A magabiztos gyerekek leginkább jókedvűek, sokat mosolyognak, és el tudják magukat egyedül is foglalni, ezért könnyen beilleszkednek új közösségekbe, jó dolgokat gondolnak magukról, és hisznek magukban. Az alacsony önértékelésű gyermekek kritikusak és szigorúak önmagukkal szemben, úgy érzik, nem olyan jók, mint a többiek, a kudarcaikat felnagyítják, a sikereiket leértékelik, és mindenkivel bizalmatlanok. Mivel a gyerekkori alacsony önbecsülés kihat a felnőttkorra, nagyon fontos, hogy rendszeresen foglalkozzunk gyermekünk önértékelésének erősítésével.

Ehhez elsősorban ránk, a szülőkre van szüksége, hiszen nemcsak a világról tanítjuk, hanem magát is rajtunk keresztül ismeri meg, vagyis az énképét meghatározza, hogy milyennek látjuk mi őt — és hogyan címkézzük. Ezért fontos, hogy mindig hangsúlyozzuk a jó tulajdonságait is, mutassunk rá az értékeire, erősségeire. Ezzel egyidejűleg egy kiszámítható és biztonságos környezetet kell megteremtenünk, melyben ismétlődő szokások, napi rutinok és legfőképp következetes szabályok vannak jelen.

kép forrása:mackoviahracky.sk

A családon kívüli más kapcsolatoknak is nagy szerepük van. A barátok megerősíthetik a gyerekben azt a tudatot, hogy mások is kíváncsiak rá, és szeretnek vele lenni. Feladatunk, hogy elősegítsük gyermekünk szocializációját, megtanítsuk neki azokat a készségeket, amelyekkel be tud illeszkedni egy közösségbe.

Egy dicsérő szó aranyat ér, sokszor azonban — főleg, ha valami nem a tervek szerint alakul — jobb, ha mellőzzük. Ilyenkor a bátorítás sokkal fontosabb. A jó dicséretben fejezzük ki, hogy figyeltünk rá, és akár röviden össze is foglalhatjuk, mi mindent tett meg, mire eljutott a kitűzött célig — ezzel kifejezzük az elismerésünket. A jó dicséret mindig nagyon személyes és konkrét. A gyerek erőfeszítéseit és megküzdési stratégiáit dicsérjük, a személyisége, intelligenciája, képességei dicsérése vagy kritizálása helyett. Ezek a biztatások a gyerek belső munkájának a teljesítményére koncentrálnak, és ezáltal növelik az önbizalmát. Biztatással azt tanítjuk meg neki, hogy lássa a saját teljesítményei értékét, és érezze, hogy felelős a saját sikereiért.

Másrészt vannak gyerekek, akik nagyon nehezen viselik el a kudarcot, ezért kiborulnak, dühösek önmagukra. Ilyen helyzetben próbáljuk meg megértetni a gyermekkel, hogy az nem világvége, ha valami nem sikerül, sőt, legközelebb már biztosan nem követi el ugyanezt a hibát — vagyis tanulhat az esetből. Engedjük őt hibázni, ne akarjuk folyton mindentől megkímélni. Ha pedig hibázna, akkor a hibáról beszéljünk, és ne róla. Folyton éreztessük vele, hogy fontos nekünk, mindig hallgassuk meg figyelmesen, de ne járjunk a sarkában, hogy ellenőrizgessük. Bátorítsuk azzal, hogy a kellemetlen érzéseivel együtt is elfogadjuk, így azt kommunikáljuk felé, hogy nem rossz azért, mert éppen szomorúságot, dühöt vagy félelmet él át. Mert azáltal, hogy elfogadjuk és érvényesítjük az érzéseit, segítünk neki abban, hogy saját maga is elfogadja őket, és felismerje, képes azok kezelésére.

Ellen Galinsky Mind in the Making című könyvében arról ír, hogy az egyik legmeghatározóbb módja annak, hogy a gyerekek saját magukról és a világról alkotott képét megváltoztassuk, az, hogy hogyan kommentáljuk a sikereiket és a kudarcaikat. Nem nagy művészet megköszönni dolgokat a gyerekünknek, mégis segít, hogy tudassuk vele, nagyra értékeljük az erőfeszítéseit.

Nincs nagyobb megerősítés a kisgyerek számára, mint hogy bízunk benne. Ezáltal az irányítás átkerülhet egy kis időre a kezébe, és ez arra ösztönzi, hogy gondolkodjon el a problémáján, találjon rá saját megoldást. Szülőként tudni kell hátra lépni, és hagyni, hogy a gyerekünk kockáztasson, önálló döntéseket hozzon, saját maga oldjon meg gondokat, és kitartson amellett, amibe belekezdett. Ahhoz, hogy bizalmat építsen a világba, a gyereknek kockáztatnia és döntenie kell, döntéseiért pedig vállalnia a felelősséget.

gyerekszoba.hu

Biztos módja annak, hogy növeljük a gyerek önbizalmát, ha támogatjuk olyan feladatok elvégzésében, amelyek iránt érdeklődést mutat. Hagyjuk, hogy csinálja, de győződjünk meg arról, hogy véghez viszi az elejétől a végéig. A lényeg az, hogy befejezze, amit elkezdett, így a végén érezheti a teljesítményt és az ezzel járó munkát.

Elengedhetetlen, hogy gyermekünk céljai elérhető távolságban és a képességeinek megfelelő szinten legyenek. Emellett kerüljük a másokkal való összehasonlítgatást, és tanítsuk meg neki, hogy hallgasson a szívére. Ha a szíve azt súgja, hogy nem szeretne valamit, akkor nyugodtan mondjon nemet. Aki nem mer nemet mondani, az fél, leginkább a szeretet elvesztésétől. Beszélgessünk a gyerekünkkel minél többet, de csak lazán, mert minden görcsösség és erőlködés visszafelé sülhet el. Tanítsuk meg feltöltődni, legyen az relaxáció, jóga, meditáció, fák ölelése, bringatúra, futás, kosarazás vagy bármi egyéb.

A munka és a kötelezettség elég parkolópályás téma egy-egy gyerek életében, de higgyék el, hatalmas élmény, és önbizalom-erősítő szerepe van. Bízzunk rá munkát! És minden fontos sikert ünnepeljünk meg, álljunk meg, akár egy pillanatra, és menjünk el fagyizni, mozizni, kirándulni, vagy csak legyünk együtt.

Ha az önbizalomvesztés vagy -hiány okát, traumatikus forrását ismerjük, ám a gyermek előtt ugyanez ismeretlen, de általunk vagy más módon mégis munkálkodik benne, akkor nekünk is dolgunk van vele — ilyenkor a traumát nekünk is gyógyítanunk kell.

Felajánlhatjuk, hogy vezessen büszkeségnaplót, melybe azokat a dolgokat lehet leírni, amelyekért megérdemelt dicséretet kapott. Ezeket rossz napokon jó egy kicsit elővenni, átlapozni, visszaemlékezni. Ugyanezen elv alapján készíthetünk siker- vagy élményfalat is. Nézhetünk együtt önbizalom-fejlesztésre alkalmas, motiváló filmeket, mert mások története, hite, kitartása, bátorsága inspirálóan hat ránk is — a motiváltság pedig az önbizalom előszobája.

És egy pillanatig se feledjük: szülőként a legtöbb és lefontosabb, amit megadhatunk, hogy szeretjük a gyereket.