A régi moziteremből érkezett

Torontálvásárhely kétszáztizenhat esztendős múltjában kétségtelenül a vásártartási jog megszerzése volt az a döntő momentum, amely által e dél-bánsági település a régió egyik legfejlettebb kereskedelmi és ipari központjává válhatott. Okmányok sora jegyzi, hogy a faluban szinte minden népi kismesterség föllelhető volt.
Sajnos, nagyszüleink és dédszüleink korabeli fényképekkel is igazolt életmódjával, a gazdaság múlt századi fellendülése idején használt munkaeszközökkel ma már legfeljebb csak a Helytörténeti Múzeumban találkozhatunk. Pontosabban annak a csaknem kétezer exponátumnak a töredékével, amely nem kallódott el a restaurátori munkálatok során. Begyűjtésüket valamikor ''réges-régen”, pontosabban 1977-ben kezdte meg diákjaival együtt Széchenyi Jolán tanárnő. A falu fáradhatatlan Jolán tanító nénije négy év szakadatlan harc árán kijárta, hogy a megmentett tárgyak tárhelye a valamikori Takarékpénztár Rt. Épülete lehessen. Egy olyan objektum, amely már az építtetésének idejét (1906/07) tekintve is megérdemelte, hogy elkerülje az államosított ingatlanok mostoha sorsát. Az eseményt követőn sajnos olyan évtizedek suhantak tova, amelyekben nemcsak a múlt romantikája veszett el, de a jövőkép is egyre borúsabbá vált.
Egyébként a múzeum tetőszerkezetét minisztériumi támogatással két évvel ezelőtt újították fel. A külső falakat újrafestették, a belteret pedig hatékony szellőztetőrendszerrel látták el, hogy a megannyi fénykép, szerszám, alkalmi és hétköznapi viselet, lakberendezési és közhasználati tárgy épsége megmaradjon. Külön teremben kaptak helyet az ugyancsak nacionalizált (magyarán: dögrovásra ítélt!) régi patikából megmentett felszerelések, de ide vándorolt az öreg kultúrház filmvetítője is. Nemkülönben egy kézzel festett tulipántos láda, a kócos kender és gyapjú kifésülésére szolgáló gerebenező, csobolyó, seregélyeket riasztó kereplő, mozsár, szép butella 1876-ból, mosódeszka, köpülő, kulcsos béklyó a ló lábára... Egy végérvényesen letűnt világ utolsó nyomai.
S ha olykor-olykor vendég érkezik, a falu régi iskolájából ideverbuvált lábas harangocska is megkondul egy picit a terem közepén. Aki érti a szavát, tudja: értünk szól!