Fajka igen erős egyéniség volt, és ha valamit eltervezett, akkor azt véghez is vitte, kár volt vele ellenkezni.
— Jó, jó, Nándor — szólalt meg bátortalanul az egyik tag —, de legalább azt mondd meg, honnan induljunk el! A jelenlegi csapat ugyanis kiesett, és évek kellenek hozzá, amíg visszajut.
— Lárifári! Minden megoldható, de előbb túl kell jutni három gáton. Az első Hugó. Hogy Ruševljane vagy Ruševljanin, azt maga sem tudta. De az biztos, hogy ő a szövetségi kapitány, és tele van ötlettel. A másik akadály Árok Ferenc, a jugoszláv edzőtestület elnöke. A harmadik pedig Szele Mihály, a szabadkai korifeus, aki által a selejtezőből a kívánt ligába lehet kerülni.
Hugót, a se magyar, se szerb, se zsidó, esetleg horvát embert mindennap délelőtt 11 és délután 1 óra között a Putnik Szálloda törzsasztalánál lehetett megtalálni. Itt fogadta ügyfeleit, és akivel jóban volt, azt vendégül is látta. Bemutatkoznom nem kellett, mert Hugó nemcsak a Magyar Szó újságírója volt, hanem a vajdasági asztalitenisz-szövetség főtitkára is.
— Rövid leszek — közölte. — Árok a segédem. Keress neki egy olyan edzőt, aki focival sosem foglalkozott, a diplomáját azonban a testnevelési főiskolán kapta! A ti ligátokban ugyanis az lesz a bajnok, aki 90 percen át fut, fut, fut a végkimerülésig. Miután Ároknál végeztél, Szele Mihályhoz indulj, ahhoz a se magyar, se zsidó, se szerb pipás bölcshöz!
Szabadkán mindenki ismerte Szele Mihályt. Amikor megláttam, el nem tudtam képzelni, hogy ő az egész szabadkai futballrégió ,,tótum-paktuma”. Pedig az volt.
— Mi a teendő, Miska bátyám? — kérdeztem.
— Vegyél egy közepes bőröndöt, rakd tele pénzzel, és amikor kiürül, én beleteszek egy serleget, melyet a selejtező győztesének szánunk.
Már nem emlékszem a sorrendre, de szépen haladtunk, mígnem az akkori döntőmérkőzéshez nem értünk.
— Most már élesben megy a játék — mondta Szele. — És a Zorka elleni meccsetektől függ a sorsotok. A bőrönd tartalmának a felét most szépen ideadod, a másik felét pedig a szünetben elhozod a nyári WC-hez, és ott leteszed mellém. A többivel ne törődj!
Márpedig törődtem, mégpedig nagyon, mert a Zorka a meccs szünetében
2 : 0-ra vezetett a Szekeres testvérek góljaival. Mivel 15 perccel a vége előtt is ugyanez volt az eredmény, azon gondolkodtam, mit mondok majd Fajkának, és hogyan térítem meg a feleslegesen kidobott pénzt. Míg így morfondíroztam, látom, hogy Szele apó besétál a pálya szélére, és mond valamit az egyik Szekeresnek. Tudni semmit sem tudhattam, csak láttam, hogy a két Szekeres a csatársorból hátramegy a védelembe, és hol az egyik, hol a másik ér kézzel a labdához a saját 16-osán belül. Így lett az eredmény 3 : 2 a javunkra, és furcsamód bejutottunk a ligába.
Márkus Istvánt meg Árok Ferencre bíztam, mert én nem tudtam meggyőzni arról, hogy vállalja el az edzői tisztet. Ferinek tíz nap elég volt hozzá, hogy megnevelje.
Az új csapat 5 : 0-ra nyert az első fordulóban, vidéken.
A legnehezebbnek vélt feladat ment a legkönnyebben: Vajdaság területéről összeszedni 10-12 magyar fiút (Bajuszt Adáról, Ábrahámot Muzslyáról, Bagit, Lackót Kanizsáról, Kis Pált Kragujevacról, Pintért Belgrádból) és két-három kőkemény szerbet (Bojanovićot Kragujevacról, a Gvozdenović testvéreket Szabadkáról és Božićot Vrdnikről). Kis Pállal volt a legtöbb gondom, mert lakást és állást kért. Utam ismét Fajkához vezetett. A mű elkészült, az alkotó pihenni szeretne — közöltem. — De előbb lakás kell Kis Pálnak.
— Mondd neki, kap egy tiszti lakást a város szívében, de ha ez nem tetszik neki, akkor jelentkezzen Belgrádban a Zvezdánál.
— Jó, jó, de állás is kell!
— Az már könnyű lesz, mert amint a példádon látom, újságíró mindenki lehet, ha le tudja írni a nevét.
Így lett Kis Pálból a Magyar Szó újságírója.
— Márkus naponta végezte el a kötelezőt a töltésre fel, a töltésről le — mesélte a minap Mazsola (Vörös). — Amikor nem bírtam tovább, és összeestem, azt mondta Márkus, most már minden rendbe. Ha Mazsola összeesett, az azt jelenti, alaposan felkészültünk.
És elérkezett a nyitány, méghozzá Inđián. A Kis Pál, Božić, Bojanović, Ábrahám, Bajusz alkotta ötös fogat a meccs tizedik percében már 3 : 0-ra vezetett.
5 : 0 lett a végeredmény. Fajka odalépett hozzám, és ezt mondta: — Ugye hogy van élet a pingpongon kívül is?
A szerb ligát úgy nyerte meg a Zenta, hogy 136 gólt rúgott (Kis Pál maga 54-et).
Ezt az írást az általam igen tisztelt Zsemberi Jánosnak ajánlom, hátha a hatalmas futballszeretetével próbát tesz a Topolyával.