Ilyentájt, pünkösd közeledtével, amikor kiskertünkben nyitogatják szirmaikat az ünnepi piros rózsák, fel-felnézek a bárányfelhőkkel teli, kék égboltra, és visszaidézem a múltat, gyermekkorom világát. Azt az időt, amikor még gondtalanul játszadoztunk nagymamám udvarában.

A nagymamám csendes, szerény asszony volt, akit a faluban a gyönyörű kiskertje mellett a varrás mesterségéről ismertek. Ő is csak tette a dolgát, mint a többi ember. Számára az unokák, a mi jelenlétünk hozta meg a pünkösd ünnepének igazi hangulatát. Pedig az év többi napján is gyakran látott bennünket, hiszen nem szívesen hagytuk ki egyetlen percét sem azoknak az együttléteknek, amelyeket az unokatestvéreimmel nála töltöttünk.

Benyó Novotni Lívia felvétele

A góréban a házunk falait csutkából építettük, megízleltük a kertje végén terebélyesedő málnabokor piros gyümölcsét, a kiskertben üldögélve pedig arról beszélgettünk, hogy milyen nemes cselekedeteket hajtunk majd végre akkor, ha nagyok leszünk. Sokszor ki sem látszódtunk Rozália mama gondosan rendben tartott virágoskertjéből. 

Ott ültünk Dórával, Erikával, Klárával, s akkortájt még nem is gondoltunk arra, hogy a keresztény egyház ünnepének napja miként él, milyen üzenetet hordoz szeretett nagymamánk szívében. Többször említette nekünk, melyik a kedvenc nótája, és egyszer meg is hallgattuk, de csak azért, hogy ne sértsük meg nagyanyánkat. Persze akkor még nem értettük meg a dal lényegét, a pünkösdirózsák imáját. Fel kellett nőnünk ahhoz, hogy az ének sorainak mondandója megérintsen bennünket. Amióta már mi is felnőtté váltunk, és ugyanúgy tesszük a dolgunkat, mint a nagymamánk tette évtizedekkel ezelőtt, az évnek ebben az időszakában a pünkösdi piros rózsáról vagy a bazsarózsáról, ahogyan még nevezik, mindig ő jut eszünkbe.

Azóta már nemcsak a gyöngyvirágok, de a bazsarózsák is eltűntek az emlékeinkben élő nagyszülői ház kiskertjéből. De amikor pünkösd vasárnapján megszólal a templomunk harangja, ismét felidézzük azokat a feledhetetlen napokat, amelyeket a csendes, szerény nagyanyánk féltő gondoskodása mellett töltöttünk. Lélekben ő is itt van velünk, és valahonnan csendesen felhangzik kedvenc nótája:

„Piros pünkösd napján imádkoztam érted, / Piros pünkösd napján vártam visszatérted. / Tele volt a határ nyíló vadvirággal, / Vártalak a keresztútnál pünkösdirózsával.”