home 2024. február 26., Géza napja
Online előfizetés
Nelson Mandela (1918—2013)
(Szöveg és fotó: origo.hu)
2013.12.18.
LXVIII. évf. 51. szám
Nelson Mandela (1918—2013)

Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela, Dél-Afrika első fekete elnöke, az apartheid elleni harc szimbóluma. Mandelára egy egész nemzet mint apjára gondolt. Noha a valamikori államfő már tíz éve visszavonult, sokak szemében ő volt a garancia az ország problémáinak megoldására. Halála után kemény korszak várhat Dél-Afrikára.

Dél-Afrika első fekete elnöke 1918-ban született. Az egyetemről két év után kizárták, diáktüntetéseken vett részt ugyanis. 1944-ben lépett be a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC). 1964-ben bíróság elé kellett állnia — szabotázzsal és terrorcselekményben való részvétellel vádolták. Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, végül huszonhét évet töltött börtönben. 1990-ben bocsátották szabadon, ezzel Dél-Afrikában véget ért az apartheid rendszer. Három évvel később megkapta a Nobel-békedíjat, egy évre rá pedig elnökké választották. Egy ciklust töltött az elnöki poszton, majd a politikától visszavonulva jótékonysági alapítványának ügyeit egyengette. Noha az elmúlt évtizedben kerülte a nyilvánosságot, fontos szerepe volt abban, hogy 2010-ben Dél-Afrika rendezhette meg a labdarúgó-világbajnokságot.

„Rázós” korszak jön

Nagyon sok dél-afrikai szemében Nelson Mandela az, aki az apartheid rendszer összeomlása óta egy személyben fogta össze az országot. Az államférfi halála utáni időszak nehézségekkel telinek ígérkezik, főleg ha abból indulunk ki, hogy a Mandelát istenítő dél-afrikaiak arról is meg vannak győződve, hogy az ország problémáinak — a bűnözésnek, a szegénységnek és a korrupciónak — a megoldására is az ő személye a garancia.

Mandelára egy egész nemzet mint apjára gondol, és az is jelentősen hozzájárul a dél-afrikaiak önértékeléséhez, hogy a sajátjuknak tudhatnak egy ilyen világszerte tisztelt és elismert személyiséget. Halála annak ellenére is felfoghatatlan volt, hogy az idős politikus az elmúlt években többször kórházba került.

Robben Island — a Fokváros közelében levő sziget, melyen börtönéveinek nagy részét töltötte — ma is olyan, mint egy nyílt seb, noha a börtön immár múzeum, Mandela egykori börtöntársai pedig a látogatókat körbevezetve szabadon járkálhatnak a cellák között.

Nelson Mandela elképesztő tartással és emberséggel viselte a börtönéveket. Önéletrajzában, a Long Walk to Freedom (Hosszú út a szabadságig) című könyvében így emlékszik vissza a Robben Island-en eltöltött hosszú időre: „Reggelente kisétáltam az udvarra, és ott a sirályoktól kezdve a barázdabillegetőkön és a fákon át a kósza fűszálakig minden élőlény mintha mosolyogott és ragyogott volna a napfényben. Ezekben a pillanatokban még a világnak ebben a kicsi és elzárt szegletében is megláttam a szépséget, s tudtam, hogy a népem egy napon szabad lesz.”

Szabadítsátok ki Nelson Mandelát!

Nelson Mandela nemcsak az apartheidellenes mozgalom élére állt, hanem győzelemre is vitte azt, ráadásul úgy, hogy közben huszonhét évet börtönben töltött. Kezdetben Martin Luther King és Gandhi nyomdokait követve a békés ellenállás híve volt, később azonban arra jutott, hogy az apartheid rendszer legyőzéséhez fegyverekre is szükség lesz. Fogva tartói egy pillanatban felajánlották neki, hogy elengedik, ha lemond a fegyveres ellenállásról, de Mandela ezt visszautasította.

Amikor az apartheid ellen szerveződő párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nemzetközi kampányt indított a rendszer megdöntéséért, egy zseniális húzással az egészet egy személyre és egy ügyre építette fel, így az apartheid elleni harc esszenciája Nelson Mandela szabadon engedése lett. Miután 1988-ban a londoni Wembley stadionban 72 ezer ember és több millió tévénéző előtt elénekelték a Free Nelson Mandela (Szabadítsátok ki Nelson Mandelát) című dalt, az apartheid elleni harc már nem dél-afrikai, hanem globális ügy lett. A nyugati vezetők is meghajoltak a tömeg akarata előtt, és szigorították a rezsim elleni szankciókat, ami meg is hozta az eredményét: 1990-ben Willem de Klerk elnök szabad utat adott az ANC-nek, Mandela kiszabadult, Dél-Afrika pedig megtehette a demokratikus átmenet első — faji előítéletekkel súlyosbított kínkeserves — lépéseit. Ezt a feladatot is Mandelára bízták.

1993-ban De Klerkkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat, egy évvel később pedig elsöprő győzelmet aratott az első szabad, demokratikus választásokon, és az ország első fekete elnöke lett. Sok minden kiderül államfői hozzáállásáról abból is, hogy amikor először belépett az elnöki rezidenciára, és a korábbi fehér bőrű elnököket védő biztonsági szolgálat emberei felsorakoztak előtte, hogy átnyújtsák a lemondásukat, Mandela kijelentette: mindenki marad, és a biztonsági őrök őt is védeni fogják, noha néhány évvel korábban még ellenségek voltak, és bűnözőnek tekintették a polgárjogi harcost. Mandela győzte meg a fehéreket arról, hogy ők is részei az új Dél-Afrikának. Ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tett az országnak, melyben a bosszúvágy bármelyik pillanatban alááshatta volna a demokratikus átmenetet és a politikai stabilitást.

Engedjétek el!

Visszavonulása után az egyik legátütőbb erejű gesztusa az volt, hogy 2005-ben, a tabukkal terhelt HIV-válság közepette bejelentette, hogy fia, Makgatho AIDS-ben halt meg. Mandela arra biztatta honfitársait, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá az egész országot érintő problémát.

Az elnök utoljára 2010-ben jelent meg a nyilvánosság előtt. A labdarúgó-világbajnokság döntője előtt integetett a johannesburgi stadion közönségének. Utoljára 2012-ben lehetett felvételeket látni róla, amikor Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszter meglátogatta falujában, Qunuban.

A dél-afrikaiaknak volt idejük hozzászokni a Mandela nélküli élethez, hősük ugyanis már több mint tíz éve visszavonult. Az érte való aggodalom az utóbbi időszakban átalakult egyfajta elengedéssé, és egyre több szó esett arról, hogy nem az életben maradása, hanem méltóságának megőrzése a legfontosabb. Az egyik hetilap címlapján már hónapokkal ezelőtt ez állt: „Engedjétek el!”

Dél-Afrikában szinte az utolsó pillanatokig kulturális és politikai tabunak számított annak a latolgatása, hogy mi lesz, ha meghal az ország ikonikus vezetője. A 95 éves szabadságharcos és politikus iránti tiszteletből sem a dél-afrikai elnök, sem a kormányzati tisztségviselők nem beszéltek a nyilvánosság előtt a Mandela utáni tervekről. Mzoxolo Mpolase politikai elemző az NBC-nek azt mondta, Mandela halálával véget ér az a fajta idealizmus is, amely létrehozta a modern Dél-Afrikát: „Távozásával az ország az alapjait is elveszíti. Halálával az ország egy része is meghal.”

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..