Vermes Ildikó - Franciskovity Olga fotója

Tizenöt éve él Ausztráliában, s kivándorlása óta tavaly jött haza először szülővárosába, Szabadkára Vermes Ildikó, a tájunkon annak idején közismert jogász, aki megbecsült, kétnyelvű községi és kerületi bíróként dolgozott előbb Szabadkán, majd Pancsován, illetve egy rövid ideig Prištinában. Szerette nemcsak a hivatását, hanem, mint mondja, a hazáját is, Jugoszláviát, mindaddig, amíg ez a ,,haza a legnagyobb értéket: emberéletet nem kezdett követelni az állampolgáraitól egy borzalmas polgárháború számára, amelybe nem kívánt részt venni. Két fiával: az azóta kick-box-világbajnokká lett Tiborral, akit Hungarian Tigernek (Magyar Tigrisnek) becéz az ausztrál sportvilág és a szintén fényes bajnoki címeket szerzett Attilával követte a húgát Ausztráliába. Egy olyan fogadott hazába, amely nemcsak követelni, hanem a becsületes munkáért nyújtani is tud valamit az embernek, elsősorban humánus életkörülményeket. Ebből kifolyólag most szíve szerinti hazájának, igazi otthonnak érzi ezt a távoli földrészt, immigrációs ügynökként dolgozva ott.
Nem hiába volt büntetőjogi bíró, sok árulkodó jelből az elsők között meglátta, mi fog történni ebben a valamikori szép országban. Ezt mondja:
- A munkámból adódóan kapcsolatban álltam a Szövetségi és a Köztársasági Képviselőházzal, eljártam az ülésekre... Egy idő után feltűnt, hogy a szlovénok és a horvátok nem kapnak szót a parlamentben, aztán egy kollégám révén megkaptam a Szerb Tudományos Akadémia titkos jelentését, a famózus Memorandumot, amely néhány évig készült, pár száz akadémikus írta alá, a szerb intelligencia elitje, s amelyből világos volt, hogy lábra kapott a szerb nacionalizmus, valamennyi köztársaságot Belgrád fennhatósága alá akarják kényszeríteni, Milošević felügyelete alá. Azzal az ürüggyel, hogy a szerbség - amely őshonos ezen a tájon, s ennek alapján a legnagyobb előjogok illetik meg Jugoszláviában - el van nyomva mind politikailag, mind gazdaságilag, s ezen a helyzeten végre változtatni kell. Egyfajta nacionalista diktatúrát szorgalmaztak. Pancsováról, ahol dolgoztam, s két nyelven vezettem a tárgyalásokat, a büntetőjogi bírókat 38 hónapra áthelyezték Prištinába, ahol a Kommunista Párt kiadta a direktívát, hogy a ,,siptárok”-at börtönbüntetésre kell ítélni. Három hónapig dolgoztam ott, persze nem betartva a politikai utasítást, hanem a törvény szerint ítélkezve. Hiszen annak értelmében a törvényhozó, végrehajtó és bírósági szerveknek önállóknak és különállóknak, a politika fölött állóknak kell lenniük. Ez volt a teória, a valóság azonban másként festett. Nagyon örültek, amikor beadtam a felmentési kérelmemet... Már előtte is világos volt persze a nacionalista politika, abból például, hogy amikor gazdasági blokád alá került az ország, olyan döntés született, hogy csak akkor maradhatunk a pancsovai bíróságon mi, nemzetiségiek (ketten voltunk magyarok, volt egy ruszin, egy macedón meg egy szlovák kolléga), ha belépünk a Szerb Szocialista Pártba. Egyikünk sem volt hajlandó erre. A kollégáim mind elmentek ügyvédnek. Szakmailag nagyon jó gárda volt az, Polyákovics Mirjana, a polgári és Vukov Đuro a büntetőjog terén voltak a tanítómestereink... És ott volt Babić Čedo is, a kerületi bíróság elnöke... Nekem személyesen fölajánlották, hogy ha belépek, átkerülök a Szerb Legfelsőbb Bíróságra. Mivel nem tettem meg, nem lettem újraválasztva a nyolcéves mandátumra. Annak megszűnése után egy évig még dolgozhattam a munkahelyemen, az ötös büntetőtanácsban ültem, annak ellenére, hogy nem voltam kinevezett bíró. Ami azt jelenti, hogy fellebbezés esetén, amire nemigen volt példa, minden döntésünket nyugodtan meg lehetett volna semmisíteni... Szóval előre láttam, hogy Milošević előbb-utóbb Hágában fogja végezni... Nekünk ott, Ausztráliában bizonyos értelemben nagyobb rálátásunk van a dolgokra, s az a véleményünk, hogy ha a polgárháború nincs, Kosovót emberi módon meg lehetett volna tartani, így viszont minden elveszett. Itt sokan a NATO-t, Amerikát, Angliát tartják felelősnek a kialakult helyzetért. Szerintem ha előbb és gyorsabban beavatkoztak volna a konfliktusba, nem történt volna meg Bosznia és Kosovo sem, kár, hogy tíz évig türelmesen nézte a nemzetközi közösség a fejleményeket, tárgyalásokkal, politikailag próbálva lecsitítani a helyzetet, s nem lépett hatékonyan közbe korábban...
* Hosszú idő után most vagy itthon másodszor. Milyennek látod a mostani helyzetet?
- Én javulást látok. Politikai és gazdasági szempontból egyaránt. A nyugati tőke számára új befektetési lehetőség nyílt, élni fog vele. Már látom a jeleket a bankok, a gyárak felvásárlásában. Hogy ez most mennyire jó, mennyire nem jó, az más kérdés, de a végeredmény a gazdaság felélesztése, a munkahelyteremtés lesz, szerintem vagy öt éve múlva már látható javulás történik majd. Megéri a befektetés a nyugati tőkéseknek, mert itt sokkal olcsóbb a munkaerő... és a kockázat is kifizetődik, mert a tervezett árunak már megvan a helye a világpiacon, el lehet adni.
* Január elsejétől itt húzódik majd a schengeni határ, még jobban be leszünk zárva. Sokan elvágyakoznak innen. A többi között, mondjuk, Ausztráliába... Milyen esélyeink lehetnek nekünk az ottani letelepedésre, mit mond az immigrációs tanácsadó?
- Valaha, amíg nem volt elég lakosa ennek a hatalmas kiterjedésű országnak, nagyon gyér volt a népsűrűség, könnyű volt letelepedést kérni és kapni, sőt az ország maga fedezte a kitelepülési költségeket, mondjuk, a szakmunkások számára. Ma pl. az 56-osoknak szinte mindegyike milliomos ott, mert szorgalmas munkával, egyszerű vasúti dolgozóként is akár, legalább három házat össze tudott hozni, egyenként átlag 400 ezer ausztrál dollár értékben. Most viszont, amikor nemrég ünnepeltük meg a 21 milliomodik lakost, szinte napról napra szigorítások vannak a különféle vízumok megszerzésében. Nagyon ügyelnek ugyanis arra, hogy ne csökkenjen az életszínvonal az újabb betelepülők miatt. A legújabb megszigorítás július elsején volt. Hét fő vízumkategória létezik, s ezeknek 957 alcsoportjuk van. A volt Jugoszlávia területéről egyedül a szlovénoknak könnyebb letelepedési engedélyt kapniuk, Szerbia a legutolsó helyen kullog a különféle vízumok megszerzése terén, s a vajdasági magyarok sem élveznek külön könnyítést. Magyarország viszont az előkelő elsők között szerepel.
* Melyek a további föltételek?
- Előnyt élveznek a hiányszakmákban dolgozni kívánók, ezek pedig pillanatnyilag: a pedagógusok, orvosok, szakácsok, gyümölcsszedők, fűnyírók, ipari, gyári munkások... Természetesen a magas szakképzettségűek állnak az első helyen, ami viszont nem jelenti azt, hogy ezek feltétlenül megkapják a vízumot, ha nem hajlandók tovább képezni magukat vagy a különbözeti vizsgákat letenni, amivel beilleszkedhetnek az ausztrál társadalomba, még világhírű szakembereket is elutasíthatnak emiatt. Fontos, hogy az embernek fedezete legyen az egyévi megélhetési költségekre - bankszámlával igazolni kell -, s ez kb. 15 ezer ausztrál dollár. Aki munkavízumot kér, annak előre kell munkahelyet találnia...
* Miben különbözik Ausztrália Amerikától vagy Angliától, illetve általában a nyugati országoktól?
- Abban, hogy első helyen nem a materializmus, a vagyonteremtésre irányuló mindennapos hajsza áll... Hanem a nyugodt, kiegyensúlyozott élet. Az ausztrálok tudnak élni.
Hogy miként, arról a következő számunkban olvashatnak bővebben Vermes Ildikó jóvoltából.