* Amikor megfogant benned az R500 kiállítás ötlete, akkor milyen célod volt?

— 2017 januárjában Vastag Tiborral éppen arról beszélgettünk, milyen hatással lehet az emberre a kiállítás. Ő akkor még nem sejtette, hogy az R500 projektmenedzsere lesz. A reformáció témáját legjobban egy tárlaton tudnánk megmutatni, szögeztük le, ott mindent be tudunk vetni, hiszen az animációk, az élő emberek — akik valamit előadnak a helyszínen —, a festmények, a tárgyak és a hangeffektusok tudnak igazán hatni ránk. Innen indult el az egész ötlet. Nagy segítség volt, hogy egy projektmenedzser, egy építész, egy grafikus, egy informatikus, majd egy református lelkész-történész is csatlakozott hozzám, így együtt ötleteltünk, hogy a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére létre tudjuk hozni a kiállítást. Rendkívül komplex végeredmény kerekedett a közös munkából. A fiatalokat a digitális dolgokkal tudjuk megfogni, ezért megterveztük Little Luther alakját, aki egy 2,5 perces animáción jelenik meg rolleren, mobiltelefonnal a kezében, és posztolja a Facebook közösségi oldalra a 95 tételét. A bejegyzés kedvelői és megosztói történelmileg hiteles személyek voltak. Fontos tudni, hogy a vallási részeknél több lelkész be lett vonva a munkába. Kész recept nincs arra vonatkozóan, hogy milyen egy jó kiállítás, de mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy a világ olyan gyorsan változik, hogy igénybe kell venni a mai eszközöket ahhoz, hogy a múlt értékeit mai formában, érthetően tudjuk közvetíteni, hiszen ekkor van értelme, így marad meg a jövő generációjának. A múlt nem egy elhanyagolandó dolog, hiszen erre építkezünk. Egy kihívás volt az R500 elkészítése. Igyekeztünk felhasználni a legújabb építészeti ötleteket, hogy a kiállítás látványos és modern legyen, mert ma már az a vonzó, ami kortárs. Meg voltunk elégedve a létrehozott tárlattal, viszont mindemellett az a legfontosabb, hogy a későbbiekben éltetni is tudjuk. Nagyon sajnáljuk, hogy a következő program miatt be kellett zárnunk. Fontos kiemelni, hogy a díjat a szakma adta, és annyit mondtak nekünk, hogy egyértelműen mi érdemeltük meg a Múzeumpedagógiai Különdíjat, mert a zsűrinek nagyon tetszett a kiállítás és a kísérőprogramjainak sokrétűsége. Megtapasztaltuk, hogyan kell felépíteni és üzemeltetni egy kiállítást, és az a célunk, hogy ezt a tapasztalatot a további tárlatok esetén is kamatoztathassuk. Vándorkiállításokban és Kárpát-medencében gondolkodunk.

* Rá lehet szoktatni a fiatalokat a múzeumlátogatásra?

— A Munk Artúr-kiállítás esetében az volt a tapasztalat, hogy a diákok előbb a tanárukkal jöttek el, majd pedig elhozták a családtagjaikat, barátaikat is, és immár ők mutatták meg a kiállítást a vendégeiknek. Úgy gondolom, ezért van a múzeum, hiszen a gyerekek lesznek a jövőbeli múzeumlátogatók, a jövőbeli szülők, akik majd a saját gyerekeiknek mutatják meg, hogyan kell megnézni egy tárlatot, milyen is lehet egy kiállítás, és sokféle információt be tudnak gyűjteni egy-egy témáról. Éppen az R500 kiállításra készültünk, amikor egy újvidéki munkatársam azt javasolta, hogy ahány ajtaja és ablaka van a múzeumnak, a megnyitóra mindet nyissuk ki, mert az a nyitottságot szimbolizálja, és bátrabban bejönnek az emberek az épületbe. Megfogadtuk a tanácsát, és szerintem sokan csak azért tértek be, mert látták, hogy itt valami várja őket. Hasonló tervekkel készülünk a következő kiállításra is.

Dr. Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója, Gazsó Hargita és Vastag Tibor a díjátadón (fotó: Simon Ferenc)