Ki ne ismerné ezt az újabban rendkívül elterjedt ipari terméket, a pehelypalackot (vagy pillepalackot)? Csak nem biztos, hogy ezen a még nem eléggé elterjedt nevén ismerik. Ha kiürül, eldobjuk, akár az üvegpalackot, csakhogy ez nagyobb gondot okoz környezetvédelmi meg más szempontból is, mint az üvegből készült. Nem tudjuk még kelőképpen kezelni. A gyerekek már tudják. Futballoznak vele vagy ráugorva elpukkasztják. Mekkora csörgéssel, recsegéssel jár ez! Így aztán nemcsak a környezetet csúfítja, szennyezi, de ha belerúgnak, akkora zajt csapnak vele, hogy az ember falra mászik tőle. Az elmondottakból mindenki ráismerhet. A szanaszét dobált üres műanyag flakonokról van szó.
Valaki magyar nevet adott ennek a hasznos-haszontalan szörnyetegnek. Az illetőt érdemes volna fölkutatni és ki kéne tüntetni, ha ez máris meg nem történt. Született egy új összetett szavunk, nem tudni még, elterjed-e, meghonosodik-e. Egyszeri hallásra is telitalálatnak tűnik. Mert ez az új ipari termék, amely valószínűleg meghódította már az egész világot, valóban pehely-, illetve pillekönnyű és minden kétséget kizáróan palack formája van. Óriási előnye a nálánál sokkal súlyosabb s jóval drágább üvegpalacknál: könnyebben, olcsóbban szállítható, de nem biztos, hogy szebb is korábbi testvérénél, mely testvér évezredeken át uralta a piacot, az igényesebbet mindmáig és valószínűleg még nagyon sokáig.
De foglalkozzanak ezzel a műszakiak, a gyárosok, a kereskedők, számunkra most nyelvi, anyanyelvi szempontból érdekes egy oly korban, amikor ez a nyelv, a miénk, lépten-nyomon romlik, satnyul, silányodik, amikor elmondhatjuk, hogy nemcsak az anyaország határain kívüli testvéreink, így nem csak mi, délvidéki magyarok válunk, Sütő András szavával élve, nyelvkárosultakká, hanem a magyarországiak is a ránk és rájuk szakadó idegen nyelvi hatások miatt.
Tessék csak körülnézni a magyarok hazájában, a cég- és hirdetőtáblákról már az a benyomása az embernek, hogy Budapest helyett Londonba érkezett meg, holott úti célja az előző volt. Hasonló főbekólintás ér bennünket, ha a rádiót vagy a tévét kapcsoljuk be. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a Tömörkény István és Arany János nyelvén nevelődött firkász megörül, midőn olyan kifejezéssel találkozik, amit ugyan most hall először, mégse szorul magyarázatra s nem kiált fordító után, mert az a nyelv szólal meg ismerősként, amelyet az édesanyjától tanult. Sőt tüstént azt is tudja, hogy mi helyett született meg. Mert bizony előbb vala a flakon s ebből született meg a pehelypalack.
Miközben efölötti örömömben már-már a meghatódottság párafelhői homályosították volna el szememet, hallom, miként egy jelességünk valahol, ahol nyugodtan megszólalhatott volna anyanyelvén, csupán a kezdő mondatát bízva erre a nyelvre, hogy rögtön utána rátérjen a hivatalos nyelvek leghivatalosabbikára, amelyet, ugye, mindenki megért. Mert így szoktuk ezt meg s talán így is várják el tőlünk. A jelességeink példáját és gyakorlatát pedig hűségesen követik a kevésbé jeleseink is, anyanyelvünk így szorul lassan háttérbe, miközben kopik a fénye napról napra, bizony károsodik, sorvad, pusztul. Beszorul a konyhába, konyhanyelvvé szegényedik.
Elképzelek egy hatalmas madárparlamentet. A parlament egy öreg tölgyfára hasonít, ágain pacsirták, fülemülék, rigók, pintyek, baglyok, papagájok minden színben, a fal felett feszülő villanydróton fecskék, balkáni gerlék és így tovább. Legnépesebb a seregélyek tábora. Ebben a madárparlamentben el se tudom képzelni, hogy a fülemülék, rigók stb. a seregélyek hangján szólaljanak meg. Nincs is erre semmi szükség. A madarak ismerik egymás hangját, de a saját hangjukat egy vak lóért sem adnák. Istenem, milyen egyhangú és unalmas is lenne az erdő és a mező felett a levegőég, ha folyton és örökké akárcsak a legszebb madárhang, csak az az egy hang töltené be.
Európa nagyobbik felének van már egy parlamentje, ahol minden képviselő a saját nemzete hangján szólalhat meg. Pehelypalack-postán küldöm a jókívánságomat mindazoknak, akik felszólalásuknak nemcsak a bevezető mondatát köhentik el hazulról hozott nyelvükön, hanem ahogyan az oktalan énekesek azon a virtuális tölgyfán s a világ minden erdejében.