1881. október 25-én született a spanyolországi Málagában súlyos oxigénhiányossággal. Bal agyféltekéje rosszul működött, olyannyira, hogy az írás és a számolás tudományát csak tízévesen, magántanártól, vizuális módszerekkel volt képes elsajátítani. Jobb agyféltekéje viszont, amelyik a kreativitásért is felelős, rendkívüli módon fejlődött. Édesapja akadémikus festő volt, és már a gyermek Pablóban meglátta a tehetséget. A barcelonai és a madridi akadémián tanult művészeteket, aztán huszonkét éves korában úgy döntött, itt az ideje útra kelni, és kipróbálnia magát, így hova máshova, mint a művészetek fővárosába, Párizsba utazott egy barátjával, aki azonban nem sokkal később öngyilkos lett. Ez a súlyos tragédia igen nagy hatással volt Picasso kék korszakára.

Milyen volt fiatalon a kubista zseni? Igencsak jóvágású férfi, csak sajnos igen alacsony. Ezt azonban kárpótolta lehengerlő stílusával és kisugárzásával, így gyorsan jelentős baráti társaságot gyűjtött maga köré, férfiak és nők egyaránt imádták. A Montmartre tetején lakott öt évig, egy rozoga házban, pénze nem igazán volt. Ezt akkor nem úgy élte meg, mint tragédiát, hiszen egy bohém művész, ha kell, vidáman és gondtalanul éhezik is néha. Az alkotás öröme, a nagy baráti társaság önzetlensége és szeretete, a művészetek folytonos jelenléte feledtette a hiányállapotokat. Arról a korról beszélünk, amikor a drogok, az ópiátok minden művészettel foglalkozó ember életében aktívan jelen voltak, Picasso azonban rájött, hogy a kábítószer nincs jó hatással a művészetére, így nem használta sokáig a tudatmódosítókat.

Ha Párizs, akkor szerelem: meg is érkezett az első nagy szerelem Fernande Olivier személyében, akinek többször is megkérte a kezét az együtt töltött évek alatt, de hiába éltek boldogan, a lány rendre nemet mondott neki. Picasso ekkor már híres volt a művészek között, személyisége és munkái miatt is népszerűnek számított.

A már említett kék korszak után következett a rózsaszín, melynek egyik leghíresebb képe az Avignoni kisasszonyok. Az inspirációt ehhez egy barcelonai bordélyházban gyűjtötte be a festő. Ahogy illik, a mű nagy felháborodást keltett, a barátok, művésztársak egy részét és a kritikusokat megdöbbentette, rosszallásukat fejezték ki a kép kapcsán, ami rosszul esett Picassónak, de nem változtatott. Huszonnyolc éves volt, amikor a képeiért kapott pénzből saját lakást tudott venni, s körülbelül innentől datálható kubista korszaka is. Új korszak, új lakás, új szerelem. Picasso barátai szerint Marcelle Humbert volt az első nő, akit igazán szeretett, akiért rajongott. Soha nem festette le. A sors fintora, hogy 1915-ben a lány meghalt tuberkulózisban. Picasso minden egyes nap bejárt hozzá a kórházba, emellett pedig lázasan dolgozott. Gazdag lett, híres és sikeres. Az I. világháború már nagyban dúlt, festőnket azonban ez nem igazán érdekelte, hiszen szerinte ez nem az ő dolga, hanem a katonáké. Szerelme halála után mély depresszióba süllyedt, sehova nem mozdult ki. A Cári Orosz Balett igazgatója húzta ki a mélyből. Arra kérte fel, hogy vegyen részt a Parade balett előmunkálataiban Rómában, azaz tervezzen díszletet és jelmezeket. Erre Picasso nem mondott rögtön igent, hiszen úgy érezte, nem neki való, végül mégis rábólintott. Itt ismerkedett meg Olga Koklovával, egy arisztokrata, orosz balett-táncosnővel, akit harminchét éves korában feleségül is vett. A darab sajnos katasztrofális bukás lett, az avantgárdra hajazó művészetet ekkor még nem ismerte el a közönség.

A házasságból egy fia született, ifjabbik Pablo, akit Picasso rajongásig szeretett, viszont Olgával megromlott a kapcsolata. Másra vágytak: Olga felsőbb körökbe, a művész pedig egy kis nyugalomra, szerelemre. S természetesen ebben az ingatag időszakban a munkásságában és a magánéletében is változás állt be: a kubizmust felváltotta a szürrealizmus, majd megismerkedett Marie-Thérèse-zel, akivel titkos viszonyba kezdett, és tőle született meg lánya, Maya. Feleségétől elvált, de nem olyan egyszerűen alakultak a dolgok, ahogyan azt egy átlagember elképzeli, hiszen Picasso rájött, hogy nagyon idegesíti a gyereksírás, ezért már Marie-Thérèse-zel sem akart együtt élni: hazaküldte a nőt az anyjához, és visszatért az egyedülálló, bohém művészélethez. Aztán kitört a spanyol polgárháború, mely nagyon megrázta a mestert. Amikor meghallotta, hogy Guernica városát földig rombolták, két hónapon át megállás nélkül festett, ekkor született meg egyik leghíresebb munkája, a Guernica. Mélyen elítélte Franco tábornok rendszerét, ezért 1934-ben kitiltották Spanyolországból. Dora Maar, az akkori élettársa fotókkal örökítette meg a világhírűvé vált alkotási folyamatot. A művet a párizsi világkiállítás spanyol pavilonjába helyezték el, innen indult világ körüli útjára. Picassót olyan mélyen megérintette honfitársainak helyzete, hogy amikor segítséget kértek tőle, ő egy kisebb vagyonnal, félmillió frankkal támogatta a menekülteket. A barátai elvesztése s a II. világháború szörnyűségei nagyon megviselték. Párizs felszabadulása után belépett a kommunista pártba. Ekkor vált a békegalambja az egész világon ismert szimbólummá. A háború után Françoise Gilot fiatal festőnővel élt együtt, aki ezt írta róla:

„Amikor megismerkedtem Pablóval, tudtam, egy óriás áll előttem, és meg kell mérkőznöm vele. A harc néha teljesen kilátástalannak tűnt, de olykor a félelem is lehet gyönyörűség. Szenzációs volt a kommunikáció közöttünk. Minden téren kapcsolódtunk egymáshoz. Festészete iránti csodálatom sohasem szűnt meg. A festészet kapcsolatunk csúcspontja volt.”

Két gyermeke született tőle, de ez sem volt elég, hogy a bohém Pablo a nő mellett maradjon: beleszeretett egy tizenhét éves, iskolaújságba író lányba, aki interjút készített vele a lapba. Picasso sokáig csak „szerdai lányként” emlegette. Kapcsolatuk tíz évig tartott, de sohasem költöztek össze. Közben Françoise elhagyta, a gyerekeket pedig magával vitte. A festő ettől teljesen kiborult, dühöngött, hiszen ez a lépés elsősorban a hiúságát sértette. A nő 1964-ben könyvet írt róla Életem Picassóval címmel, a műnek azóta is töretlen a népszerűsége. A kötet megjelenése után Picasso őrjöngött, és megpróbálta tönkretenni a nő karrierjét, még a közös gyerekeikkel sem volt hajlandó találkozni hosszú ideig. Jacqueline Roquét 1961-ben vette feleségül. Negyvenhét év korkülönbség volt köztük, de élete végéig ő maradt a felesége.

Picasso nyolcvanadik születésnapjára 4000 vendég érkezett a világ minden tájáról. Mindenki ott volt, aki számított. Korábbi feleségei, barátnői, az összes gyermeke, sőt, még egy bikaviadalt is rendeztek a tiszteletére. Mindvégig büszke spanyol maradt, noha bázisa Párizs és a francia tengerpart volt. Elmondhatjuk róla, hogy élete minden egyes percét kihasználta. Már halála előtt is legenda volt, a spanyolok nemzeti hősként tisztelték/tisztelik. Kilencvenkét éves korában, 1973. április 8-án halt meg. Néhány évvel később Jacqueline Roque, a művész özvegye és Marie-Thérèse öngyilkosságot követtek el, mert nem tudtak a művész nélkül élni.

(Forrás: Afuzet.hu)