Ki iskolába, ki óvodába jár, emellett néptáncórára is, Bogi citerázik és énekel, Bence rajzképzésen is részt vesz. Daniella feladata az időpontok feljegyzése, hogy gyermekei minden programra késés nélkül érkezzenek meg. Emellett aktívan részt vesz a helyi nagycsaládos egyesület és néptáncegyüttes munkájában is, igyekszik a legtöbb pályázatra nevezni, ily módon mutat példát gyermekeinek.

* Hány gyereket szerettél volna?
— Kezdetben úgy volt, hogy csak egy gyerekem lesz, ehhez ragaszkodtam. Meg is született Boglárka, mindenki nagyon örült. Aztán másfél évvel később jött Bence, utána meg Máté, aki négy és fél évvel fiatalabb Boginál. Nos, végül így alakult. A három gyermek mellett nem dolgozhatok, nincs, aki vigyázna rájuk. Zsúfolt a beosztásuk, és sok helyre kellene elkísérni őket, ezt meg nem várhatom el senkitől sem.

* Több szervezetnek is aktív tagjai vagytok. Hogyan hat ez a hétköznapokra?
— Tagjai vagyunk a Velez Teodóráék vezette adai nagycsaládos egyesületnek és az Aranykapu Művelődési Egyesületnek. Elsőként értesültem ugyan a nagycsaládosok szervezetéről, mégis csak évek elteltével csatlakoztunk a tagságához. Kezdetben nem voltunk aktívak, csak a Télapó-csomag-osztásban vettünk részt. Megtapasztaltam, hogy hasznos a szervezet, csak komolyabban kell vele foglalkozni. Mind többször kezdtünk tehát oda eljárni, és most már a legtöbb programban segítő kezet nyújtok. Jó a kapcsolatom Dórával... A gyermekek népi táncot tanulnak, citeráznak, énekelnek. Hacsak tehetem, elkísérem őket a fellépésekre, segítek nekik a készülődésben.

* Ennyi teendő ellenére is pályamunkát készítettél a vetélkedőre. Hogyan értesültél az Életmesék a Kárpát-medencéből című versenyről?
— Húsvét előtt hirdették meg a pályázatot, Dóra megosztotta a Facebookon, ott fedeztem fel. Úgy gondoltam, akár egy jó munka is születhet abból, ha megírok egy történetet. A dédit, a férjemnek a nagymamáját kértük meg, hogy mesélje el egy-két gyermekkori történetét. A mama nyolcvanéves, jó egészségnek örvend, mindenre pontosan emlékezik, és mesélni kezdte a történeteket. Én ceruzával jegyzeteltem. Bogi a szemeit forgatta, nagyon unalmasnak tartotta, hogy a mama mesél, anya meg ír. Egy esős nap után aztán nekiültem, és elkezdtem kikerekíteni ezt a kis regét. Egyszer-kétszer-háromszor is leírtam, a végső változat azonban csak negyedszerre sikerült. Postán küldtem el, ajánlott küldeményként, Debrecenbe címezve. A hetek pörögtek, a határidő lejárt, de a levelem, mint megtudtam, nem érkezett meg. Folyamatosan érdeklődtem utána, és amikor már közeledett az elbírálás időpontja, ismét rákérdeztem, megkapták-e a munkámat. A válasz igen volt.

* Mi lett a további sorsa a mesének?
— A pályázati bizottság illetékese azt mondta, hogy még aznap este eldől, mi lesz a munkám sorsa, díjazzák-e, belekerül-e a könyvbe. Az értesítéséből megtudtam, hogy díjazott ugyan nem lett, a könyvbe viszont belekerül. Három napra rá Teodóra küldött nekem egy linket. Rákattintottam. A nyerteseknek a névsorát tartalmazta, és a mi nevünk is benne szerepelt: a családi kategória különdíját kaptuk meg. Nagyon megörültem. Dóra pár nap múlva telefonált, hogy hírül adja: június 6-án lesz a díjátadó gálaműsor Budapesten, a Parlamentben. Az nem volt kérdés, hogy megyünk-e. Azonnal elkezdtem intézkedni, hogy utazhassunk. Megszerveztem, ki vigyázzon a gyerekre, ki legyen a kísérőm. Végül Dóráékkal tartottunk, a sógornőm jött velem.

* Két mesét küldtetek. Te dédmama gyermekkori elbeszéléseiből csipegettél, Bogi és Bence pedig a felnőttkoriáról írtak. Ismertétek már ezeket a történeteket?
— Mindenki, aki ismeri a családban ezeket a történeteket, szívesen meséli őket még mindig. A gyerekek sokszor megkérik az apjukat, mondjon el azokból az időből egyet-egyet, amikor még kisgyerek volt. Az a Matyi, aki a gyerekek írásában szerepel, a dédszülőknél dolgozott, mindenes volt. A gyerekek szeretik a róla szóló históriákat, jót mulatnak rajtuk.

* Milyen ajándékokat kaptatok jutalmul?
— Könyveket. Köztük van az a két kötet is, amelyben a pályaművek szerepelnek. Azt vettem észre, hogy egyszer Bogi, máskor pedig Bence szemezget belőlük, sokat olvassák. A nyereménycsomagban volt még USB adathordozó is, sőt egy pluszdíjat is kaptunk, de az már Dóráék ajándéka: az I. Délvidéki Családkongresszusra szóló meghívó az egész család részére. A Kátai-tanyán lesz megtartva augusztus 2—4-e között, és bennünket is vendégül látnak, teljes ellátással. Ennek külön örültem, nagy meglepetést szerzett vele Dóra.

* Jövőre terveztek-e nevezni a versenyre?
— Mindenképpen. A díjátadó ünnepségen hallottuk, hogy a szervezők elégedettek a pályamunkák számával, két kötetre is szükség volt a megjelentetésükhöz. Tavaly, ha jól emlékszem, nyolcvanheten versenyeztek. Most pedig annyian, hogy a legjobbak közül is a legjobbak munkája két kötetbe is alig fért bele. Reményüket fejezték ki, hogy jövőre is legalább ennyien részt vesznek a megméretésen. Mi is ott leszünk, szintén dédimamás történetekkel, meg a nagytatát is meg fogjuk kérdezni.