Olykor sajnos még ma is előfordul, hogy feltáratlanok maradnak egyes tanulási zavarok, mint amilyen a figyelemzavar, diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia, mely az ezekkel küzdő gyermeknél egy-egy iskolai feladathelyzetben szorongást idézhet elő. Ettől eltekintve az iskolai szorongás hátterében gyakran pszichés zavarok is feltárhatóak: szeparációs szorongás, generalizált szorongás, depresszió, specifikus fóbiák és szociális fóbia.

Az iskolafóbia egy összetett szorongástípus. Kettő igazán meghatározó lehet: a szeparációs szorongás (amikor a gyerek fél attól, hogy a szülei elhagyják) és a szociális fóbia. A szeparációs szorongást egy veszteség, de az attól való fenyegetettség is táplálhatja. A gyerekek ilyenkor úgy érzik, a szülők csak addig vannak biztonságban, amíg folyamatosan szem előtt vannak. Emiatt nem is szívesen maradnak egyedül a szobájukban, nagyon aggodalmaskodók, különösen saját vagy szüleik betegségeivel, sérüléseivel kapcsolatban. A kamaszkor körül jelentkező iskolafóbiák esetében az előidéző ok rendszerint már nem a szeparációs szorongás, hanem a kortársaktól, a kudarctól, a megaláztatástól vagy a nevetségessé válástól való félelem. Ha valakinek napi szinten kell szembenéznie azokkal a helyzetekkel, amelyektől retteg, gyakran pánikreakciók, szorongásrohamok léphetnek fel, melyeket a serdülők már inkább agresszív kitörésnek álcáznak.

A szorongás megjelenésében is eltérések tapasztalhatóak: van, aki el sem akar készülni és el sem akar indulni az iskolába, van, akire az utolsó pillanatban, iskolába indulás előtt tör rá a szorongás, és emiatt nehezebb elindulnia. A szorongáshoz társuló betegségek, fizikai tünetek egyfajta ördögi körbe taszítják a gyermeket, és lehet, hogy emiatt még többet marad ki az iskolából, ahová utána még nehezebb visszatérni — akár a pótolni való tananyag okozta, fokozódó nyomás miatt is.

Nagyobb eséllyel jelenik meg ez a szorongástípus, ha valamelyik közeli családtag érzelmi vagy szorongással kapcsolatos gonddal küzd; ha a gyermek helikopterszülők között nő fel, akik túlságosan óvják; amikor az édesapa nehezen elérhető vagy nincs jelen a család életében; ha a legkisebb gyerek az érintett; ha a gyerek krónikus betegségben szenvedett, és emiatt hosszabb ideig jobban a szüleire volt utalva; valamint jellemző jelenség a jó magaviseletű gyerekeknél is.

Az iskolában is lehetnek jelei a szorongásnak, ilyen, ha a gyerek jobban keresi a felnőttek közelségét, karakterisztikus az érzelmi labilitás, például gyakran sírdogál, és a szociális visszahúzódás is.

Az iskolába menés elkerülése mellé egyéb tünetek is társulnak. Ha a gyermek mindennap panaszkodik, nem hajlandó felkelni, gyakori nála a fejfájás vagy a hasfájás, nem tud aludni, vagy fél egyedül, akkor érdemes elgondolkodni a lehetséges okokon. Fontos, hogy ezt elkülönítsük az iskolakerüléstől, vagyis attól, amikor a gyerek unalomból vagy lázadásból nem akar menni. Iskolafóbia esetén nem az intézményen kívüli szórakozás csábítása vezérli a gyereket, hanem az iskola iránti ellenállás, melynek számtalan oka lehet. Minden esetben először meg kell győződnünk, hogy a testi tünetek hátterében van-e bármilyen egészségügyi probléma. Ha ez nem bizonyosodik be, akkor gyanakodhatunk szorongásra, melyet a gyerek gyakran nem tud kifelé kommunikálni, és nem képes megfogalmazni annak tárgyát sem.

A gyermek szoronghat klasszikus iskolai helyzetektől, mint amilyen a felelés, tornaóra, versmondás vagy az iskolával kapcsolatos társas helyzetektől, például lehet bántalmazás vagy zaklatás áldozata, esetleg szemtanúja. Ezzel egyidejűleg a gyermek több figyelmet kap, ha otthonában marad, ott kellemes tevékenységekkel időzhet egy szerető közegben. Ezek azután megerősíthetik a szorongás fennmaradását. Az iskolafóbiára is igaz, hogy minél inkább kerüljük félelmünk tárgyát, annál jobban fogunk tőle félni. Az érintett tehát az elkerülés révén egyre jobban fog szorongani, az otthonmaradás egyre inkább jutalom lesz, és mindenkinek egyre több nehézséget okozhat a folyamat megszakítása. Minél tovább marad otthon a gyermek, annál nehezebb lesz a visszatérés, ezért ragaszkodjunk ahhoz, hogy neki az iskolában van a helye.

A megoldás elsősorban a szorongás oldásában van. Tanítsunk neki szorongásoldó technikákat: légzőgyakorlatokat, relaxációs módszereket, problémamegoldó viselkedést. A szorongás testi tüneteinek csökkentése révén hat például az autogén tréning. Beszélgessünk vele sokat az iskolai problémákról. Ne bagatellizáljuk el, hiszen neki ez valóban nem apróság. A gyermek önbizalmát erősíti, amikor megtapasztalja, hogy képes egyedül megoldani egy-egy problémás helyzetet. Háttérként alakítsunk ki neki egy jól bejáródott napirendet — kerüljön idejében ágyba, hogy reggel fel tudjon kelni. Kínálhatunk konkrét jutalmakat, ha elmegy az iskolába a szorongása ellenére. Ha mégis otthon maradna, akkor ne a kényeztetésé legyen a főszerep, ugyanúgy követeljük meg tőle a tanulást és a napirendet. Emlékeztethetjük korábbi félelmei sikeres legyőzésére is. Ha ennek ellenére nem oldódik a szorongása, akkor érdemes még jobban mögé nézni — lehet, hogy addig rejtve maradt okok is napvilágot látnak. Súlyos szorongásnál az iskolába való visszatérés lehet fokozatos (eleinte egy-két óra, és csak lassan jutunk el az egész napos ott-tartózkodáshoz).

A gyógyításban együttműködésre van szükség a család, a pszichológus és a tanárok részéről. Ha a szorongás mögött az iskolában tapasztalt rossz élmények vannak — akár kortárs, akár tanár részéről —, érdemes fontolóra venni az iskolaváltás gondolatát, hiszen a környezetváltozás is meghozhatja a kívánt javulást.

A szorongó gyerek számára az egész iskolai nap akadályok sorozata, melyeket le kell győznie, és az sem mindegy, hogyan próbáljuk meg átsegíteni ezen. Ezért soha ne kérdőjelezzük meg a gyerek érzéseit. Nem az a lényeg, hogy számunkra logikus legyen a szorongása tárgya, a lényeg a támogatás.