Ott éljen tovább, ahol a gyökerei vannak

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Ott éljen tovább, ahol a gyökerei vannak

Gyimesbükk, az ezeréves határ és az utolsó vasúti őrház hótakaróval búcsúztatott minket, miután néhánypercnyi megállás és tisztelgés után folytattuk utunkat Moldvába. Szerencsére az októberi tél itt véget is ért, csángóföldi kalandozásunkat verőfényes napsütés kísérte. Az első úti célunk a régió köz...

Gyimesbükk, az ezeréves határ és az utolsó vasúti őrház hótakaróval búcsúztatott minket, miután néhánypercnyi megállás és tisztelgés után folytattuk utunkat Moldvába. Szerencsére az októberi tél itt véget is ért, csángóföldi kalandozásunkat verőfényes napsütés kísérte. Az első úti célunk a régió központjában, Bákóban, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége volt. Az irodában, amelyet hosszas keresgélés után találtunk meg, Hegyeli Attila, a Csángó Oktatási Program vezetője várt minket. Beszélgetőtársunk egy összefoglalóval kezdte, vagyis elmondta mindazt, amiről úgy gondolta, a messziről jövőknek tudniuk kell.
- A csángók az egyetlen magyar népcsoport, amely mindig - még Trianon előtt is - határon túlinak számított. Az első felosztásban vannak az északi és a déli csángók. Északon Szabófalva a legnagyobb településük és még öt-hat másik csángó falu van körülöttük. Ők a legarchaikusabbak és egyben a leginkább asszimiláltak. Csak a hatvanévesek és a még idősebbek beszélnek már az anyanyelvükön, a 40-50 évesek valamicskét lehet, hogy még értenek magyarul, de válaszolni biztosan nem tudnak. A néprajzosok a délieket is két csoportra osztják, ugyanis megkülönböztetik közöttük a székelyes csángókat. A székelyes csángók többségben vannak, és az ő nyelvállapotuk a legjobb, mert ők kerültek legkésőbb ide.
Tudni kell, hogy Csángóföldön nem volt nyelvújítás. A moldvai magyarságot az akkori erős Magyarország is voltaképpen több száz évig magára hagyta. Az a fajta nemzettudat, amit mi ma Szabadkától Pozsonyig és Soprontól Csíkszeredáig ismerünk, vagyis a kulturális nemzet fogalma, itt nem létezik. Azt a kérdést, hogy ők románok vagy magyarok, egyszerűen nem szabad feltenni, mert ez itt rossz kérdés. A moldvai csángó úgy osztja fel a világot, hogy vannak a katolikusok és vannak a többiek. Ha azt firtatják, katolikus-e vagy ortodox, akkor világosan definiálja magát: én nem vagyok oláh. Az oláh Erdélyben a román, itt az ortodox szinonimája. Habár a moldvai csángók évszázadokon keresztül kérték, hogy magyarul szolgáló papot kapjanak, mert nem tudtak rendesen gyónni, a misék ma is kizárólag román nyelven folynak. Az állami iskolák későn, a 20. század elején jelentek meg, addig román nyelven sem volt iskola. A lányoknak viszont csak a 20. század közepe táján kezdenek el bármit is tanítani. Az asszonyok olyan önfenntartó világot működtettek, amelyben sok gyermek volt, a földből mindent megteremtettek, a házat ők maguk építették, nem kellett megvenni szinte semmit sem. Ebben a helyzetben jött a romániai iparosítás, a kommunizmus, amely azt mondta, ilyen nem lehet, behozták a férfiakat, de részben a nőket is a városokba dolgozni, megkezdődött az oktatás. Ennek az lesz a következménye, hogy a polgárosodási folyamat, amely a Kárpát-medencében több száz éven át tart, itt hirtelen zajlott le. El kell képzelni az analfabéta anyukát, akinek a gyermeke már érettségizik, megismerkedik a városi élettel. A réginek a szakadása, az újnak a nagyon gyors beömlése szétveri a hagyományos közösségeket. A moldvai csángó tömbfalvakban - van belőlük legalább száz - akkor indul el a nyelvi asszimiláció, amikor az iparosítás miatt kinyílik számukra a világ. Amikor mi érvelünk a magyar oktatás mellett, akkor a szülők azt mondják, az iskola román nyelvű már a faluban is, a polgármester és az orvos román, a hivatalban szintén románul kell intézkedni, vagyis bárhova megy, az állam nyelvébe ütközik, mert saját értelmiségi rétegük nincs. Ezekben a falvakban nagyon alacsonyan tartották az oktatás színvonalát, mert tudták, azzal a népcsoporttal, amelynek nincs értelmisége, nem lesz gond.

Asszimiláció - divatból

- Az asszimiláció itt divat - folytatta ismertetőjét Hegyeli Attila. - Azért fogalmazok így, mert a divatnak az összes jellemzője megvan abban, ahogyan az asszimiláció megtörtént. Például egyes falvakban ez úgy működött, hogy az 1985 után született gyermekekhez már nem szóltak magyarul. Olyan család is van, ahol az első három gyermeket magyar dajkanyelven nevelték fel, a következő hármat románul. A gyerekek általában értenek magyarul, de mivel sem a családi környezet, sem az iskola nem várja el tőlük, hogy meg is szólaljanak ezen a nyelven, ezért nem beszélnek magyarul. A divat megjelenéséhez a román iskola és a jászvásári püspökség nagyban hozzájárult. Főleg az utóbbi. Róma és Bukarest érdeke azért találkozhatott, mert Rómának az volt a célja, hogy legyenek román római katolikusok is. Valahol 150 éve zajlott le az asszimiláció, másutt csak 20 éve. Olyan moldvai csángó faluról sajnos nem tudok beszámolni, ahol ez a folyamat ne indult volna be. Ma már szinte minden egyes megszülető moldvai csángó gyerekhez románul szólnak először a szülők, de hála Istennek, vannak kivételek.
Moldvában mintegy 220 ezer magyar eredetű római katolikus él. Tánczos Vilmos néprajzkutató felmérése szerint közülük mintegy 40 ezernek magyar az anyanyelve. Rajtuk kívül van még 20-30 ezer, akinek második nyelve a magyar, vagyis a 220 ezerből 60-70 ezren vannak azok, akik valamennyire tudnak magyarul. Mi a Csángó Szövetségben 8 ezer gyerekkel számolunk, őket tekintjük a csángó oktatási programunk célközönségének. Közülük eddig 2200-at sikerült integrálni ebbe az oktatási rendszerbe, tehát 6 ezer még mindig kívül rekedt. Vannak teljes falvak, melyekben egyetlenegy magyarul tudó tanár vagy tanító sincs. Önöknél, a Vajdaságban, az utolsó faluban is elérhető valamelyik tévé vagy rádió magyar adása, van újság, jön a pap, ha nem is minden vasárnap, és magyarul misézik. Itt mindebből semmi sincs. Egész közösségek léteznek, amelyeknek sem a média, sem az egyház, sem az iskola által nincs semmilyen kapcsolatuk a magyarsággal, a nemzet többi részével.
* Hogyan kezdődött el a magyar nyelv oktatása a Csángóföldön?
- Amikor idekerültem Kolozsvárról, semmiféle magyar oktatás sem volt. Úgy gondoltam, néprajzosként írhatok még egy könyvet, amit felteszek a polcra, le is doktorálhatok, de ezzel semmit sem oldok meg. Szemmel látható volt, hogy itt nem erre van szükség. Magyarországon, de máshol is nagyon népszerű a moldvai csángó táncház, vannak moldvai zenét játszó zenekarok, a magyarországi tankönyvekben csángó balladák találhatóak, de azt a balladát itt már senki sem tudja. Azzal sem foglalkozik senki, hogy ma már a Kárpát-medencében sokkal többen tudják táncolni a moldvai csángó táncokat, mint Csángóföldön. Pedig ezt a kincset nemcsak összegyűjteni kellene, hanem tenni is valamit, hogy ott éljen tovább, ahol a gyökerei vannak.
A magyar nyelv oktatását úgy kezdtük el 2000-ben, hogy az iskola és az egyház egyaránt elzárkózott tőlünk, ádáz ellenségei voltak és részben maradtak is ennek a folyamatnak. A templomban például állandóan kiprédikáltak minket, név szerint. Béreltünk egy parasztházat, ott volt a tanterem, a gyerekek tanítás után odajöttek, mert érdekesek voltunk. Nem azért, mert a szülők küldték őket, hanem azért, mert mi megpróbáltunk úgy tanítani, hogy izgalmas legyen, motiválja őket. Iskolán kívüli formában kezdtük egy faluban a feleségemmel, és decemberre 90 diákunk volt. Ráadásul mindenesek lettünk, mindenben nekünk kellett segíteni a falubelieknek. Én ma is úgy hívom a tanárainkat, hogy ők a szolgálatos magyarok. Aztán fiatal tanítókat, tanárokat kerestünk, elsőbbséget adva azoknak, akik innen kerültek el. Szorgalmaztuk, hogy munkaviszonyba lépjenek a Csángószövetség révén, legyen nekik megélhetésük. Az iskolán kívüli rendszer lassan elkezdett nőni. Gondoltuk, vannak itt törvények, jogok, Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, megpróbáltunk követelőzni. Jártunk a szülőkhöz, biztattuk őket, álljanak ki a magyar oktatás mellett. Minden faluban akadt néhány olyan család, amely támogatott minket, akár szembehelyezkedve a hatósággal is. Aztán sokan visszaléptek, mert megfenyegették őket. Ez úgy működött, hogy volt negyven gyerekünk, aztán a pap prédikált egyet vasárnap, jól összeszidott minket, másnap nem jött egy se. Ennek ellenére végül sikerült bevinni az állami iskolába a magyar nyelvet, az első menetben Pusztinán és Klézsén. Heti három magyar órát hagytak nekik jóvá, és ez a mai napig így van. Tehát a román állami iskolában román tannyelven tanulnak mindent, kivéve a magyarórát, mely heti három alkalommal szerepel a tanrendjében egy-egy csoportnak. Emellett megtartottuk az iskolán kívüli foglalkozásokat is. Néhol most már ennek az értelmét is kezdik látni a román igazgatók, hiszen ezzel lehet pályázni. Eddig azonban valami elképesztő bozótharc volt, egyenként kellett eltávolítani az akadályokat. Az említett 2200 gyermek, akit már felöleltünk, 25 faluban van, a 8-9 ezer viszont 45-ben. A 25 falu közül 15-ben állami iskolában is folyik tanítás, tízben csak iskolán kívül.
Gyerekek Háza és Keresztszülő program
- Innen a következő lépés a magyar tannyelvű oktatás lenne, de ahhoz minőségi változásra van szükség - fejtegette a terveiket Hegyeli Attila. - A Csángószövetségben az oktatás jéghegyként emelkedik ki, a többi területen, mint a vallás, a média, az ifjúságpolitika, gazdasági ügyek, semmit sem csináltunk. Vagy csak csinálgattunk, de semmiképpen sem annyit, mint az oktatás terén. Kevesen vagyunk, nincs média, nincsenek meg azok a kanálisok, amelyeken révén népszerűsítenénk magukat, az elképzeléseinket. Újságnak nem is nagyon lenne értelme, mert a felnőttek nem igazán tudnak magyarul olvasni, csak a gyerekek.
Közben maga a Csángószövetség is óriásira nőtt, ennek a civilszervezetnek jelenleg 60 főállású alkalmazottja van, közéjük tartoznak a tanáraink is. A jelentősebb falvakban, ahol jobban haladtunk, fészkeket kellett létrehozni, amelyeket Magyar Házaknak vagy a Gyerekek Házának nevezünk. A 25 közül hét faluban van magyar ház, ezek egy részét vásároltuk, más részét mi építtettük. A tanáraink lakhelyéül szolgálnak, ott zajlik az iskolán kívüli magyarnyelvoktatás, informatikaórákat, néptánc- és énekórákat tartunk, vannak vendégszobák, nyaranta táborokat szervezünk. Meg kell még említeni a csíkszeredai kollégiumot, amely bentlakást jelent azoknak a diákoknak, akik magyar nyelven kívánják kezdeni a középiskolai tanulmányaikat. Ami igencsak nehéz a román nyelvű általános iskola után, de szerencsére, akadnak vállalkozók. Ők a magyar tannyelvű csíkszeredai középiskolákba járnak, magyar nyelven érettségiznek. Remélhetőleg minél többen mennek magyar egyetemre, és remélhetőleg minél többen vissza is térnek. Mert erre is van példa. Az idén is jött egy fiatal magyarfalusi tanító néni, aki kisdiákként a mi programunkban kezdte, főiskolát végzett, most a szülőfalujában tanít. Ezek a mi nagy reménységeink, hiszen valószínűleg a szülőhelyükön is fognak családot alapítani.
* Az oktatási programban tudnak-e más állampolgárokat is alkalmazni?
- Habár sok nehézségbe ütközik, elvileg lehetséges, és nem zárkózunk el előle. Magyar állampolgárok például most is dolgoznak nálunk. Gondot jelent, ha nem tudnak románul, mert élni, létezni kell a közösségben. A gyerekek szempontjából ez kisebb baj, mert ők így rákényszerülnek, hogy a tanítóval magyarul beszéljenek. A nagyobb probléma szerintünk a kulturális szakadék, a más közegben való szocializálódás. Itt nincsenek esti programok, magyar színház, szórakozóhelyek...
* Milyen pénzforrásból fedezik a tevékenységüket?
- A költségvetésünknek a felét a magyar állam fedezi. Civilszervezetként folyamatosan pályázunk, emellett egy nagyobb szeletet a keresztszülők befizetései jelentenek. Van ugyanis egy jelképes keresztszülő-programunk, amely keretében a keresztszülőséget vállalónak évente 40 ezer forintot kell befizetnie a védence oktatására. Konkrétan megmondjuk, ki kinek a keresztszülője, a gyermekkel tarthatják a kapcsolatot, találkozhatnak stb. Jelenleg a 2200 diákra mintegy 700 keresztszülőnk van, tehát szívesen fogadjuk a további jelentkezőket. A pénzforrásaink között számításba jöhet még a magyarországi egy százalék, illetve a romániai két százalék az adóból, de most például a román kulturális minisztériumtól is nyertünk valami csoda folytán az egyik versenyünkre. Jelenleg öt faluval több van a rendszerünkben, ugyanis ez a pénzügyi keret 20 falut bírna el. Tudom, hogy ez nem éppen közgazdászi gondolkozás, de tíz év óta így működünk, és ha nem dőlt össze, akkor a gondviselés velünk van. Fáj az embernek a lelke látni, hogy vannak olyan falvak, ahova még nem küldhettünk tanítót. Ha késlekedünk, akkor 20 év múlva a magyart már csak idegen nyelvként tudjuk tanítani.
(A következő részben: Külsőrekecsin és környéke)
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink