Ünnepe: június 13.
Antal 1195-ben született Lisszabonban, egy portugál városban. Szülei gazdag és előkelő emberek voltak, gyermeküket igen gondos nevelésben részesítették. Az Ágoston-rendi kanonokok intézetébe küldték tanulni. A gyermek annyira megkedvelte a szerzetesrend közösségi életét, hogy haza sem ment többé. Tizenhét éves korában letette a szerzetesi fogadalmakat.
A fiatal szerzetes tovább tanult, és képezte magát. Előrehaladását mindenki csodálta. Koimbrában szentelték pappá, ahol azután még nyolc évig tartózkodott.
Ott-tartózkodásának utolsó évében ismerkedett meg Szent Ferenc fiaival. Koimbrába két Ferenc-rendi szerzetes is érkezett, akik adományokat gyűjtöttek. Szent Antalnak annyira megtetszett a ferencesek szegénysége, alázatossága és önfeláldozási kézsége, hogy azonnal bejelentette elöljáróinak: csatlakozni kíván a kéregető szerzetesekhez. Bár felettesei mindent megtettek, hogy tervéről lebeszéljék, a szent életű fiatal pap kitartott elhatározása mellett, és 1221-ben belépett Szent Ferenc rendjébe.
Néhány hónap múlva arra kérte új elöljáróit, hogy engedjék el Afrikába hittérítőnek. Amikor az engedélyt megkapta, azonnal útra kelt. Mégsem lett belőle hittérítő a pogányok között. Istennek más tervei voltak vele. Afrikába érkezve ugyanis súlyos betegségbe esett, és állapota annyira aggasztóvá vált, hogy szerzetestársai kérésére visszautazott Európába.
A hajót, amelyen visszafelé utazott, Szicília szigetére vitte a szél. Szent Antal itt hosszabb időt volt kénytelen eltölteni. Egészsége csak nagyon nehezen jött rendbe. Amikor azonban arról értesült, hogy maga Szent Ferenc is részt vesz Assisiben a rend egyetemi gyűlésén, betegsége ellenére útra kelt. Nagy örömére alkalma nyílt megismerkedni Szent Ferenccel, aki felfigyelt személyére, és külön érdeklődést mutatott iránta, sőt bizalmával is kitüntette.
Nem sokkal a nagy találkozás után véletlen eset indította el a nyilvános szereplés útján. Egy Forti nevű helységben a ferencesek és a domonkosok közös ünnepséget tartottak. Az ünnepi szónok azonban nem érkezett meg. A tartományfőnök Szent Antalt kérte fel az ünnepi beszéd elmondására. Az alázatos lelkű szerzetes szabadkozott, és mindent elkövetett, hogy ne legyen ugyan engedetlen, de a beszédet se kelljen elmondania. Fellépett a szószékre. Ekkor szónokolt életében először nyilvánosan. Kezdetben nagyon félénknek látszott. Néhány perc után azonban olyan lelkesedéssel beszélt, hogy hallgatói megdöbbentek az előttük kibontakozó, mély tudományosságot és alaposságot eláruló előadás hallatán.
Első nyilvános fellépésével elöljárói tetszését is megnyerte. Hamarosan a szerzetesjelöltek mesterévé nevezik az alig huszonhat éves Antalt. A kinevezést maga Szent Ferenc írta alá. E beosztásban rendkívüli buzgóságot mutatott. Tanítványai rajongó szeretettel vették körül. Nevelőként a lelki élet fejlesztésére törekedett.
Szent Antal nemcsak mint rendkívüli tehetségű, hanem mint csodálatos erejű szónok vált nevezetessé. Híre egész Európában elterjedt. Maga Szent Ferenc buzdította, hogy minden alkalmat használjon ki az evangéliumi igazságok ismertetésére. A hívek országszerte kérték, hogy beszéljen. Minden szentbeszéd valóságos ünnepszámban az egész vidéken. A hatalmas tömegben összegyűlt hallgatóság nem fért be a templomokba. Szent Antal ezért rendszerint a szabadban prédikált. Páratlan szónoki tehetsége mindenkit meghatott.
Beszédeit Isten különös jelenségekkel kísérte. Gyakran megtörtént, hogy bár csak portugál nyelven tudott - szavait megértette az olasz és a francia hallgatóság is. Némelykor latinul beszélt, hallgatói csodálatos módon így is megértették szavait. Még különösebb volt, hogy gyenge hangja ellenére a tömegben távol állók is olyan jól hallották, mint a közvetlen közelében levők.
Isten közbelépése különösen megmutatkozott egyik Riminiben mondott beszéde alkalmával. Antal csoportba tömörülő mogorva halászokat pillantott meg a tengerparton. Valami miatt zúgolódtak, elégedetlenkedtek. A Szent ismerte őket. Tudta róluk, hogy vallási életük igen gyenge. Elhatározta, hogy kihasználja az alkalmat, és beszél hozzájuk. Kedves szavakkal festette meg előttük a jellemes keresztény férfi típusát. A vallási dolgok iránt érzéketlen emberek erre kigúnyolták. Ekkor Antal váratlan dolgot tett. A tenger felé fordult, és hangosan kiáltott: ,,Halak, jöjjetek! Legalább ti hallgassátok meg, mit beszélek Istenről, ha már az emberek nem akarnak Róla hallani!” Csoda történt. Egyszerre csak mozdulni kezdett a víz tükre. Ezernyi hal dugta ki fejét, és Szent Antal felé fordultak, mintha szavaira figyelnének. A zord halászok dermedten nézték a jelenséget, majd a Szent köré csoportosultak. Meghallgatták szavait, és mélyen magukba szálltak.
Egy alkalommal, amint imádkozott, gyönyörű gyermeket pillantott meg imakönyve felett. A fénysugárban úszó Gyermek szeretettel fonta nyaka köré kezecskéit, és gyengéden átölelte. Ettől az időtől kezdve egyetlen vágya volt: minél előbb itt hagyni ezt a rideg földet, és egyesülni az üdvözítő Jézussal.
Kívánsága teljesült. Harminchat éves korában magához szólította az Úr. Ereje fogyatkozásával és közeledő halálát érezve a magányba kívánkozott. Méltóképpen kívánt felkészülni a nagy útra. Rendtársai ezért a páduai kolostorba akarták vinni. A beteget azonban a kolostor felé vezető úton akkora néptömeg vette körül, s annyian kérték áldását, hogy lehetetlen volt vele eljutni a kolostorba. Ekkor már haldoklott. A hét bűnbánati zsoltár eléneklése után, ajkán Szűz Mária nevével csendben hunyt el 1231. június 13-án. A gyászhír hallatára kimondhatatlan szomorúság borult Pádua lakóira.
Halála után egy évvel a szentek soraiba iktatta IX. Gergely pápa. A szentté avatás nagy ünnepségekkel zajlott le. Az elkövetkező években a hálás páduaiak templomot kezdtek tiszteletére építeni, de csak halála után harminckét évre fejezték be és szentelték fel. Amikor az újonnan felépült templomba átvitték a Szent holttestét, felnyitották koporsóját. Nyelvét teljesen épnek, vérpirosnak találták, míg testének többi része elporladt.