Elődeink mindent maguk készítettek. Semmi sem veszett kárba, amit a természet adott vagy a ház körül megtermett. A mesteremberek munkáját nagy becsben tartották, hiszen nekik köszönhették azokat a használati tárgyakat, amelyeket nem tudtak maguk előállítani. A népi mesterségek nagy része ma már feledésbe merült, egyre kevesebben ismerik a fortélyokat, a cserépedények, szőttesek ma már a legtöbb esetben csak dísztárgyak, viszont egyre nagyobb az igény és a kereslet irántuk.
A vesszőfonást sem sokan művelik, hiszen már nincs szükség demizsonokra, garabolyokra a ház körül. Egyre kevesebb a mesterember, a hagyomány inkább csak a kézműves-táborokban él. Ezt kívánja továbbéltetni a zentai Klauz Surányi Boglárka, aki a nagypapájától tanulta a mesterséget. A vesszőfonást újragondolta, és kosarak helyett dísztárgyakat készít, elsősorban dekoratív lámpákat. Mint mondja, a hagyomány él, csak megújult.
— Eddig Zentán laktunk, két éve költöztünk ki a városon kívülre, Paphalomra, egy gyümölcsösbe. Kiskorom óta szeretek kézműveskedni, táborokba járni. Néhány éve gyékényszövő táborban is voltam Bajsán, szakajtót is csináltunk, valamint elsajátítottam a technikát. Amióta megtanultam a tatámtól, mindig is jelen volt az életemben a vesszőfonás. A tata a szakmunkásképzőben tanulta meg, és a szabadidejében kosárfonóként dolgozott. Én viszont nem kosarakat szeretnék fonni, hanem újítanék. Ezen dolgozom, gondolkodom. Most a lámpák a kedvenceim. Nagyon tetszik, hogy egy régi mesterséget próbálok ötvözni a modern mindennapokkal. Próbálok új életet lehelni a mesterségbe, ezért nem olyan használati tárgyak kerülnek ki a kezem alól, amelyek régen szükségesek voltak a mezőgazdaságban. Most csak lámpákat készítek, amióta ismét tudok dolgozni a két kisgyermek mellett. Az asztalilámpák vagy az éjjeliszekrényre valóak teljesen vesszőből készülnek, csak egy kis részük fa, a lámpa talapzata. A nagyobb állólámpáim akár 150-160 cm magasak is lehetnek. Ezeknek a tartórésze fából van, méghozzá az otthon található faanyagból, amit az udvar kiad, a lámpabúra alapanyaga viszont a vessző.
* Milyen a jó alapanyag? Hogyan kell előkészíteni a vesszőt?
— Az anyagot a tatától szerzem be, az ő gyümölcsösükből. Szeretném majd a vesszőt magam megtermelni, de ez még várat magára. Egy-két sort szoktam ültetni, de nagyon sok más teendőm van, így az ültetvényt még nem sikerült kialakítanom. Tatánál levágjuk ősszel a vesszőt, amikor megcsípi a dér a levél hegyét. Én főzött, héjazott vesszővel dolgozom, vagyis a nyers vesszőt meg kell főzni, lehúzni a héját, majd következhet a szárítás. Ha nem kerek vesszőt szeretnék, akkor el kell hasítani, gyalulni, és úgy rakom el. Amikor dolgozni akarok, akkor ezeket a már legyalult vesszőszálakat előveszem, beáztatom. A tárgynak a kerek vessző lesz az alapja, a hasítottal fonom körbe az egészet.
* Hogyan tervezed meg a lámpákat?
— Legtöbbször lerajzolom azt, ami eszembe jut, és próbálom megvalósítani, ha nem egy megbeszélt darabról van szó, hanem a saját elképzelésem szerint alkotok. A vessző nem fonál, nem könnyű vele dolgozni. A végeredménnyel általában elégedett vagyok, de persze látom a hibáimat, mint minden mester. Ezeket a lámpákat időigényes elkészíteni, kell hozzá kilenc-tíz munkaóra, melybe a főzést, hántolást, az anyag előkészítését nem számoltam bele. Ha olyat készítek, amit már korábban is csináltam, akkor közben ki tudok kapcsolni, szárnyalnak a gondolataim. Feltölt, de fizikailag megerőltető a munka, oda kell tennie magát az embernek. Ha leáztatom a vesszőt, azt minél gyorsabban el kell használni. Ilyenkor minden mást lerakok, mert közben szárad. Ha nyáron, a nagy melegben dolgozom, folyamatosan permeteznem kell vízzel a vesszőt, és deréktól lefelé én is csupa víz vagyok. Ezt akkor tudom csinálni, ha leadom a gyerekeket a nagyszülőkhöz, viszont nagyon sok órán át nem tudok fonni, mert megterheli az ujjakat.
* Más tárgyak is tervben vannak?
— Régebben demizsonokat készítettem, azokat is nagyon szerettem. A dísztárgyak érdekelnek leginkább. Kézművesrendezvényeken még nem vettem részt, mert nem sikerült annyi tárgyat készíteni, hogy kimehessek, mert megveszik, amit készítek, mire elérkezik az esemény.
* A nagytata örül annak, hogy továbbélteted a mesterségét?
— Nagyon örül, mert két lánya van, mindketten tanítónők, az egyikük egy kicsit próbál a mezőgazdaságban is tevékenykedni. Nincs fia, akinek a mezőgazdasági teendőket és a vesszőfonást továbbadhatta volna. Nagyon boldog, hogy jött egy unoka, aki ezt a mesterséget szeretné csinálni. Mire nagyobb lettem, és tanulni akartam volna tőle, nem csak mellette lenni és játszani, addigra ő már sok fonást elfelejtett. Nem volt egy füzete, melybe ezeket feljegyezhette volna. Amit megtanult, az a fejében volt. Elvittem hozzá megmutatni, amit készítettem, habár ezek nem olyanok, mint amiket ő készített, de mindig azt mondta, hogy nagyon jó, nagyon szép. Ő inkább gyakorlatias, a használati tárgyakat kedveli, a demizsonokat, kosarakat, de örül a munkáimnak, hiszen azok mutatják, hogy át tudta adni a mesterséget.
