„Most hosszabb prózában érzem otthon magam”
Szerda Zsófi
2021.11.12.
LXXVI. évf. 45. szám
„Most hosszabb prózában érzem otthon magam”

Hász Róbert József Attila-díjas író Doroszlón született, jelenleg Szegeden él és dolgozik, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője, Fábián Marcell pandúrdetektív legújabb kalandjait írja aktívan, hiszen hamarosan megjelenik a harmadik kötet. És a közelmúltban vette át Zomborban a Herceg János Irodalmi Díjat.

* Először is gratulálok a díjhoz. Mindenekelőtt arra volnék kíváncsi, hogy ha Herceg János nevét hallja, akkor mi az első, ami eszébe jut?

— Az, hogy egyszer régen néhány hónapig postás voltam a szülőfalumban, mert az aktuális postásunk katona lett, és jártam be János bácsihoz. Szerencsére ismerhettem személyesen, mindennap bementem az öregúrhoz, megismerkedtünk, beszélgettünk, elvittem a postára, amit el kellett, egyszer-kétszer ittunk egy kis pálinkát, bár inkább csak én, hiszen ő inkább joghurtozott. Ekkor még középiskolába jártam, és voltam olyan szemtelen, hogy lerohantam őt saját első írásaimmal. Ő pedig csak a kezembe nyomta a régi Symposion-számokat, azzal a kommentárral, hogy nézzem meg, hogyan is kellene írni. Elvoltunk egymással. Nagyon szerettem én is, és a faluban is tisztelték. A másik dolog, ami eszembe jut róla, hogy amikor már egyetemre jártam, ugyanazzal a busszal utaztunk Újvidékre. Ő is akkor ment a rádióba felolvasni a szokásos vasárnapi jegyzetét. S útközben is beszélgettünk.


Fotó: Czimbal Gyula

* Kritikus ember volt?

— Nem mondanám. Nem mélyedt bele nagyon a dolgokba, és konkrétumokat sem mondott, hogy mi a jó és mi nem, csak próbált terelgetni a modern világ és a modern vajdasági irodalom felé, hiszen Doroszló egy kicsit a világ vége volt, el volt vágva, s el voltam én is sok mindentől, akkoriban pedig ugyebár internet még nem létezett. Én János bácsitól hallottam először Balázs Attiláról, Fenyvesi Ottóról stb. Szóval hálás vagyok neki, amiért kinyitott számomra egy ablakot tizenéves koromban.

* És Újvidéken, gondolom, egy pezsgő irodalmi életbe csöppent.

— Hát igen. Emlékszem, hogy többen érkeztünk faluból, de csak kevesen voltak képben az aktuális irodalmi viszonyokat illetően, s akkoriban Újvidéken eléggé megosztott volt a társaság. Bonyolult és számomra elég fura világ volt az ott. Az lepett meg leginkább, hogy mi erről addig semmit nem tudtunk, hiszen mondanom sem kell, hogy a sajtó igencsak kontrollált volt, a Symposion-os leváltásokról észak felé nem szálltak a hírek. Az tudta, aki benne volt a szűkebb szakmai körökben. Én pedig csak úgy odacsapódtam, lassan elkezdtem publikálgatni a Képes Ifiben, a Hét Napban, az akkori Symposionban. Hasznos időszak volt ez, mert megtanultam, hogy nem minden az, aminek látszik.

* Aztán jött Szeged. Nem önszántából került oda, mégis ott maradt.

— Úgy kerültem Szegedre, mint a legtöbb kortársam. A ’90-es évek eleje egy zavaros világ volt, s a generációm javarésze, mely külföldre ment, nem úgy indult meg, hogy ő most ott kezd egy új életet, hanem csak ideiglenesen. Én is úgy jöttem át, hogy a kis bőröndöm mindig be volt csomagolva, hogy nemsokára indulok haza. Nem is hoztam magammal mást, csak egy pár váltásruhát. És lassan kezdtem rádöbbenni, hogy elmúlt egy hónap, elmúlt egy év, kettő, a jugoszláv útlevelem le is járt, úgyhogy itt ragadtam vagy tíz évig, mire egyáltalán haza tudtam jutni. A feleségem is utánam jött, s itt maradtunk. Az első néhány év nagyon nehéz volt, nem kaptunk munkát, hiszen itt Magyarországon is elég sanyarú idők jártak, másfél millió munkanélküli mellé jöttünk még mi. A bölcsészkar könyvtárában dolgoztam félállásban, s ekkor már jelentek meg novelláim a Tiszatájban, a főszerkesztőt és a szerkesztőt, azaz Olasz Sándort és Annus Józsefet is ismertem, ők kerestek meg, hogy lennék-e korrektor a lapnál, én pedig szinte rögtön rávágtam, hogy igen. De eleinte nem volt könnyű, mert hiába beszéltünk egy nyelvet, nagyon-nagyon más szociális, kulturális hátterünk volt nekünk, vajdasági magyaroknak. Ez ma már talán nem érződik annyira, a határok is valamelyest elmosódtak, de akkor ez nagyon más volt.

* Olvastam egy interjúban, hogy önnek most nehezebb novellát írni, mint regényt. Miért van ez így? 

— Hm. Régebben novellista voltam, és imádtam is ezt a formát, de ha az ember hosszú éveken át nagylélegzetű elbeszélő prózát művel, akkor másképp kondicionálja a tempót. És a novella lényege az, hogy valahol azért már az írás elején látni kell a végét, a horizontot. Regényt pedig úgy írunk, legalábbis én, hogy soha nem látom a végét, nem is keresem, csak engedem, hogy folyjon, variálok, próbálkozom, megyek tovább. Na most a novellánál ez nem működik, mert akkor sosem lesz vége. Teljesen más írástechnikát igényel a kettő. Persze van olyan író, akinek mindkettő megy, például Darvasi László. Egy nap alatt megír egy tárcát, ha éppen azt kérünk tőle. Én erre nem vagyok képes. Most hosszabb prózában érzem otthon magam, de egy picit hiányzik a novellaírás is.

* Készül a harmadik Fábián Marcell-kötet. A pandúrdetektívünk ismét rejtélyekbe bonyolódik. Nehéz krimit írni?

— Hát az az igazság, hogy én nem is mertem volna soha krimibe kezdeni, mert nem az én műfajom. Én csak szerettem volna egy szecessziós regényt írni. Aztán valahogy belekeveredtem ezekbe a rejtélyekbe. Nagyon nehéz műfaj a krimi, féltem is az első kötet átadásakor, hogy mit szól majd a kiadó, mi van, ha banális, mert én ugyebár kívülről nem látom. S ellentétben egy hagyományos prózával, itt folyamatosan fenn kell tartani a feszültséget, az olvasó figyelmét. Egy jó kriminél szeret az ember borzongani. Azt hiszem, ha valaki felkér, hogy írjak egy krimit, nem is vállalkoztam volna rá.

* Egy regény megírása előtt a történet fő szála körvonalazódik előbb, vagy a karakterek?

— Én általában történelmi regényeket írok, s ezekre nagyon rá kell készülni. Ezért aztán soha nincs meg a fejemben előre a történet. Nem is tudok úgy írni, hogy már előre tudok mindent, elejétől a végéig. Azt szeretem, ha van egy hangulat, ha szimpatikus a kor, s elkezd vonzani az a világ. Akkor elmerülök benne, megpróbálok felépíteni egy-két karaktert, kiismerni a tájat, aztán elkezdem őket mozgatni, s figyelem, mi lesz belőle. A Vénusz vonulása című regényem esetében a honfoglalás kora vonzott, Fábián Marcellnél a szecesszió, macskakő, szivarfüst, revolver, hintó. Ahhoz, hogy hiteles legyen egy történelmi regény, mindent ismerni kell: mennyibe került akkoriban egy kávé, a cukrászdákban milyen sütemények voltak, hány töltényt töltenek egy Tadcaster revolverbe, melyet akkoriban a rendőrök használtak, stb. Rengeteg apróság, mely nélkül nem lehetek hiteles.


Fotó: Frank Ivette

* Ez megakasztja az írást? Hogy mindennek utána kell járni?   

— Hát hogyne, persze. Sokszor. Mondok egy példát. Van egy jelenet, amikor Fábián Marcell betör egy kastélyba, s elővesz egy lámpát. Na most nagy kérdés, hogy volt-e zseblámpa már 1903-ban. Valami biztosan volt, hiszen éjszakánként járőröztek, valamivel csak világítottak, de nem írhatom csak úgy, hogy elemlámpa, ha akkor még fel sem találták.

* Ha volna egy időgépe, akkor melyik korba utazna vissza?

— A kíváncsiságom a középkorba vinne, de az egy veszélyes időszak, nem sokáig maradnék meg benne. Aztán nagyon szívesen visszamennék Fábián Marcell korába, a századforduló utánra, amikor már minden modern, de mégsem az. Van már telefon, de még nem annyira meghatározója az emberek életének. Mindjárt megjelenik az autó, de még mindig lovas hintóval közlekednek. Az emberi tempó a meghatározó. Még van értelme a vasárnapi sétának a parkban. Az vonz abban a korban, hogy ez volt az utolsó emberléptékű időszak. Aztán jött a világháború, a nagy pusztítás, és minden felgyorsult. Nem véletlenül nevezik ezt a kort boldog békeidőknek. Az 1910-es évekig az volt az utolsó, amolyan isteni állapota az emberiségnek, szerintem.

* És ha választhatna, melyik regény főhőse lenne legszívesebben?

— Nehéz válaszolnom, hiszen valóban mindent olvasok. Tavaly például egész télen Jókait olvastam, mert a feleségem Jókaival foglalkozott. Úgyhogy azt hiszem, szívesen lennék egy Jókai-regény hőse. De olyan háttérrel és romantikus történettel, amilyet ő a hősei köré terített. Egy Jókai-regényben szerintem jól ellennék.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..