Mi, határon túliak megkaptuk anyaországunktól a harmadik nagy ajándékot: a magyar nemzeti vízumot. Lehet, hogy már el is felejtettük, de azért illik rá emlékezni, hogy az első nagy ajándék a magyarigazolvány volt, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy 90 százalékos kedvezménnyel száguldozhatunk vonaton és autóbuszon, keresztül-kasul, a meglehetősen szűkre szabott anyaországban. A másik megtisztelő előnye talán az lehetne, hogy az igazolvány magyar - aminek, mi határon túli magyarok is tartjuk magunkat, Trianon után és ellenére. A másik nagy ajándék volt az anyaország részéről a népszavazáson kimondott kettős nem. Kétszeresen megtagadtak bennünket, és erre mi talán csak egy háromszoros nem-mel válaszolhatnánk. Oly módon, hogy: Nem, nem, nem - nem megyünk mi innen el...
Kisebbségben dobogó szívünk azonban most tovább repeshet: január elsejétől van magyar nemzeti vízum. Ennek tulajdonképpen csak egyetlen, de nagy előnye van: az, hogy nemzeti. Anyaországunk ezzel elismeri, hogy mi is a nemzethez tartozunk. Ellentétben az egy évvel ezelőtti kimondott kettős nem-mel. Persze, mi kitagadott, időnként elfelejtett határon túliak, feltehetnénk a kérdést, hogy milyen nemzeti vízum az, melyet ugyanolyan feltételekkel megkaphatnak Szerbia és Montenegró más nemzetiségű polgárai is, csakúgy, mint például a norvégek, spanyolok, franciák vagy olaszok, hogy az arabokról és a kínaiakról ne is beszéljünk. Tehát lényegében nem is nemzeti, hanem nemzetközi vízumról van szó, amelyre ebből kifolyólag mi, határon túli magyarok is jogosulhatunk. Hiába is mondanánk, hogy nem ilyen lovat akartunk. Inkább ismerjük be végre, hogy - mi vagyunk a lovak. Hogy ne mondjak szamarat.
Lehet-e őszintén örülni annak az úgynevezett nemzet vízumnak, amely a régi szocialista időkre emlékeztető és sértő ,,meghívó levél'-re és a biztosított anyagiakra alapozza a nemzeti bizalmat? A nemzeti vízum egyenesen tiltja a munkavállalást, viszont kézzel fogható bizonyítékot kér: nem azért megyünk át, hogy Budapest utcáin kéregessünk. Egy nagyobb bankszámla nyomatékával bizonyíthatjuk, hogy méltók vagyunk a nemzeti vízumra.
Nekem az a benyomásom, hogy ez a nemzeti vízum a nagymamáknak szól. Akik ezután nyugodtan időzhetnek az anyaországban, és nevelhetik távolba szakadt unokáikat, miközben az előbb áttelepült szülők reggeltől estig dolgoznak, és fáradoznak az anyaország gyarapításán. Marad tehát egyik szabadkai polgártársunk megállapítása, melyet a tévében mondott: azért kéri a nemzeti vízumot, mert - nemzeti! Szerinte ugyanis ez csakis jó lehet. Én viszont mint tapasztalt határon túli arra figyelmeztetnék, hogy a nemzeti és a nemzetiség lelkes hangoztatására néhányszor már ráfáztunk, mi kisebbségben élők. Nehogy most is ez legyen az egyetlen ,,előnyünk' a nemzeti vízum tekintetében.