Ókori rómaiak nyomában

Ókori rómaiak nyomában

Róma, London, Párizs, Amerika, Izland, Kuba, Peru… Rengeteg vonzó, izgalmas hely van a világon, de sokszor elfelejtünk körülnézni saját városunk, országunk háza táján.

Pedig lehet, hogy úgy érünk néhány óra alatt az ókori Rómába, hogy át sem lépjük Szerbia határát. Utazunk egy picit időben és térben. Kostolac mellett, Szerbia délkeleti részen található ugyanis a 2006-ban nyílt Viminacium Archeológiai Park, ahol egy ókori római város és katonai táborhely eddig feltárt maradványai pihennek.

Eléggé szürreális élmény átsuhanva Belgrádon, továbbrobogva Požarevac felé egyszer csak római kövekbe botlani, s egy szarkofágoktól szegélyezett úton megérkezni a Viminacium Archeológiai Parkba. Ide is a színháznak köszönhetően jutottam el, ahogyan oly sok más helyre is, hiszen az idén már második alkalommal szervezték meg a Viminacium Fest színházi fesztivált, melyet ezúttal Rade Šerbedžija koncertjével nyitottak meg. A helyszín tökéletesnek bizonyul a rögtönzött szabadtéri színpadával és a nézőtérrel, sőt, még a szúnyogok sem tántorították el a színházkedvelőket.

A puszta kellős közepén, bányák és erőművek között fekszik ez az ókori római város, melynek egy kisebb részét már feltárták a régészek, ezt meg is tekinthetik az arra járók-kelők. A város nagyobb része azonban még mindig a föld alatt várja, hogy lelkes archeológusok letakarítsák róla az évszázados port. A leletek középpontja egy felújított vendéglátóipari egység, ahol a bungalók mellett kalandpark és étterem is várja a turistákat.

A Pecz Vilmos által szerkesztett Ókori lexikon így ír róla: Viminacium római város és táborhely Felső-Moesiában (Szerbia), mely a Duna jobb partján vezető úton, Kostolácz helyén feküdt, s amelyet Naissuson (Niš) keresztül egy főút Constantinopolisszal kötött össze. Traianus császár innen indította hadjáratait a dacusok ellen, s stratégiai jelentőségét, mint egy légió táborhelye, később is megtartotta.

Nézzük a rövid történelmi áttekintést. Az első emlékek a városról az I. századból származnak (ez azért nem semmi), a város ekkor már virágzó településnek számított. Úgy vélik, hogy 40 000-en éltek benne, így korának egyik legnagyobb városa volt. A történészek szerint az V. században a hunok elpusztították, később azonban Justinianus császár — stratégiai jelentősége miatt — újjáépítette, ám Viminacium lassan elpusztult. Mára a régészek értékes lelőhelyévé vált, de eddig a 450 hektáron fekvő ókori településnek csupán a 4 százalékát tárták fel. A kutatás 1882 óta folyik a területen. A város nevével vert pénzeken mindkét felső-moesiai légió számai előfordultak. A Kr. u. 240 és 255 között vert pénzeken Col(onia) Vim(inacium) olvasható. Az első városjogot Hadrianus császárnak köszönhette. A település nevéről, hatóságairól, papjairól számos felirat is megemlékezik.

A túránk a legnagyobb melegben indult, délben. De ha a régi rómaiaknak nem volt melegük, akkor, gondoltuk, nekünk sem lesz. (Attól tartok, akkor még nem voltak ilyen forrók a nyarak, mint manapság…) Az első megállónk egy temetkezési hely volt, nyitott és zárt szarkofágok fogadtak bennünket a mélyben, koponyák tátogtak az ég felé, sőt, az egyiken egy óriási lyukat láttunk. Nikola, az idegenvezetőnk elmesélte, hogy az ókori emberen, akihez a koponya tartozott, valószínűleg valamiféle sebészeti eljárást hajtottak végre, és szegény nem élte túl. Ezután ahogyan a holtak, mi is egy szinttel lejjebb lépkedtünk, egy folyosón át a föld alá. Itt ugyanis közelről megvizsgálhattuk néhány szarkofág belsejét. A korabeli freskók még mindig látszanak (illetve néhol csak a másolatuk, hiszen az eredetit múzeumba szállították), a kövekre főleg pávákat, angyalokat és virágmintákat rajzoltak. A tavalyi év folyamán érintetlen, értékes leletekkel teli kőszarkofágot találtak a régészek — ilyesmi nagyon ritkán fordul elő. Ez volt a második alkalom, hogy olyan szarkofágot fedeztek fel, amelyet korábban még nem nyitottak fel, azaz nem raboltak ki. A díszítés és felirat nélküli szarkofágban egy középkorú férfi és egy fiatal nő maradványai voltak. A csontok mellett arany és ezüst ékszerekre, dísztárgyakra, három üvegedényre, III. századi bronz pénzérmékre, valamint parfümös-, illetve balzsamtartó üvegcsékre leltek a kutatók.

Buszba ültünk, és továbbrobogtunk a következő helyszínhez, római barátaink fürdőjének maradványaihoz. Azt már a Brian élete című filmből tudjuk, hogy elég sok mindent adtak nekünk a rómaiak, és ezt most testközelből is megcsodálhattuk, hiszen Nikola elmesélte, milyen fejlett technikával vezették a vizet a fürdő medencéibe, illetve hogy milyen korszerűen melegítették fel. Hiába, ezek a rómaiak... A fürdő első terében volt az öltöző, majd több medencében mártóztak meg, kezdve a leghidegebbel, majd folyamatosan haladva a forró vizes fürdőig, s amikor teljesen tisztára áztatták magukat, megtárgyalták ügyes-bajos dolgaikat. Olyan volt ez, mint egy ókori wellnessközpont. Hát azért, valljuk be, tudtak élni! A nyilvános toalettek is másmilyenek voltak, mint manapság, hiszen ezek is közösségi helyeknek számítottak, egymás mellett „trónolva” csacsogtak a katonák a klotyón. Azt hiszem, senki sem bánja, hogy ez a szép szokás elkopott az évek folyamán…

A fürdőhöz igen közel található az amfiteátrum, melyben gladiátorok, rabszolgák és a vadállatok léptek a város polgárai elé. Az oroszlánok, tigrisek és leopárdok ketrecének helye ott magasodott szemünk előtt. A lelátók egy részét újraépítették (ez régen is, most is fából készült), így sokkal könnyebb volt elképzelnünk Nagy Konstantint és barátait, ahogy kedvenc gladiátoraiknak szurkolnak. Ezek a bátor harcosok csak a tízéves gladiátorképző befejezése után, tetemes zsírtömeget testükre növesztve (hogy ne érje őket olyan könnyen az oroszlán szemfoga) léphettek az arénába, hogy megküzdjenek a vadállatokkal. A szokás szerint a gladiátor mellett egy rabszolga is volt a porondon, s általában ő maradt alul, azaz került az állatok etetőtáljába vacsoraként. Ha azonban egy rabszolgának véletlenül sikerült megölnie egy tigrist vagy oroszlánt, akkor felszabadították.

A túránk utolsó állomása egy régi római villa volt. Nem véletlenül hagyták ezt a ma már hotelként működő épületet utoljára, hiszen ez az archeológiai park legékesebb dísze. Egyszerűen gyönyörű. A hotelben az ott dolgozó régészek laknak és dolgoznak, hiszen a feltárás jelenleg is tart, ottlétünkkor is a koponyák repedéseit porolgatták a rózsabokrokkal övezett udvar helyiségeiben.

A villa udvara tele van virágokkal, szökőkút csobog a bejárat mellett, pincéjében pedig egy múzeum található, közepén a régi város makettjével. Ezen pedig mi is láthattuk, hogy milyen sok minden hever a föld alatt feltáratlanul.

A Viminacium területén egy mamutpark is működik, ide azonban sajnos nem jutottunk el, amit az egész csoport fájlalt, hiszen nem mindennap lát az ember egy teljes mamutcsontvázat. Az esőzések miatt nem lehetett biztonságosan megközelíteni óriási gyapjas barátunk földi maradványait. Talán majd legközelebb.


Még több kép!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Úton-Itthon rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ókori rómaiak nyomában
Úton-Itthon
Ókori rómaiak nyomában
Úton-Itthon
Facebook

Támogatóink