgy, mint egykoron, ahogy az a népi kultúrában illendő volt. 

* Amikor a gyerekek ideérkeznek, mennyit tudnak a népi kultúráról, a néptáncról?

— Van, aki már úgy jön, hogy van egy kis betekintő tudása, de igazából teljesen mindegy, hogy felkészülten érkezik-e, vagy a nulláról indul a tudása, mert nemcsak a táncos mozgásra élezzük ki az oktatásunkat, hanem a szellemi és a közösségi nevelésre is nagyon nagy hangsúlyt helyezünk. A gyerekek egy komplex nevelési módszerben tudnak nap mint nap részt venni. 

* Te ebben hol találtad meg magad, illetve milyen továbbképzési lehetőségeid vannak?

— Én ott kezdtem ezt a történetet, hogy Budapesten befejeztem a Magyar Táncművészeti Főiskolát, így aztán nagyon sok olyan évfolyamtárssal ápolom a mai napig a kapcsolatot, akivel szakmailag tudok kommunikálni. Én magam is aktívan táncolok még, csoportokat is vezetek, és akár Magyarországon, akár Vajdaságban, ha vannak néptáncos képzések, legyen az táncos vagy csoportvezetői, akkor igyekszem én is ott lenni, és ha az embernek nem is mindig újat kell tanulnia, de a meglevő tudást nem árt felfrissítenie. Jók az itthoni lehetőségek, létrejöttek mentorhálózatok a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közreműködésében. Én magam is mentor vagyok, több település tánc-, illetve művelődési egyesületének segítjük szakmailag a munkáját, és igyekszünk hiteles magyarországi előadókat hozni Vajdaságba, annak minden városába és falujába, ahol csak igény van arra, hogy csoportvezetőket, utánpótlást neveljünk, mert azt hiszem, erre nagyon nagy szükség van. Azért azt még el kell mondani, hogy a népművészeti szakosztályt nemcsak a néptánccsoportok képviselik, hanem vannak népzenészeink, valamint népi énekeket tanuló gyerekeink is. A népzenei szakosztállyal Csonka Ferenc foglalkozik, aki az elmúlt időszakban igencsak szép díjakat érdemelt ki. A népi énekeket pedig Bagi Valentina tanítja, szintén heti rendszerességgel. Így lesz komplex az egész, azok a gyerekek, akik zenélnek, egyúttal énekelnek és táncolnak is!

Béres Szinita, az Aranykapu Játszóház egyik foglalkozásvezetője, a Szilaj táncegyüttes egyik csoportvezetője azt meséli, egyáltalán nem bánja, hogy a Népkör mellett nincs sok szabadideje. Mint mondja, jól érzi itt magát, a kedves gesztusok pedig, melyek a gyerekektől érkeznek, például amikor rajzzal köszöntik, olyan élmények, amelyek miatt jó ide visszatérni. 

— Az Aranykapu-vakációcsoportban három—hat éves gyerekekkel foglalkozunk, a kétórás program első részében egy kicsit lazulósabb, játékosabb formában folyik a munka, majd kézműveskedünk, a következő egy órában pedig népi gyermekjátékokat táncolunk, dalokkal ismerkedünk, ritmikai játékokat veszünk elő. Az idősebb korosztállyal, a harmadiktól az ötödik-hatodik osztályig, már külön tájegységekre bontjuk a tananyagot, koreográfiával készülünk, most dél-alföldit tanítottunk nekik, mert úgy gondoljuk, illik ismerni a saját vidékük táncát. A gyerekek nagyon élvezik, egymásra hangolódtak, fiúk, lányok együtt, mint egy csapat, és az a jó, hogy a szülők is benne vannak a dolgokban.

Csóvity Brigitta a Róna táncegyüttes tagja jó tíz éve, illetve a játszóházban koordinátor, foglalkozásvezető, animátor. Még óvodásként került a Népkörbe.

— Azóta itt ragadtam! Nagyon szerettem a játékokat, jó barátokra leltem, és ahogy nagyobb lettem, illetve maga a csoport is, egyre fontosabb dolgokat kezdtünk el tanulni, a játékokból tánc lett, és a sok év alatt rengeteg fellépésünk volt, nagyon sok országban jártunk, itthon számos kiemelkedő vajdasági magyar rendezvényen, mint amilyen a Kőketánc, a Gyöngyösbokréta... Amíg időm engedi, illetve fizikailag megtehetem, az életem része marad a néptánc és a Népkör. Soha, egyetlen pillanat sem volt ez alatt a sok-sok év alatt, amikor azt mondtam volna, hogy ebből most elég. Sőt, amikor azzal akartak büntetni a szüleim, hogy nem mehetek táncra, azt mondtam, hogy nem lehet! 

A szabadkai Népkör MMK az új iskolaévvel várja majd az új tagjait is. Aki kedvet kapott, ne habozzon!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Részese lenni egy csoda szép történetnek
Szabadkai Napló
Facebook

Támogatóink