Ne legyünk saját történelmünk rabjai

Ne legyünk saját történelmünk rabjai

Szembenézünk a bűneinkkel, a múlt egy részére valóban pont kerül, de a két ország, a két nép viszonyában ez valaminek a kezdete — mondta beszélgetésünk során Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete. Az interjú azután készült, hogy a szerb parlament elfogadta azt a nyilatkozatot, amely elítéli a Vajdaság területén a magyar polgári lakosság ellen 1944—45-ben elkövetett cselekményeket, de még Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök csúrogi találkozója előtt.

Az első kérdés természetesen arra vonatkozott, milyen jelentősége van Szerbia, illetve Magyarország számára a két elnök közös főhajtásának az ártatlan áldozatok emléke előtt?

— Az esemény mindkét országnak nagyon fontos, de elsősorban a vajdasági magyarság számára van jelentősége, hiszen ez a parlamenti elvi rehabilitáció annak a másodrendűpolgár-érzésnek vethet véget, amit itt ez a nép a második világháború óta zsigereiben hordoz. Magyarország számára elégtétel, mert mindig is azon dolgoztunk, hogy a magyar—szerb viszony, de benne a kétoldalú történelmünk is, kikerüljön a győztes-vesztes kontextusból. Ezt a szemléletet, bár ma már enyhítve és a nemzetközi jog- és intézményi rendszer által jócskán letompítva, a magyarság a kisebbségi helyzetbe kerülése óta folyamatosan tapasztalta. Ezzel a gesztussal lezárul egy korszak, ami nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a történelmünknek, hanem azt, hogy nem leszünk a rabjai. Különválasztjuk a történelmet a háborús bűnöktől, amelyeket természetesen undorral elítélünk. Ha a főhajtásra, ahogyan tervezzük, sor kerül, az azt jelenti, hogy mindkét nép szembenéz a múltjával, leszámol saját felsőbbséges mítoszaival, mert egyik sem állíthatja, hogy hosszú történelme során mindig Grál-lovagként viselkedett. A bűnökkel való szembenézés megtisztulás: fel fogja szabadítani az energiákat a pozitív cselekvés számára. Ez a jelentősége Szerbia számára is.

* Magyarország már szembenézett azzal, amit a második világháborúban tett, Szerbia viszont nem volt hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni.
— Ez nagyjából igaz. Szerbia nem nézett szembe a múltjával, mert — még a jugoszláv időkből — a legitimációja szempontjából szüksége volt egy hősi mítoszra. Ehhez kiváló talajt szolgáltatott az antifasiszta harc, amelynek égisze alatt bármilyen cselekedetet indokolni lehetett, utólag is. A szerb társadalom nagy része hosszú ideig nem tudott arról, hogy a második világháború után a kommunista hatalom nagyszámban gyilkolta meg a vélt ellenségét, a szerbeken kívül sok magyart is. Az, hogy a szerbiai parlamentben a témáról nyíltan beszélnek, felmérhetetlenül nagy változás. Ami a magyarok által 1942-ben elkövetett kegyetlenkedéseket illeti, mi azzal valóban szembenéztünk, de ez valahogy ügyetlenre sikeredett. A háború után kiszolgáltattuk a bűnösöket, aztán átmentünk egy önvizsgálati, sőt önostorozási szakaszon, de ezt csak magunkban dünnyögve, így az nem jutott el a külvilághoz, különösen az érintettekhez, a szerb nyilvánossághoz nem. Nagy jelentősége van annak, hogy most ezt is nyíltan kimondjuk, minden kényszer nélkül, illetve csak a morális kényszernek, a kötelességnek engedve.

* A vajdasági magyarok már régóta várták ezt a pillanatot, de vajon ugyanazt jelenti-e a szerb fél számára is? Valóban felülkerekedett az emberi szándék, vagy mindez csak politika?
— Én nem volnék ilyen finnyás, ha politika, az sem baj. A jó cselekedetek mozgatórugóit nem kell olyan szigorúan vizsgálni. Ha valaki csak azért teszi a jót, mert szeretne a mennyországba kerülni, és nem azért, mert erre a lelke mélyén késztetése van, az talán nem olyan szép, de nem is lebecsülendő. Az, hogy valami éppen katalizálja ezt az önvizsgálatot a szerb társadalomban, teljesen normális jelenség. Egyébként is természetes, hogy az ember a szükséges változásokat valamilyen más apropóhoz is köti, például tervezte már régen a ház átalakítását, de nem kezdett hozzá, aztán jön egy csőtörés, és kénytelen elvégezni. Az aktuálpolitika katalizátorszerepe nem von le semmit a szerbek érdeméből, mert hajlandóak ennek a lépésnek a megtételére. Ez a legfontosabb.

* Viszont a szerb sajtó nem igazán foglalkozik a két ország elnökének közös szándékával.
— Ez még annak a következménye, hogy a szerb közvélemény nem tud arról, ami történt, és nem is érti, miért van szükség erre a megbékélésre. A sajtónak az a része, amelyik viszont foglalkozik vele, elég szkeptikus. De ebből csak azt a következtetést kell levonnunk: ne higgyük, hogy ennek a gesztusnak a megtételével minden automatikusan a helyére kerül, és továbbiakban a kérdést lezártnak tekinthetjük. Politikailag igen, a kérdést átadjuk a tudománynak, a múlt egy részére valóban pont kerül, de a két ország, a két nép viszonyában ez csak valaminek a kezdete. Most kell elkezdeni igazán dolgozni egymás megismerésén és egy őszinte, jóhiszemű viszony kialakításán. Ehhez még sok munkára van szükség. Egy ajtó feltárul, egy téma megszűnik tabunak lenni, egy ismeret megnyílik a szerb közvélemény előtt, amely a két nép viszonyát új megvilágításban láthatja.

* Nevezhetjük-e történelmi jelentőségű eseménynek?
— A két országon múlik, hogy ebből lesz-e történelmi jelentőségű esemény. Könnyű lenne, pláne a saját érdemeinket kiemelve, így megcímkézni, de csak akkor válik történelmivé, ha lesz folytatása. Ha ezen a megnyíló ajtón elkezdünk járni, ha kihasználjuk az alkalmat, ha valóban azon dolgozunk, hogy ennek a két egymásra utalt népnek a viszonyain javítsunk, ha őszintén beszélünk mindenről, akkor lesz értelme. „Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, vagy marad régiben a bús, magyar élet” — írta Ady Endre. Rajtunk múlik.

* A csúrogi találkozó mit üzen az anyaországi magyaroknak?
— Bár számukra talán nem jár közvetlen, kézzelfogható eredménnyel, de a szerb néppel való igazán jó viszony megteremtése önbizalmat, komfortérzést ad, a vajdasági magyarok számára nyilvánvaló öröm pedig az anyaországiaknak is öröm. Az ő rehabilitálásuk a mi rehabilitálásunk is. Hála Istennek, otthon a magyarok érdeklődése és összetartozás-tudata a határon túl élő magyar közösségek iránt gyökeres változáson ment át, kedvező irányban. De a fő üzenet talán mégis az, hogy a csepp kivájja a követ, azaz érdemes szívós munkával a jó viszonyra törekedni a többségi nemzettel, mert meghozza a gyümölcsét. Másutt is erre kell törekedni. Az új, bizalmi viszonytól persze konkrét eredményeket is remélünk, új kapcsolatokat, illetve a már meglévő együttműködés magasabb szintre emelését. Különösen a határ menti régiókban.

* Miért tartja Magyarország fontosnak Szerbia útjának egyengetését az Európai Unió felé?
— Nem azért egyengetjük, mert cserébe valamilyen szolgáltatást várunk, hanem azért, mert Magyarországnak valóban az a véleménye, hogy Európa csonka e nélkül a régió nélkül. Elvi alapon támogatjuk Szerbiát, hiszen mindig jobb egy elégedett szomszéd, mint egy szegény és bizonytalan. Velünk az igazi szolidaritás mondatja, hogy Szerbia problémáira nincs más megoldás, csak az európai integráció. De azt sem kell szégyellnünk, hogy van a támogatásban önzés is: azt szeretnénk, ha az itteni magyarok nemcsak a kettős állampolgárság révén élvezhetnék az Európai Unió előnyeit, és azt is reméljük, hogy a gazdasági együttműködésünk is fel fog lendülni, ha Szerbia gazdasága fellendül az európai integrációja révén.
Nagyon fontos tudnunk, hogy sorsközösség köt össze minket: Szerbia az újabb kori történelme okán, ami egy kicsit hasonlít arra, ahogyan az elmúlt száz év során bennünket tépázott a történelem, nagy megértést mutat a számunkra is fontos kérdések iránt. Például az iránt, hogy a határon túli magyarokat Magyarország a nemzet részének tekinthesse. 
 

Címkék: Nikowitz Oszkár
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ne legyünk saját történelmünk rabjai
Körkép
  • DÉVAVÁRI Zoltán
  • 2013.01.23.
  • LXVIII. évfolyam 4. szám
Ne legyünk saját történelmünk rabjai
Körkép
  • (v. á.)
  • 2012.10.31.
  • LXVII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink