home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Repülés a Marson
Apró József
2024.02.03.
LXXIX. évf. 5. szám
Repülés a Marson

Viszlát, Ingenuity! A NASA bejelentette, hogy a történelmünkben az első, másik bolygón repülő autonóm helikoptere, az Ingenuity nem repül többé. A helikopter néhány napja sérült meg egyik landolása során, és egy vagy több rotorlapátjának a vége is betöredezett.

A helikopter így is bőven, tizennégyszeresen túlteljesítette a tőle elvártakat, hiszen eredetileg csak öt kísérleti repülést terveztek vele egy hónap alatt, de végül majdnem három évig működött a Mars felszínén, ezalatt 72 repülést hajtott végre. Egyik küldetés során 700 métert tett meg a levegőben, tavaly pedig rekordnak számító 24 méteres magasságig emelkedett. Összesen több mint két órát repült a bolygó alacsony sűrűségű légkörében, távolabbra, magasabbra eljutva, mint remélték.


Ingenuity, 2021. április 5. és 2024. január 18. (Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/ASU)

Az Ingenuity a Perseverance Mars-járó alján érkezett a Marsra még 2021 februárjában, majd miután megtalálták a megfelelő helyet, az 1,8 kilogrammos minihelikopter áprilisban levált a roverről, és e hónap 19-én szállt fel először. Ez sokkal nagyobb dolog volt, mint a Mars-járó sikeres landolása. Egy kis túlzással olyat láttunk már, de ez! A minihelikopter felemelkedését élőben izgulhattuk végig, egy olyan pillanat volt, amely örökre beírta magát az űrkutatás történelmébe. Ahogy a kis helikopter felemelkedett a vörös, poros talaj fölé, az emberiség által elért újabb bravúrnak lehettünk tanúi. Ez a kicsi jármű a tudomány és a technológia csodáját testesítette meg. Ez volt az első alkalom, hogy űreszköz repült egy másik égitesten. Az Ingenuity elsődleges célja csupán az volt, hogy bemutassa, a légi járművek is alkalmazhatóak a Marson történő felfedezés során. Ám végül sokkal hasznosabbnak bizonyult, mint gondolták, mivel segített a Perseverance rovernek megtervezni az útvonalat és a kutatásra érdemes területeket. Ez a teljesítmény jelentős mérföldkő volt a Mars- és az űrkutatásban is, valamint előkészítette az utat a jövőbeli légi felfedezők számára más égitestek felé.

Néhány nappal az Ingenuity sajnálatos sérülése és nyugdíjazása előtt a NASA kiválasztotta idei NIAC programjának nyerteseit, melyben egy új Mars-repülőgép-koncepciót is támogatnak, neve: Mars Aerial and Ground Global Intelligent Explorer, melyet röviden csak MAGGIE-nek neveznek. Napenergiával működik, és képes lesz függőlegesen fel- és leszállni (VTOL), vagyis nem lesz szüksége hosszú futópályára. A repülőgép teljesen feltöltött akkumulátorral 179 kilométert tudna megtenni 1000 méteres magasságban 7,6 marsi napon (sol) át a hangsebesség negyedével (ez a Marson körülbelül 870 km/h). A NASA számításai szerint a repülőgép így egy marsi év alatt akár több mint 16 000 kilométert is meg tudna tenni. A repülőgép küldetése három fő tudományos célból állna: a Mars magdinamó-eredetének és -időzítésének tanulmányozása, a Gale-kráterben észlelt metánjelek forrásának feltárása, valamint a felszín alatti vízjég feltérképezése a középső szélességi körökön. Szóval ha megvalósul, a MAGGIE átfogó kutatást fog végezni a Mars geofizikájáról, légköri kémiájáról és az élet lehetséges jelenlétéről a bolygón. A vörös bolygó légkörében végzett globális légi mérések új korszakot nyitnának a bolygókutatásban, mivel az összegyűjtött adatok és a megfigyelések hozzájárulnának a Mars különböző jelenségeinek megértéséhez, felgyorsítva ezzel a bolygó feltérképezését.

MAGGIE (Kép forrása:NASA, Ge-Cheng Zha)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..