A világ egyes tájain a gyermekek — a felnőttek szavahihető meggyőzése alapján — elhiszik, vagyis úgy tudják, hogy a Télapó a kéményen keresztül érkezik és hozza az ajándékot. A munkásönigazgatás szakszervezeti Télapói azonban leszállították a földre a mi gyermekeinket, ők időközben sajnos földönfutók lettek, egy részük pedig olyan országba vándorol, amelyben a Télapó még ma is a kéményen át érkezik.
Erre mifelénk időközben lényegesen megváltozott a kémény szerepe és jelentősége. Ma már jobbára nem a füst távozik a kéményen keresztül, hanem pénz érkezik általa, még abban az esetben is, ha nincs kémény! Az állami bürokrácia a kemény munkát kéménymunkával helyettesíti, miután rájöttek az illetékesek, hogy a kéményseprő nem szerencsét, hanem pénzt hoz — legtöbbet akkor, amikor nem dolgozik. Újvidéken például folyamatban van az úgynevezett kéményilleték bevezetése. Ez minden házra és lakásra vonatkozik, tehát még azokra is, amelyeken nincs kémény. Egy több száz lakású, tizenöt-húsz emeletes épületben nem is lehetne kéményt használni, még akkor sem, ha volna. Nincsenek fáskamrák, ahol a tüzelőt tárolnánk, és vezetékes földgáz sem, amely kéményt igényelne. De az ilyen lakásokra is vonatkozik a kéményilleték. Újvidéken állítólag mintegy 250 ezer megfizettethető kémény és kéményimitáció van. A Lakásgazdálkodási Közvállalat most ezt a kéménypénzt a lakbérekhez csatolja, és mindenki fizeti. Mint ahogy a városban elhelyezett figyelőkamerák működtetését is, melyekről azt sem tudjuk, hány és hol van. Csak fizetjük.
Újvidéken állítólag csak tíz-egynéhány kéményseprő van, és nekik kell megbirkózniuk a 250 ezer kémény tisztításával. Egy kéményseprő képzése legkevesebb két évig tart, és Újvidéknek legalább hetvenre lenne szükség. Nagy a valószínűsége azonban, hogy marad a tíz-egynéhány újvidéki kéményseprő, aki még a legminimálisabb kéményilleték ellenére is 5-6 millió dinárt hozna havonta a városnak. Különben az alkotmány és a törvény is tiltja, hogy valaki pénzt kérjen el nem végzett munkáért.
Azt a kérdést már felesleges feltenni: hol élünk mi? Egy olyan országban, ahol a fizetés 40,8 százalékát az állam viszi el, különféle adók és járulékok címén. Az üzemanyag árának a fele az államkasszába kerül, és egy doboz cigaretta árának a felét is az állam viszi el. Azaz szippantja be. Azt viszont igyekeznek elhallgatni, hogy a megkérdezésünk nélkül az országot akkora adósságba verték, amelyet csak úgy törleszthetnénk, ha az ország minden lakosa 2700 eurót fizetne. A gazdaságot és a társadalmi helyzetet elsősorban az irányító miniszterek és az állam vezetősége rontja el, viszi válságba. Mégis legelőször a dolgozót, az adófizető polgárt vonják felelősségre. Vagy volt már példa arra, hogy egy rosszul irányító minisztert börtönbe zártak? Esetleg menesztették kellő hálapénz kíséretében. A politikusok azért élhetnek meg munka nélkül, mert nekik az idő dolgozik. Az államvezetőség pedig, igaz, hogy a jég hátán nem élne meg, a polgárok hátán azonban úri módon.
