Nevetni klassz, az egyedfejlődésben már nagyon korán megjelenik, hiszen a babák már négy hónapos korban gyakran nevetéssel reagálnak a környezetük szórakoztató ingereire. A nevetés idején az izom-összehúzódásaink durvává, sűrűvé, lökésszerűvé válnak, ez adja meg a nevetés hangjának szaggatott, szinte görcsös jellegét. Az emlősök jó része, például a majmok és a patkányok is képesek rá. Ráadásul minden élőlény hasonló helyzetben nevet: társaságban. Legalábbis ez derül ki Sophie Scott agykutató egyik előadásából.

A nevetés valóban társas tevékenység, a kommunikáció, a társas interakció része, éppen, mint egy beszélgetés. Azért nevetünk, mert ezzel is kifejezzük, hogy megértjük a másikat, hogy egyetértünk vele, hogy tudunk hozzá kapcsolódni, s hogy kedveljük a másikat. A nevetéssel a másikhoz való viszonyunkat, a vele kapcsolatos érzelmeinket is kommunikáljuk. Ha valakivel ugyanazokat a dolgokat tartjuk viccesnek, akkor szimpatikus lesz számunkra — nem meglepő, hogy barátainkat, szerelmünket nemritkán a humora miatt kedveljük meg a kapcsolat kezdeti szakaszában. Az ideális társról való fantáziálás során szintén megjelenik a humor mint fontos karakterjellemző.

Neurobiológiai bizonyítékok alapján megkülönböztetjük a nevetés két fajtáját: a hahotázást és az illedelmesebb, tipikusan másikra reagáló társasági nevetést, mely az evolúció során később alakult ki. Az akaratlan nevetés hosszabb, magasabb, míg a tudatos nevetés egy kicsit erőltetettnek tűnik, pedig egyáltalán nem az. A nevetés úgy működik, mint a drog: elhiteti velünk, hogy boldogok vagyunk.

A nevetés a többi közt az érzelmeink szabályozásában segít, a szociális kötelékek kialakításában és fenntartásában van szerepe, illetve abban, hogy jobb kedvre derítsük egymást és önmagunkat. A szoros kapcsolatokban például az együtt nevetés remek mutatója annak, hogy a felek mennyire képesek összehangolni érzelmeiket, mennyire képesek egymás érzelmeit kezelni.

A testünknek is jót tesz, így harcol a szív- és érrendszeri panaszok ellen, csökkenti a stresszt és a szorongást, fájdalomcsillapító és feszültségoldó hatása van. A nevetés izommunka: több mint 400 izmot mozgat meg, miközben serkenti a szervezet oxigénellátását. Már emiatt is jó lenne receptre felírni, és szerencsére a humor meg a jókedv „megmozgatására” már létezik nevetésterápia és nevetésmeditáció is. A nevetésterápia szerint a mesterségesen kezdeményezett kacagás — noha kezdetben erőltetettnek tűnik — a későbbiekben önmagát erősíti. Ez a gyakorlat sokkal könnyebben megy csoportban, ahol már az is mulatságos, hogy mások milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy el tudják nevetni magukat. A későbbiek során pedig már egymáson, egymással is nevetnek a résztvevők.

Sokszor azt hallani, hogy valakinek vagy van, vagy nincs humora, miközben ez tévedés. Humora mindenkinek van, a kérdés az, hogy mennyire fejlett az érzéke hozzá. Mint a nyelvtanulás esetében is, a humor ugyancsak elsajátítható, csupán a megfelelő környezet szükséges hozzá. Egy gyerek ösztönösen azt figyeli, hogy egy-egy helyzetben a szülei hogyan reagálnak, a feszültséget miképpen dolgozzák fel, és ilyenkor együtt nevet a szüleivel. A nevetés ezért sem lehet felesleges.

A kutatások azt az eredményt mutatták, hogy mivel nevetés közben a két agyféltekénk kommunikál egymással, agyunk kreatívan kezd működni, jellemzően támogatja a rugalmas gondolkodást. Sőt, ahhoz, hogy megértsünk egy viccet, bírnunk kell jó problémamegoldó képességgel, egy, a hosszú távú memóriánkban tárolt tudással, jó intellektussal, valamint jó verbális és vizuális képességgel. Vagyis a jó humorú emberek nagy valószínűséggel magas értelmi képességűek is egyúttal.

Kóros nevetésről akkor beszélünk, amikor az oda nem illő helyzetekben kacarászó személy arca örömtelen, beszéde mellőzi a humort, és a rohamszerűen érkező nevetés éppen olyan hirtelen abba is marad. Ez sajnos egy neurológiai hiba következménye. Gyakori formája a nevetőgörcs, mely egyébként cseppet sem vicces állapot.

A tükörneuronoknak hála ha valaki mosolyog vagy nevet a közelünkben, könnyedén bennünket is elkaphat a jókedv. Sőt, a mosolyra fakadt száj örömérzetet is tud generálni egy rövid időre.

Ventis, Higbee és Murdock 2001-ben végzett vizsgálata szerint a pókoktól való félelem is legyőzhető a humor által. Emellett a lámpaláz ellen is hasznos fegyvernek bizonyul, ezért koncerteken fellépő zenészeknek szokták ajánlani, hogy képzeljék el a közönségüket valamilyen mókás helyzetben, így kevésbé izgulnak majd a színpadon, de ez akár a vizsgadrukk leküzdésére is bevethető. A bohócdoktorok sikeres kórházi tevékenysége szintén alátámasztja, hogy a humor eszköze alkalmas a félelem feloldása által támogatni a gyógyító tevékenységet.

Az optimumteória szerint ha az ember általános izgalmi és éberségi állapota meghaladja az átlagos szintet, akkor azt igyekszünk csökkenteni, ha pedig alacsonyabb, akkor a növelésére törekszünk. Daniel Berlyne humorelméletében összefoglalta, hogy az a kellemes érzés, amelyet a humoros események közben érzünk, növeli ezt a szintet. Vagyis amikor viccet mesélünk, vagy éppen az interneten meglátunk egy humoros képet, elkezd növekedni az arousalszintünk a megfelelő irányba, ilyenkor egyre kellemesebben érezzük magunkat, nevetünk vagy mosolygunk. A vicc egy pontján azonban ez a szint meghaladhatja az optimálisat — ilyenkor kell egy csattanó vagy poén.

Nincs más hátra tehát, mint önfeledten kacagni, nevetni, röhögni, amikor csak tehetjük — annyi vicces ember, történés, élmény van körülöttünk, ehhez pedig az kell, hogy képesek legyünk a perspektívaváltásra és az odafigyelésre.