home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
Népvándorlás
Tomek Viktor
2014.09.10.
LXIX. évf. 37. szám
Népvándorlás

Az egyik általános iskolai osztálytársam még a kilencvenes években hagyta el az országot. Családostul ment ki, és Svájcig meg sem állt. Irigykedtünk is rá, amikor láttuk, hogy saját kocsival jár haza látogatóba. Abban az időben ugyanis mi még álmodni sem mertünk saját autóról.

Az egyik általános iskolai osztálytársam még a kilencvenes években hagyta el az országot. Családostul ment ki, és Svájcig meg sem állt. Irigykedtünk is rá, amikor láttuk, hogy saját kocsival jár haza látogatóba. Abban az időben ugyanis mi még álmodni sem mertünk saját autóról. Az egyik bosnyák ismerősöm szintén a háború előtt hagyta el Jugoszláviát. A vérontás után hazatért Boszniába, majd amikor közölték vele, hogy nem jár neki betegbiztosítás — mivel nem vett részt az öldöklésben —, fogta magát és visszament Németországba, a régi munkahelyére, a Pepsi gyárba. Néhányan Kanadába emigráltak. Igaz, hogy ott hidegek a telek, de azóta legalább a saját lakásukban élnek, és nem okoz nekik különösebb gondot minden hónapban kifizetni a rezsit. A kilencvenes években rengetegen elmentek.

Most nincs háború — legalábbis nem olyan, mint amilyen a kilencvenes években volt —, mégis mintha déjá vu érzése volna az embernek. Az egyik ismerősöm osztálytanító volt, majd — nem is olyan régen — gondolt egyet és kiment Miamiba pincérkedni. Van, aki Londonban él, és pizzafutárként dolgozik. Ismerek olyan fiatalembert is, aki Németországban a Mercedes gyárban kapott munkát. Igaz, a szíve hazahúzta, de most már „mindketten” készen állnak az útra.

Van zongoratanár ismerősöm Svájcban, orvos ismerősöm Magyarországon, autószerelő cimborám Svédországban, és egy fogadóst is ismerek az osztrák Alpokban. Egy közeli rokonom a jövő hónapban a családjával együtt utazik el. A közszférában dolgozik, valójában biztos állása van, mégis nyakába veszi a világot. Az egyik pedagógus sorstársamtól hallottam, hogy vannak olyan diákjai, akiknek a szülei külföldön dolgoznak. A gyerekeket itthon hagyták, hogy befejezzék az iskolát. Ismerek olyanokat is, akik ötvenéves fejjel kezdtek új életet egy idegen országban. Nehéz általánosítani, de a távozók többsége fiatal, iskolázott és valamilyen szinten legalább egy világnyelvet beszél. Mindegyiküknek megvan a saját története, de egyvalami közös bennünk: ha egyszer elmentek, és új hazájukban munkába álltak, többé már nem térnek vissza. Közösségünk számára ez jókora veszteség, ám valódi nagyságát csak néhány év múlva érezzük majd meg igazán. A népvándorlás korát éljük, de ez az állapot talán nem tart már sokáig.

Sokan maradunk. Miért? Talán azért, hogy a távozóknak legyen hová hazajönniük. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..