Az elpusztult „normafa” helyett 1962-ben ültettek bükkfát az eredeti márványtábla mögé. Mementóul. Mert azért a történet mégiscsak jóval korábban kezdődött.
Ama bizonyos helyen állott ugyanis az a bükkfa, amely a hagyomány szerint Mátyás király születésekor sarjadt , s az 1927-ben bekövetkezett pusztulásáig Buda és Pest polgárainak kedvelt kirándulóhelye volt. A régi Nemzeti Színház művészei a játékszüneti normanapokon ide jártak ki és egy ilyen ünnepség alkalmával Schodelné Klein Rozália a színház operatársulatának európai hírű tagja 1840-ben itt énekelte Bellini Norma című operájának nagyáriáját. Ennek az eseménynek az emlékére nevezték ezt a fát normafának.
„A tölgyek alatt szeretek pihenni, hova el nem hat város zaja semmi.” – jegyezte le gondolatait Arany János egykoron. Idéztetett. Akárcsak egy márványtábla, melynek írása az alábbit hozta: „Itt állt s nézett szét Erszébet drága királynénk, hol koronázott fő tán soha nem vala még, s mig itt elragadó látványon lelke merengett, érze országunk szive feléje dobog. Hódolatunk e hegyet nevezé Erzsébet oromnak, s fogják mig magyar él áldani lába nyomát.” – Annál is inkább, mivel Erzsébet császárné és királyné őfelsége 1882-ik év április 30-án, május 16-án és október 9-én e hegyvidéken időzött. A János-hegyi Erzsébet-kilátó tövében fellelhető emléktáblát 2006. szeptember 17-én állíttatta újra a a Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkörmányzata a felújított Erzsébet-kilátó átadásának egy éves évfordulóján.
Helyszíni fotóink 2017. december 31-én és 2018. augusztus 19-én készültek.
Még több kép!▼
