* Mikor döntötte el, hogy ezt a hivatást választja?
— Nálam e hivatás iránti szeretet még gyermekkoromban kialakult egy megmagyarázhatatlan vonzalom formájában. A szüleim másfél éves koromban elvittek a templomba, és én nagy érdeklődést tanúsítottam az ott látottak, hallottak iránt. Otthon magam is miséztem, játékosan, a magam módján előadtam a templomban hallott prédikációt. Ötéves koromtól ministráltam, és lassan, fokozatosan kialakult bennem, mi leszek. Nem volt semmi rendkívüli esemény, sem rábeszélés senki részéről. Katolikus családból származom, és a neveltetésem által a hit iránt köteleztem el magam. Később, amikor más fiatalokhoz hasonlóan nekem is döntenem kellett a hivatásomat illetőleg, az életem értelmét a papi szolgálatban láttam.

* Mit szólt a családja a pályaválasztásához?
— A nagymamán állt igazán mellettem, amikor még ministráltam és misézgettem játékosan. Volt, hogy egy poharat véletlenül összetörtem, és ő akkor azt mondta: „Hagyjátok a gyereket, akár még pap is lehet belőle!” Nincs kizárva, hogy valahol ez ültetett el bennem valamit, és a későbbiekben, amikor Vondra atya egykori temerini plébános megkérdezte, hogy hívnak, így mutatkoztam be: Szungyi Lacika, pap. Ki gondolta volna, hogy az utódja leszek?! Nagyon szép gyermek- és ifjúkorom volt, sok mindenre boldogan emlékszem vissza.

* Mi volt a legszebb élménye tanulmányai során, és mi volt a legnehezebb?
— Sok minden maradt meg bennem szép emlékként, nehéz kiemelni ezek közül bármit is. Nagyon szép élmény maradt számomra például az, amikor beléptem a szemináriumba Szabadkán, később Zágrábban, majd Rómában. El kell mondanom a nehézségeket is: Rómában két nyelvet kellett megtanulnunk, és nekem talán ez volt legnehezebb. Természetesen emellett még az olaszt is el kellett sajátítanunk, mivel a városban olaszul beszéltek.

* Szolgált máshol is?
— Igen, de hát amikor egy pap elindul a pályáján és elvégzi a tanulmányait, majd  felszentelik, általában kisegítő lelkész lesz valahol. Én Szabadkán a Szent György és a Szent Rókus plébániákon teljesítettem szolgálatot négy évig. Az első év után elkezdtem azon gondolkozni, hogy mivel német nyelvből a legmagasabb fokozatú nyelvvizsgám van, amelyet Gőtei Intézet nyári tanfolyamán szereztem, és amely feljogosít arra, hogy a németet idegen nyelvként taníthatom bárhol a világon, tanítani kezdjek. Ezt a pedagógusi munkát még akkor is folytattam, amikor önálló plébániát kaptam Királyhalmán. Három évre rá Temerinbe kerültem, akkor ez a tanítás abbamaradt. Most Újvidék területi esperese vagyok, valamint Temerin és a környék plébánosa.

* Mióta él Temerinben? Szeret-e itt?
— 1984. november 1-je óta. Egészen beépültem a helyi lakosság körébe, átélve az örömüket, bánatukat, az aggodalmaikat és a nehézségeiket. Nekem itt a helyem, ide köt a szolgálatom! Mi, papok általában oda megyünk, ahová a küldetésünk szólít, és ott emberi kapcsolatok alakulnak ki, az emberi kapcsolatok által pedig kötődések. Ez egy természetes folyamat, amit minden plébános átél.

* Milyen újításokat vezetett be?
— 29 éve vagyok Temerinben. Ez egy igen hosszú időszak. Ez alatt az idő alatt sok minden történt. 1984-ben, az ideérkezésemkor felújítottuk a sekrestyét, majd rövidesen a hittantermet és a téli kápolnát is. A telepi közösségi házat, ahol azelőtt a miséket tartottuk, szintén rendbe hoztuk. Később beláttam, hogy 240 ember részére az imaház túl kicsi, ezért azt vagy bővíteni kell, vagy templomot építeni a helyére. Beszéltem erről a püspökkel, ő elmondta, hogy régóta tervben van egy templom felépítése, és ha a felelősséget magamra vállalom, ő szívesen segít. Nem akármibe kezdtünk bele! Sok aprómunka várt ránk, de végül sikerült felépítenünk, és 2000-ben fel is szenteltük az új templomunkat. Akkor a régi templomnak a 200. évfordulójára kezdtünk készülni, és itt is teljes felújítás várt ránk: a villanyhálózatot, a tetőt, a csatornát, a villámhárítót hoztuk rendbe. Közben a 90-es években lehetőség mutatkozott arra, hogy a kálváriát is korszerűsítsük. Azóta már az új lépcsők is elkészültek.

* Van-e ötlete, hogy mivel lehetne szebbé és jobbá tenni a környezetet?
— Nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy az utcáinkon kevesebbet kellene szemetelni. Én úgy segítek, hogy fákat ültetünk itt a plébánián, de a Telepen is elültettünk vagy 30 fenyőfát. Nekem van egy nagyon kedves tervem, mégpedig hogy a templom elé egy szökőkutat építsünk. Sokak számára még idegen ez a gondolat, de hát már az ókori Rómában is 1100 szökőkút volt! A kút köré padokat helyeznénk el, ahová az emberek le tudnának ülni, és ez akár egy hétvégi találkozóhely is lehetne a fiataloknak. Ami a környezetet illeti, nagyon sok tennivaló van még. Például az utak mentét újra beültethetnénk fákkal, ahogy valamikor volt.

* Mely országokban járt pályafutása során?
— Oda mentem, ahova mennem kellett. Nem kedvtelésből jártam külföldön, hanem szolgálatból. Kivétel ez alól a Szentföld, ahol Jézus élt. Jártam Magyarországon, az egykori Jugoszlávia tagállamaiban, Macedóniában voltam katona, Horvátországban, Zágrábban kezdtem a teológiai tanulmányaimat, azután Olaszországban, Rómában, onnan pedig nyelvtanfolyamon voltam az ausztriai Salzburgban. Németországban és Franciaországban kaptam egy ösztöndíjat, Rómából meghívást kaptam Belgiumba egy egyetemistatalálkozóra, de jártam Spanyolországban, Erdélyben és Kanadában is.

* Hány nyelvet beszél, és melyiket volt a legnehezebb megtanulni?
— Négy nyelvet használok rendszeresen. Odahaza és a szolgálatom során magyarul beszélek, de az utcán már szerbül. Emellett beszélek németül is. Szabadkán a papneveldében latint, az elemi iskolában oroszt tanultam, de beszélem még az olaszt és a franciát. Valamennyire az angol is megy, s konyítok valamicskét az óhéber nyelvhez is.

* Milyen tervei vannak?
— Nekem már igazán nagy terveim nincsenek. Hálás vagyok az Úrnak minden  lehetőségért, amit ki tudtam használni. 62 évesen az ember fejében megfordul a visszavonulás gondolata is. Mindenképpen szeretném elérni, hogy a plébánia padlózatát felújítsuk. Van egy nem is megvalósíthatatlan álmom: egy könyvem megjelent 2000-ben Barátság és boldogság címmel, és szeretnék még egy könyvet írni.    

    
Amikor sok sikert kívántam a továbbiakban, és kiléptem a plébánia kapuján, elgondolkodtam: hogyan tudott a plébános úr ennyi mindent megvalósítani a temerini tartózkodása alatt? Szebbé tette a környezetet, új templomot építtetett... Ő az az ember, akit nem riaszt vissza az sem, hogy csak traktoron tud eljutni a Telepre misézni. Mindezt a hívekért teszi. Remélem, még sokáig szolgálja a híveket, és generációk néznek majd úgy fel rá és tisztelik, ahogyan én!

LACKÓ Linda, Temerin