* Láttad már a filmet?

— Képzeld, most láttam először moziban, úgyhogy nekem most Palicson volt a premierem. Egy kis képernyőn láttam a bemutató előtt, de az nem az igazi. S nagyon jó élmény volt a közönséggel együtt nézni. Pesten nem tudtam ott lenni, mert éppen játszottam. Ez általában így van, eddig egy filmem bemutatóján sem lehettem jelen. De ez érthető, nagyon nehéz egyeztetni, főleg, ha sok színész játszik a filmben.

Fotó: Kilakoltatás — werkfotók

* Milyen volt magad visszanézni szélesvásznon?

— Nagyon izgultam. Akárhányszor megjelentem a színen, gyorsabban kezdett verni a szívem. Ha magamat nézem, elkezdem keresni, mi volt jó, mi kevésbé, mit hagytak ki, mi maradt benne. Ezért más a film, mint a színház, itt a vágóasztalon dől el, milyen lesz a végtermék. Tehát az is, hogy belőlem mennyi marad. Erre nem lehet hatni. A színházban ez nem így van. Szerintem a szabadkai közönség szerette a filmet, többször felnevetett, reagált rá, ami azért fontos, mert az alkotás egy nehéz témát dolgoz fel groteszk köntösben, és jó látni, hogy működik. Emellett pedig mélységeiben is meg tudott szólalni. Büszke voltam a filmre, miközben néztem.

* És hamarosan újabb filmben is láthatunk, készül a Nyersanyag című alkotás, melyet Boros Martin rendez. Emellett van más film kilátásban?

— Szerencsés helyzetben vagyok, a Nyersanyag mellett ugyanis egy másik filmben is szerepet kaptam, amiről többet egyelőre még nem árulhatok el, de kosztümös filmről van szó, tehát nem a mában játszódik. Nem számítottam rá, hogy ilyen munkás nyaram lesz, de örülök neki. 

Fotó: Kilakoltatás — werkfotók

* Hogy készülsz fel egy filmszerepre? Mi az első, amire hangsúlyt helyezel?

— Műfaja válogatja. A mostani helyzetben van egy kosztümös film s egy féldokumentarista. Egészen más játékstílust igényel a kettő. A Nyersanyagnál nagy segítség volt, hogy szinte majdnem minden jelenetet megcsináltunk előre a sok civil és gyerekszereplő miatt. Ez pedig nagy luxus, hiszen a filmgyártásban erre idő, pénz és energia sem szokott lenni. Mivel dokumentarista filmről van szó, azt szoktam mondani, hogy belelélegzem a szerepbe. Volt előtanulmányom, hiszen három évet foglalkoztam egy roma közösséggel Szúcs-Bányatelepen a Katona József Színház Eltáv programjának köszönhetően, így volt képem arról, hogy milyen drámapedagógusnak lenni egy ilyen közegben. Ebből az élményből sok mindent át tudtam emelni. A másik film gyorsan jött, és mivel a végét vesszük fel először, én már előre tanulom az összes szövegemet, hogy tudjam, hogyan jut el a karakterem oda, ahol a végén tartania kell, tudjam, mi mivel kapcsolódik. Persze instruálnak majd, de ahhoz nekem kell vinnem egy ajánlatot. Ez készül most a fürdőszobában a tükör előtt, az álmaimban, a reggeleimben, az éjszakáimban

Fotó: Kilakoltatás — werkfotók

* Munkamániás vagy, vagy csak nem tudsz, nem akarsz nemet mondani felkérésekre?

— Azt szoktuk mondogatni, hogy addig kell dolgozni, amíg van munka. Nem érünk rá kényelmeskedni. De nehezen is mondok nemet, főleg olyasmire, ami nagyon tetszik. Ráadásul nekem mindig álmom volt, hogy kosztümös filmben játsszak, ez a műfaj elrabolja a szívem és az agyam. A Nyersanyag pedig témájában elgondolkodtató, mély, megrázó, s fontosnak tartom, hogy ilyesmivel is foglalkozzanak a filmek.

* Ha végignézzük egy-egy korszak filmjeit, azt látni, hogy ismétlődnek a színészek. Magyarán, ha valakit felkapnak, az néhány évig szinte minden második filmben ott van. Szerinted mitől függ, hogy kire figyelnek fel?

— Nyilván nagyon fontos a húzónév is, hiszen az bevonzza a nézőket a moziba, de ez elfoglaltság kérdése is. Kell hogy legyen pluszenergiád castingokra készülni. Sok filmbe civileket keresnek, s én hiszem is, hogy mindenkiről szól egy film, mindenki játszhatná legalább egy film, a saját filmje főszerepét, de a színészet nem erről szól. Egy színésznek összetett személyiségeket kell ábrázolnia, ami egy más munkafolyamat és más filmanyag is. S ott van még az a tényező is, hogy van, aki fotogén, jól mutat a vásznon, ezerarcú, és sok mindent ki lehet hozni belőle

Fotó: Bácsi Róbert László | Radnóti Színház

* Blanka, te miért lettél színésznő?

— Van a lényemnek egy része, mely nem tud felnőni, hiába szeretne. S ezt a játékosságot, derűt, örök izgágaságot tudom kiélni a színészetben. Emellett persze ott egy nagy adag exhibicionizmus is, valamint az a része is, amelyben régebben jobban hittem, mostanában kevésbé: hogy adni tudok az embereknek. Mert fontos témákat dolgoznak fel a színházban. Velem is megtörtént nemegyszer, hogy katarzist éltem át, mert olyan dolgokat nyitott meg bennem egy előadás, hogy az segített a fejlődésemben emberként. Olyan volt, mint egy terápia. Vagy tükröt tartott elém. S ez soha nem fog elavulni. A legnagyobb háborúk alatt is működött színház, mert mindig szükség volt rá, s mindig szükség is lesz. 

* Miért érzed már kevésbé, hogy működik az adni az embereknek része?

— Mert a saját hitemet meggyötörték a különféle viszontagságok, melyek a szakmánkkal történtek a közelmúltban. A Színművészeti Egyetemnek ez a fajta újjáépítése, mestereink és tanáraink megkérdőjelezése, magának a szakmának a megkérdőjelezése, az, hogy milyen szinten kell kiszolgálni politikai álláspontokat, vagy mi alapján választanak az igazgatók darabokat. Az addig látott lila felhő elvonult a szemem elől. Ahogy ásom bele magam a szakma mélyébe, jönnek elő azok a gyökerek, amelyekben meg-megakadok. Azon kezdtem gondolkodni, hogy mi mást tudnék én csinálni, amivel sokkal többet tudnék adni az embereknek.

Fotó: Bácsi Róbert László | Radnóti Színház

* Itt egy egész más szakmára gondolsz? 

— Igen, akár erre is. Én azt szoktam nézni, hogy hol van rám szükség. Ezt keresem az életben és a színházi szerepeimben is. Egy előadásnál is azt figyelem, mi hiányzik, mit tudnék én hozzáadni, s a világban, a családomban is ezt nézem. Hogyan tudom őket továbblendíteni, hogyan tudok együtt mozogni mindebben. Olyan ember vagyok, akinek időről időre igazolnia kell a létezését. Gyerekekkel szívesen foglalkoznék. Nyitnék egy magánbölcsődét, ahol mindenféle generációt felvonultatnék. Nagyit, dédit, fiatal felnőtteket. Hogy minél több látásmóddal, korszellemmel találkozzanak a gyerekek. És mindenképp kellenek férfienergiák is bele. Ehhez nagyon lenne kedvem. S ahogy egyre több gyermek van körülöttem, a nagyikból dédik lettek, szépen mutatja nekem az élet, hogy ez együtt hogyan működik. És lehet, hogy tudnám a színház mellett is csinálni. Mert gyakran soknak érzem. Nekem nem kell egy évadban öt-hat szerepet próbálni, mert nem lesz hiteles. Nem tudok ennyi szerepet tisztességgel megszülni, elfáradok. Az elmúlt évben majdnem minden estémet a színházban töltöttem, sokszor hiányzott is a saját élettér. 

Jeanne d’Arc képek:  Daniel Dömölky Photography

* A színház mellett is megoldható lenne mindez, azt mondod. Egy társulat tagjaként is akár, vagy csak szabadúszóként?

— Azt hiszem, ehhez szabadúszónak kell lenni. Mert nem hozhatom magam ilyen helyzetbe társulati tagként. Főleg nem egy kis társulaton belül, mint amilyen a miénk. Itt mi egymásért is vagyunk, támogatjuk, húzzuk egymást. Ha valaki ebben nem vesz részt, úgy nincs társulat.

* A Jeanne d'Arcban a címszerepet játszod, és nagyon pozitív visszhangja van a darabnak. Színészként milyen párhuzamot találtál ebben a történetben a mai korral?

— Nagyon rafkósak voltak, mert Garai Judit és Hegymegi Máté, akik a forgatókönyvet készítették, beleírtak egy nyitómonológot, mely a hit kérdését feszegeti. Ez nem egy előre legyártott monológ, estéről estére újrafogalmazódik a közönség által. Hit a szakmában, az emberekben vagy más transzcendentális dologban. S engem megerősített abban, hogy kell hinnem valamiben.

Jeanne d’Arc képek:  Daniel Dömölky Photography

* És miben hiszel?

— Hiszem, hogy van, aki gondoskodik rólunk, van valaki, aki fölöttünk áll, mindegy, hogyan nevezzük, de ahhoz, hogy én meg tudjam határozni magam ezen a bolygón, a földi létben, kell valami, amihez mérem magam.

* Mi vár rád a színházban a következő évadban?

— Két darabban leszek benne a színházamban, az egyik egy ősbemutató, Kályha Kati a címe, a másik pedig Hajdu Szabolcs előadása, melyet közösen készítünk, ez a Legközelebbi ember, emellett a Trafóban lesz egy ősbemutató az év második felében. Egyelőre ennyit tudok mondani.

* Ez akkor egy tisztességesen megszülhető előadásszám. Remélem, hogy hamarosan a színpadon is látlak, addig pedig jó forgatást a nyárra!

Fotó: Bácsi Róbert László | Radnóti Színház