Az újvidéki vasútállomás előtetőjének 2024. november 1-jei leszakadása nem csak Újvidéket, nem csak Vajdaságot, nem csak Szerbiát sokkolta. Az egész világ felkapta a fejét, de legalábbis Európa biztosan. 15-en vesztették életüket a tragédia során, a további 2 súlyos sérült még mindig kórházban van. Három hónap telt el azóta, a felelősöket azonban még mindig nem nevezték meg. Legalábbis nem az összeset, az újvidéki felsőügyészség 13 ember ellen emelt vádat. Ennél azért biztosan többen vannak, akik lenyúltak, aláírtak, szemet hunytak, nem figyeltek, vagy nem érdekelte őket. Bárhogyan is legyen, azzal, amit tettek (vagy éppen nem tettek), 15 ember halálát okozták, és megölték a bizalmat körülbelül 6 millió további emberben. A bizalmat, igen, hiszen sokan már soha többé nem tudunk úgy beállni egy eresz vagy előtető alá, átmenni egy aluljárón vagy egy hídon, esetleg felülni egy vonatra, hogy ne jusson eszünkbe a november 1-jei tragédia, vagy ne gondolkodjunk el azon, legközelebb velünk történik-e meg ugyanez.

Fotó: Beta/AP/Armin Durgut

Egyre tömegesebb tiltakozások

November 1-je után előbb csak néhány tucatnyian vonultak utcára, és főleg azért, hogy tisztelegjenek az áldozatok emléke előtt. Ahogy teltek azonban a napok, és senki nem vállalt felelősséget a történtekért, senki nem állt ki a nyilvánosság elé, és kért bocsánatot, egyre többen lettek az emberek, és már nemcsak emlékezni akartak, hanem igazságot is követeltek. Tiltakozásba kezdtek, mert azt szerették volna, hogy valaki mondja ki: ez és ez tehet arról, hogy 15 ember, közöttük 2 kislány vesztette életét. Amikor pedig rátámadtak néhány tiltakozó egyetemistára, a többi hallgató is felháborodott, és szolidaritásból tiltakozásba kezdett. És ők bizonyultak a legkitartóbbnak. Az egyetemisták, akik nem valamilyen politikai megfontolásból vonultak utcára — noha vádolták őket azzal is, hogy külföldről kapnak pénzt a tüntetésekre —, hanem azért, hogy igazságot követeljenek: maguknak, társaiknak, az áldozatoknak, a szerbiai állampolgároknak. Azért vannak még mindig az utcákon, mert eldöntötték, normális országban szeretnének élni, egy olyan államban, ahol nem sző át mindent a korrupció, nem lehet megúszni mindent haveri vagy pártalapon, ahol a tetteknek vannak következményei.

Kitartásukat pedig siker koronázta. Két és fél hónap kellett hozzá. Biztos nem volt könnyű, biztos erős idegzetet kívánt távol lenni a családtól, a megszokott környezettől, kényelmetlen tantermekben aludni… De az erkölcsi győzelem kárpótolja őket ezért is.

A vasútállomás felelőseinek felkutatását követelve a tiltakozók Miloš Vučević miniszterelnöknek, valamint Milan Đurićnak, Újvidék polgármesterének a lemondását követelték. Ez később elhalkult, helyét átvette az általános követelés: kutassák fel és vonják felelősségre azokat, akiknek közük volt a tragédiához, akik bármilyen módon tehetnek arról, hogy leszakadt az előtető. 

Goran Vesić és Tomislav Momirović korábbi építésügyi miniszterek lemondtak, de egyikük sem vállalt felelősséget a történtekért, Goran Vesić ki is mondta, nem érzi magát felelősnek. Vádat emeltek ugyan ellene, de szabadlábon védekezhet.

Miloš Vučević sem vállalt személyesen felelősséget a történtekért, lemondásának közvetlen okaként azt az esetet nevezte meg, amikor a Szerb Haladó Párt tagjai baseballütőkkel támadtak rá a tiltakozó egyetemistákra, aminek következtében egy lány súlyosan megsérült. Miloš Vučević a Euronewsnak azt mondta: szeretné, ha a lemondása hozzájárulna a társadalmi feszültségek enyhítéséhez. Tettével kívánja megmutatni, hogy a politikában igenis létezik felelősségvállalás. Míg másoknak eszükben sincs bocsánatot kérni, vagy elismerni, ha hibáztak, a Szerb Haladó Párt másképpen gondolkodik, és képes vállalni a felelősséget, viselni a következményeket.

Három hónap — három híd

A múlt hét végén a három hónapja történt tragédiára emlékezve óriási tiltakozást szerveztek Újvidéken. Emellett Szerbia számos városában is tüntettek az emberek. Az újvidéki megmozdulás azonban minden korábbinál tömegesebb volt, több 10 000-en, egyes becslések szerint 100 000-en vettek részt Újvidék három hídjának blokádjában. A három híd közül kettőt csak három órára zártak le, a Szabadság hidat azonban előbb 24, majd további órákra — a zárlatot végül 27 óra után oldották fel. Valamint megemlékezést tartottak a vasútállomásnál is.

Ezzel egy időben Szerbia több városában is tiltakoztak, Nišben is hidakat zártak le, míg más településeken utcára vonultak azok, akik nem tudtak Újvidékre utazni, de távolról is támogatásukról biztosították az egyetemistákat. A környező országokból és a diaszpórából is érkeztek támogató üzenetek, még Marina Abramović és Madonna is a közösségi médiában szólt a Szerbiában történő eseményekről.

A Szerb Haladó Párt vezetősége arra kérte a párttagokat és -szimpatizánsokat, hogy ne menjenek a tiltakozások közelébe, és ne kerüljenek összetűzésbe a tüntetőkkel. Aleksandar Vučić is távol tartotta magát a megmozdulásoktól, dél-szerbiai körúton vett részt. Aleksandrovacon arról beszélt, hogy Szerbia sorsa nem az utcán fog eldőlni, hanem demokratikus választásokon, és senki ne számítson arra, hogy átmeneti vagy szakértői kormány fog alakulni, mert nem engedheti meg, hogy a hatalomra vágyó, azt erőszakkal megszerezni akaró ellenzék kezébe kerüljön az irányítás. Reményének adott hangot, hogy hamarosan új kormány alakulhat, és nem kell előre hozott választást tartani, de ha másképp nem lehet, akkor mégis voksolás lesz, hogy kiderüljön, mit szeretnének a szerbiai állampolgárok.

Közben az újvidéki, nagy tiltakozással egyidejűleg a Szerbiai Ügyvédi Kamara megszavazta, hogy a hallgatók követelései mellé állva 30 napra felfüggeszti a munkát. Így már nemcsak az egyetemisták, művészek, újságírók, mezőgazdasági termelők tiltakoznak, hanem az ügyvédek is, de már a nyugdíjasok is nagyszabású megmozdulást jelentettek be. Az újvidéki transzparenseken jól fogalmaztak a tüntetők: nincs megállás!

Kormányválság

A miniszterelnök lemondásával a kormány is megbukott, az országot egyelőre ügyvivő kabinet vezeti. Ez azt is eredményezi, hogy a Szerbia számára kulcsfontosságú ügyek is állnak. Sem az európai uniós csatlakozás nem tud előrelépni, sem az ország működése szempontjából fontos törvényeket nem tudják elfogadni, hiszen nincs kormány, mely ezeket benyújthatná a parlamentnek. A köztársasági képviselőházat azonban mindenképp össze kell hívni hamarosan, hiszen a parlamentnek jóvá kell hagynia a miniszterelnök lemondását ahhoz, hogy új kormány alakulhasson. Miután a parlament elfogadta a lemondást, 30 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a köztársasági elnök felkérjen valakit kormányalakításra, az a valaki felállítsa kabinetjét — ne feledjük, hogy Miloš Vučević lemondása előtt éppen arról tartott sajtótájékoztatót a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök, hogy kormányátalakításra van szükség, a miniszterek felének mennie kell —, és a parlamenti többség meg is szavazza ezt az új kormányt.

Ha ez nem történik meg, előre hozott parlamenti választást kell kiírni. A határidők figyelembevételével ez nem történhetne meg áprilisnál előbb. A választás után a Köztársasági Választási Bizottságnak közölnie kell a végeredményt, onnantól kezdve ismét 30 nap van arra, hogy megalakuljon a parlament, majd további 90 arra, hogy felálljon a kormány. Számoljunk csak: választás áprilisban, végeredmény májusban, parlament júniusban, kormány akár szeptember végén, október elején. Vagyis elmehetne még egy év a választásokra, és csak a parlament őszi ülésszakával kezdődhetne meg az érdemi munka. Persze, az is csak akkor, ha az ellenzék nem gátolná a törvényhozás tevékenységét, mint ahogyan az az utóbbi időben történt.

Szédületesen szalad az idő, Szerbia pedig nem halad. Egyelőre a képviselőház működik. Vagyis működhetne, ha az ellenzék nem akadályozná a munkát. Emellett az egyébként is az ügyeket a kezében tartó köztársasági elnök az, akinek a hatalmát semmi sem veszélyezteti vagy fenyegeti, hiszen még a saját maga ellen kezdeményezett népszavazási kérelmet sem nyújtotta be az ellenzék. Aleksandar Vučić át tudja vezetni az országot bármilyen kormányválságon, ehhez kétség sem fér. Viszont sokkal jobb lenne, ha nem az államfői hatásköröket kellene bővíteni, hanem ha — ahogy az egyetemisták kérik — normálisan működnének az intézmények, és a végrehajtó hatalom munkáját egy stabil kormány végezné.