A hiányzó biológiai végtag művégtaggal való helyettesítésének ötlete már az ókori Egyiptomban is ismert volt, igaz, akkor még fából vagy állati csontból faragták ki a hiányzó testrészt. A XX. század második felében történt leginkább észrevehető előrelépés, ekkor nagyobb hangsúlyt helyeztek a protézis testhez való kényelmes illesztésére. A ’90-es években bemutatták az első, számítógép vezérelte protézist, az újabb fontosabb fejlesztések pedig a 2010-es években jelentek meg, amikor olyan műlábakat készítettek, amelyekkel viselőjük hátrafelé is tudott lépni vagy lépcsőn váltott lábbal közlekedni.
A kéz pótlása nehezebb, mint a lábé, mivel a váll, a könyök és a csukló mozgatásán túl kihívás az ujjak és a szembefordított hüvelykujj modellezése. Emellett a kézzel erősen kell tudni szorítani, és képesnek kell lenni finommotoros mozgásokra is a törékeny tárgyak megfogásához.
Ortiz Catalán professzor kifejlesztett egy új módszert, mellyel a bionikus végtagot közvetlenül az emberi csontvázhoz lehet rögzíteni, és a protézist elektronikus úton lehet összekapcsolni a páciens idegrendszerével. Ezzel az új megközelítéssel az érintett a gondolatai segítségével megbízhatóan mozgathatja a bionikus végtagot, és a protézist saját testének meghosszabbításaként „érezheti”. Három éve egy ilyen végtag tesztelője Karin, az az ötvenéves, svéd nő, aki egy mezőgazdasági balesetben elvesztette a kezét, és ezen a forradalmi technológián alapuló protézist kapott, mely neki már közvetlenül a csontjaiba, izmaiba és idegeibe kapcsolódik, ezzel létrehozva egy ember-gép interfészt, mely lehetővé teszi a mesterséges intelligencia számára az agyi jelek pontos és egyszerű mozgásokká történő fordítását. Ennek a bionikus, belső elektródákkal felszerelt robotprotézisnek a segítségével Karin — igaz, hogy korlátozottan, de — képes újra átélni az érintés élményét, most 95 százalékos sikeraránnyal mozgathatja az öt bionikus ujját külön-külön. Két évtizedig kellett nélkülöznie a jobb kezét, de most már elvégezheti a mindennapi tevékenységeinek 80 százalékát, mint például az ételek előkészítése, tárgyak felvétele, cipzárok vagy táskák kinyitása és kupakok vagy csavarok becsavarása. A hagyományos protézishez képest ez az új technológia csaknem a négyszeresére javította a fogási pontosságát. Karin elmondta, hogy jobban tudja irányítani ezt a protézisét, de számára az is nagyon fontos, hogy amióta megkapta az új végtagot, végre megszűnt a fantomfájdalom, melyet folyamatosan érzett, és ahhoz hasonlónak írható le, mintha húsdarálóban lenne a keze. Ennek köszönhetően most jóval kevesebb gyógyszerre szorul.
Ez a bionikus kéz egy nemzetközi mérnökökből álló csapat által kifejlesztett technológiai csoda Svédországból, Olaszországból és Ausztráliából. A kutatók szerint ez az első alkalom, hogy egy belső elektródákkal felszerelt robotkar hosszú távú életképességet mutatott alkaramputáció esetén. A technológia az oszteointegráción alapul, mely szó azt jelenti, hogy ha egy implantátumot beültetnek valakinek a csontjába, akkor a csontsejtek szorosan körbenövik az eszközt. Ha ez az integráció sikeres, akkor olyan erősen tart, hogy lehetővé teszi a normál mozgást és terhelést, így a mesterséges végtagot közvetlenül ehhez lehet rögzíteni.
Hugh Herr, az MIT biomérnöke egy hegymászóbalesetben elvesztette a lábait, melyeket saját bionikus fejlesztésű protézisekkel pótolt. Herr azt állítja, hogy „a technológia fejlődése által a legtöbb, végtaghiányból adódó hátrány megszüntethető”. A művégtagok igazi forradalmát szerinte az érzékelni is képes műláb hozhatja el: lényege, hogy már nemcsak az agy küld jeleket a művégtagnak, hanem a művégtag szenzorai is kommunikálnak az emberi idegrendszerrel.
