A civil szervezetek egy rendkívül hasznos előadássorozatot hallhattak ma Szabadkán, ami a budapesti székhelyű, de vajdasági gyökerekkel rendelkező Bíró Alapítvány kezdeményezése alapján valósult meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázási lehetőségeiről kaphattak átfogó képet az érdeklődők.
Egy civil szervezet fennmaradása érdekében elengedhetetlen a kiírt pályázatok követése, valamint az azokon való részvétel. A Bíró Alapítvány sikeres közös pályázaton van túl a szabadkai Mea Lingua Egyesülettel és a Dr. Rehák László Alappal, amelyek képviseltették magukat a rendezvényen.
Czombos Bence, a magyar Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársa előadásában elmondta, hogy a magyar költségvetési forrásból a határon túli szervezetek számára a következő lehetőségek állnak rendelkezésre: Nemzeti Kulturális Alap, Csoóri Sándor Program, Gyermek és Ifjúsági Alap, Nemzeti Tehetség Program. Az Európai Unió forrásból nyújtott támogatási lehetőségeket a Határtalanul Magyarországon, a „Lépj át a határaidon”, és az Útravaló Ösztöndíjprogram képezi. Czombos elmondta, hogy a Határtalanul Magyarországon program keretén belül 2019 végéig 4200 diák vett részt magyarországi osztálykiránduláson. Felhívta a figyelmet arra, hogy a program 2020-ig tart, és hamarosan új pályázat kerül kiírásra. Elmondta, hogy a „Lépj át a határaidon” programnak köszönhetően tarthat előadást Szabadkán, és hozzátette, hogy a program a Magyar Cserkészszövetséggel karöltve indult útjára. Kiemelte, hogy a kapcsolatépítés és egymás megismerése az elsődleges célja a programnak.
Többek között Edelényi Szilvia, a Nemzeti Kulturális Alap munkatársa mesélt bővebben a pályázati lehetőségekről, és bővebb útmutatással szolgált a jelenlevőknek.