A ma már Magyarországon sportoló fiatalokkal Halasi Szabolcs és Nagy Csaba, az MTTK, illetve a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanárai beszélgettek. Az eseményre meghívást kapott a párizsi olimpián 7. helyen végzett evezős, Mačković Martin is, aki egyéb kötelezettségei miatt nem tudott jelen lenni, de videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket.

Az MTTK legutóbbi, sporttal kapcsolatos előadásán Bognár Nóra és Vajda Orsolya vendégszerepelt

Bognár Nóra tizennégy éve foglalkozik fal- és sziklamászással. Rengeteg szerbiai és magyarországi versenyen (országos bajnokságon, kupán és számos más viadalon) szerzett érmet, otthon több mint kétszázat őriz. A szerb sportminisztérium ösztöndíjasa 2021-ben az ifjúsági Európa-kupán a 4. helyen végzett, tavaly részt vett Koperban az egyetemi világbajnokságon. Miskolcon egyetemi hallgató, gyógytornásznak készül, a legutóbbi kari TDK-n első helyezést ért el. Nóra ötvözi a sportot, a tudományt és a humán szemléletet.

— Kiskoromban örökmozgó voltam, minden fára felmásztam. Pályafutásom szertornával kezdtem, de sokáig nem vittek versenyekre, amit csalódásként éltem meg, mivel állandóan versenyezni szerettem volna. Palicson láttam egy próbafalat, mely eltűnt, mielőtt rászántam volna magam a mászásra, majd megkerestem a Spartacus Hegymászósportklubot, ahol kipróbáltam a mászást, és rögtön szerelembe estem. Először a könnyebb utakat kellett teljesítenem, habár a legnehezebbel szerettem volna kezdeni. Egy hónap edzés után vettem részt az első versenyemen, ahol összevont kategóriában csak a 10. helyet értem el, amit kudarcként éltem meg. A sikerekig sem kellett sokat várni, melyek közül az ifjúsági Európa-kupán elért 4. helyet és egy Európa-szintű nemzetközi viadalon elért 1. és 2. helyet tartom a legnagyobbnak, sziklamászásban pedig Szlovákiában a Kálvária megmászását, melyre egy évet készültem. 2019-ben fordulópont történt a karrieremben, testsúlyproblémák miatt ugyanis dietetikushoz kezdtem járni. A szakember egy sportpszichológust is ajánlott, akire szintén nagy szükségem volt, mivel a nemzetközi versenyeken nagyon nehéz volt betörni az élmezőnybe, én pedig általában a vártnál gyengébben teljesítettem. Ennek pszichés okai voltak, amikor ugyanis megláttam a többi mászót, egyszerűen szétestem fejben. A sportpszichológus rávilágított arra, hogy gondolkodjak másként, ne mindig az érem legyen a cél, hanem apró lépésenként érjem el az álmaimat.

A hallgatók figyelemmel kísérték a két sportoló érdekfeszítő előadását

Vajda Orsolya hatévesen édesapja révén került a labdarúgás világába. A Spartacus csapatával nyolcszoros szerb bajnok és hatszoros kupagyőztes a Bajnokok Ligájában olyan csapatok ellen lépett pályára, mint a Wolfsburg, a Bayern, az Atlético Madrid. Többszörös szerbiai korosztályos válogatott, a felnőttek között tizenhét évesen debütált, a válogatott mezét majdnem harminc alkalommal ölthette magára. Negyedik idényét tölti a budapesti MTK-ban, jelenleg az együttes csapatkapitánya. A Hungária körútiakkal kupadöntőt játszott, a bajnokságban Orsi legjobb helyezése egy bronzérem.

— Számomra a labdarúgás nem volt szerelem első látásra, az edzés végén ugyanis sokszor sírva jöttem le a pályáról. Kiskoromban szégyelltem, hogy labdarúgó vagyok, mert sokan megjegyezték, hogy a foci a fiúk sportága. Sohasem álmodtam arról, hogy híres focista legyek, főleg a társaság és edzőim érdeme, hogy a sportágban maradtam. Fordulópont volt számomra, amikor közölték velem, hogy az életkorom miatt már nem játszhatok a fiúk között, így átmentem az akkor megalakult magyarkanizsai lánycsapatba. Ez kapu volt a profi futball felé. Pedagóguscsaládból jövök, a nővérem a Kosztolányi-gimibe járt, így én is oda iratkoztam. Titkon abban reménykedtem, ha már Szabadkán vagyok, talán bekerülök a szerb bajnokcsapatba, ami egy év alatt sikerült is. A gimi után a Testnevelési Egyetemre esett a választásom, ahol mesteredzői képesítést szereztem, de eldöntöttem, hogy tanár és edző nem szeretnék lenni. Az élsport nehézségeivel én is szembesültem. Egy olyan kisvárosból jövök, ahol az emberek többsége magyarul beszél, a szerb nyelvvel csak az iskolapadban találkoztam. Ez nagy kihívás volt számomra a Spartacusban és a válogatottban egyaránt. Nehéz volt összeegyeztetnem a labdarúgást és a tanulást, a hétvégéimet sporttal töltöttem, nem szórakozással és pihenéssel, mint a hozzám hasonló korú lányok. Ennek ellenére soha nem cserélném le a sportot, hiszen a labdarúgástól rengeteget kaptam, általa számos szép helyre eljutottam. Ma már csak a labdarúgásból élek, a hobbim a hivatásom. Hihetetlenül motiváló, hogy példaképként tekintenek rám, és reklámokban is szerepelhettem. A felkérések engem is megleptek, hiszen annak a civil lánynak tartom magam, aki annak idején elindult Magyarkanizsáról, és furcsa, amint szembejövök magammal a televízió képernyőjén.

Orsinak két nagyobb sérülése volt eddigi pályafutása során. Évekkel ezelőtt egy izomsérülésre többször rásérült, és fél évig nem játszhatott, legutóbb pedig nyolc hónapot kellett kihagynia, amikor a térdkalácsában csontödéma keletkezett, mely állítása szerint annyira nem volt vészes, viszont hosszú pihenést igényelt. Nóri elmondta, hogy végig a szülei voltak a támaszai, hiszen a magyar és a szerb sportági szakszövetség sosem támogatta. Apukájával ment először a mászóterembe, ő vitte versenyekre, anyukája pedig a papírmunkát végezte, valamint az étrendnek megfelelő fogásokat készítette. Egyetemi tanulmányait Miskolcon kezdte, ahol saját magára főz, és mindent egyedül intéz. Szülei továbbra is támogatják itthonról, a borsodi vármegyeszékhelyen pedig leginkább a párjára számíthat, aki lelki támaszt nyújt számára, elkíséri a versenyekre, és az edzésprogramot is együtt állítják össze. Elvei szerint a kitűzött célért foggal-körömmel harcolni kell, az addig vezető utat pedig lépésről lépésre kell felépíteni.

A további tervekről szólva Orsi kifejtette, hogy sokat gondolkodik azon, mi lesz vele játékos-pályafutása befejezése után.

— Néha eszembe jut, hogy már most is szívesen vállalnék valamilyen gyakornoki állást, de aztán rájövök, jó még nekem a sport, a nyolcórás munkaidő megvár. Álommunkáim közé a technikai vezetői és a csapatmenedzseri szerep tartozik, hiszen így minden mérkőzésen ott lehetnék, közel a csapathoz, és részt vehetnék annak életében. Másfél évem még van az MTK-ban, a jövő azonban még egy kissé kérdéses. Nyitott vagyok a külföldre távozással kapcsolatban is, de szívesebben maradnék magyarországi berkeken belül. Foglalkoztat a családalapítás kérdése is, de az még távolabb van. Ha elérkezik a pillanat, akkor azt tudni fogom.

Nóri az egyetem elvégzése után gyógytornászként szeretne munkába állni.

— Felkérést kaptam, hogy legyek a magyar ifiválogatott gyógytornásza, mely lehetőséggel szívesen élnék. Még nem tudom, Miskolcon maradok-e, vagy visszajövök Szabadkára. Az idei Európa-kupákon magyar színekben indulok, sziklamászásban pedig szerbiai színekben versenyzem. Próbálom kitolni a határaimat, minél nehezebb utakat teljesítve.

A majdnem egyórás beszélgetés után az MTTK hallgatói és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói kérdéseket tehettek fel a két kiváló sportolónak.