* Piros festékes a füled. Remélem, festék és nem vér.

— Hoppá. Rúzs ez, nem is festék. Van ugyanis egy jelenet sok-sok rúzzsal, de többet nem árulok el.

* A próbák sűrűjében vagytok a Kosztolányi Dezső Színházban. Hogy érzed magad? Milyen a munkafolyamat?

— Nagyon érdekes. Andrással ezelőtt a Hasszán aga hitvese című előadásban dolgoztam Újvidéken, ahol inkább zenészként léteztem, szóval ez most egészen más, én is komolyabban veszek részt az alkotói munkában. András próbafolyamatairól ódákat zengenek, és nekem az a tapasztalatom, hogy hozzá nagyobb türelem kell, de ezt pozitív előjellel mondom, mert nagyon szórakoztató a munka vele és a társulattal. Más az itteni légkör, mint az otthoni, amit borzasztóan élvezek. Találkozom egy egészen másfajta művészi látásmóddal, ezáltal pedig én magam is fejlődök.

Fotó: Szerda Zsófi

* Mi a legizgalmasabb számodra mindebben?

— Az, ahogyan a regényhez hozzányúlunk. Olyan dolgokat bányászunk elő belőle, hogy első olvasatra ez nem is szembetűnő. Az ezekkel való kísérletezéstől válik számomra nagyon izgalmassá az egész munka. Minden szerep megformálásához a kulcsot megtalálni a legbonyolultabb. A mostani produkcióban az a nehéz, hogy megtaláljam, miként legyek jelen, hiszen konkrét szerepek nincsenek, melyek lineárisan épülnek az előadás elejétől a végéig. Most a jelen levést tanulom. 

* Aki ismer, tudja rólad, hogy mielőtt beiratkoztál az újvidéki Művészeti Akadémia színész szakára, a Műszaki Tudományok Karán tanultál közlekedés szakon. Mi csábított annyira a színészet felé?

— Moholi vagyok, a Molprevoz a családi vállalkozásunk, így én is ezt a vonalat gondoltam folytatni, ezért választottam a szabadkai Műszaki Középiskolában a közlekedés szakot. Moholon nem nagyon láttam színházi előadást, filmeket viszont igen, és csodáltam, ahogy ugyanaz a színész filmről filmre másik szerepbe bújik. Aztán a diákotthonban megjelent egy plakát, mely színitanodát reklámozott. Számomra ez akkor nagyon bizarrnak és idegennek tűnt. Nem értettem, ki jelentkezhet ide, s mi is ez valójában. De mivel pluszpontok jártak érte, beiratkoztam. Kálló Béla is eljött hozzánk néhányszor, hogy csiszoljon az elkészült anyagon, és nagyon inspirált a vele való megismerkedés, úgyhogy az azt követő évben jelentkeztem az ő színitanodájába. Ott én voltam a legfiatalabb, és számomra akkor még furcsa embereket ismertem meg, akik egy új, sokkal színesebb világot nyitottak meg előttem. 180 fokot fordult velem minden. A színházban aztán megismertem profi színészeket, és beszippantott ez a világ. Amikor a középiskolát fejeztem, nem nyílt osztály az akadémián, így, hogy ne veszítsek évet, beiratkoztam a Műszaki Tudományok Karán a közlekedés szakra. Egy év múlva elmentem ugyan a felvételire, mert azt hittem, tudom majd párhuzamosan csinálni a kettőt, de gyorsan rájöttem, hogy ez nem fog működni. Az első kör után ott volt előttem egy Figaro-monológ és egy csomó vers, melyet másnapra meg kellett volna tanulnom, s ott volt az elektrotechnika- és a fizikavizsga anyaga. Úgy voltam vele, hogy előbb akkor befejezem, amit elkezdtem, és ha utána is érdekel a színészet, ismét jelentkezem. Az egyetem alatt is jártam diákszínpadozni, sőt, előadást is rendeztem, mely egészen sikeres lett, a KSZFV-n díjat is kaptunk. Ez volt az Ő és mi című darab.

Fotó: Szerda Zsófi

* És visszamentél felvételizni. Akkor úgy látszik, továbbra is piszkálta a fantáziádat.

— Igen, de amikor lehallgattam a négy évet, megint nem nyílt osztály, úgyhogy ismét várnom kellett, s újra felvételizni, újból László Sándor tanár úrhoz. Amikor megkérdezte, mit csinálok megint itt, nem is tudtam mit válaszolni. Azt habogtam, hogy mert elmúlt négy év, s engem még mindig érdekel. De más motivációm is volt: egy picit kitörni édesapám árnyékából. Mert bár a mai napig foglalkoztat a közlekedés, a gépek, a logisztika, a tachográfok, a spedíció, a számolás, a matek, szerettem volna megtalálni a saját utamat, mely elkülönül a családi vállalkozástól. Egyébként persze mindkettőt művelem a mai napig. Ha a Tanyaszínház traktora elromlott, vittem Moholra a műhelyünkbe, s megjavítottam. Vagy akadémista korunkban ha utazni kellett egy fesztiválra, akkor a Molprevoz buszával mentünk, melyet én hajtottam. Végül ugyanabban az évben diplomáztam mindkét egyetemen.

* Két egyetem sok könyvet és olvasást feltételez. Szeretsz olvasni?

— Szeretek. Előtte is szerettem, igaz, akkor a kötelezők elkerültek, s én is őket. A nagy és fontos drámákat elolvastam, s a világirodalom legjobbjaiból is egy kis szeletet, de rá kellett jönnöm, hogy nincs időm minden fontos könyvet elolvasni, ráadásul sok nem is tetszett, úgyhogy most már csak azt olvasom el, amit izgalmasnak találok, vagy persze azt, amivel a színházban foglalkozunk. Olvasok viszont gyakorlásként. Nekem a dikcióm exponenciálisan romlik, ha nem foglalkozom vele napi rendszerességgel. Ezért majdnem mindennap hangosan olvasok egy órát, figyelve a dikciómra. Ilyenkor a szövegre kevésbé koncentrálok, csak annyira, amennyi az értelmezéshez szükséges. Ez egy másfajta olvasásmód. Ha élvezetből olvasok, akkor viszont Jo Nesbo történeteit falom.

III. Richárd (fotó: Srđan Doroški)

* A jó pap, ergo Thália jó papja is holtig tanul. Neked mit kell még fejlesztened magadon?

— Sok mindent, de talán az egyik legfontosabb, hogy ne legyek ilyen „gyalog” gondolkodású. Számomra ugyanis minden magától értetődő, az, ami. Az asztal az asztal, vizet inni az meginni egy pohár vizet. A színházban viszont metaforákkal, költészettel dolgozunk, és nem feltétlen illusztrálunk, ez nekem nem mindig egyszerű.  

* Bár nem egy állásinterjún vagyunk, ahol ilyeneket kérdeznek, de szerinted színészként mik az előnyeid?

— Hangerő és magasság. (Nevet.) Magas vagyok, és vehemens, ami sok esetben hasznos. Az idiótában Rogozsint játszom, és már az első próbákon megtaláltam hozzá a kulcsot, mert van köztünk hasonlóság. Egy duhaj, nyers, közvetlen figura, akiből robbannak ki az energiák. Ez a szerep közelebb áll a moholi énemhez, mint bármi más. De arról, hogy miben vagyok jó, talán jobb, ha mások beszélnek.

* Szerintem minden színész álma egy film- vagy sorozatszerep, neked meg is valósult, a Mocsár (Močvara) című sorozatban alakítod Varga felügyelőt.

— A Firefly produkciós cég kereste meg a vajdasági magyar színházakat, és castingolt a sorozatra. Kivételesen jó hangulatú casting volt, olyan dolgokat is kihoztak belőlem, amelyekről nem is tudtam, hogy bennem vannak. Persze előtte is készültem, mindent beleadtam, hogy összejöjjön. Kétórás volt maga a casting, utána szóltak, hogy bekerültem a második körbe, majd annyit írtak, hogy borotválkozás, hajvágás, és enyém a szerep.

Mocsár (Močvara)

* S ha azt mondják, hogy és még plusz 20 kiló?

— Akkor felszedek 20 kilót. Könnyebb, mint leadni. (Nevet.) De valóban ritka alkalom, hogy vajdasági magyar színészként bekerülhetsz egy szerb sorozatba, úgyhogy nem kérdés, hogy azt is megtettem volna.

* A forgatás milyen volt?

— Ahogy elképzeljük, hogyan történik ez Hollywoodban. Lakókocsi; hozzák a kávéd, kajád; esernyőt vagy napernyőt tartanak föléd; két forgatás között, ha kell, javítják a sminkedet… tehát neked valóban csak a szövegeddel s a szerepeddel kell foglalkoznod. Amikor mondták, hogy 45-50 napot fogok forgatni, nem tudtam ezt jól felmérni, hiszen a színházban is két hónapos a próbafolyamat. Aztán amikor túl voltam 20 nap forgatáson, azért megijedtem, hogy még legalább ennyi vár rám. Hiszen itt 12 órázás van, plusz utazol a helyszínekre. Belgrádban, Pancsován és Zentán forgattunk. A színházban a próbafolyamat során van időd kísérletezni, felépíteni a szerepet, megtanulni a szöveget, a filmnél minden lerövidül. Az 500 oldalas szövegkönyvet már forgatás előtt elkaptam, de mivel nem időrendi sorrendben vesszük fel a jeleneteket, nem is lehet minden szöveget előre megtanulni. A heti beosztást követed. Volt, hogy egy helyszínen forgattunk a sorozat első fejezetéhez, de a tizedikhez is. Ilyenkor nagyon ott kell lenni fejben, hogy éppen hol tart a karaktered, hol a történet, milyen lelkiállapotban vagyok, kit öltek meg, kire gyanakszunk. De mindenki nagyon segítőkész volt velem. S ami még nehéz, az az, hogy tartsuk az energiaszintet. Mindent többször felvesznek, és közte vannak szünetek. Neked lehet, már elsőre sikerül, leengedsz, s onnan nehéz visszavarázsolni magad. Az első néhány nap forgatás után este úgy éreztem magam, mint egy növény. Goran Bogdan kollégám már tapasztalt róka, ő hacsak lehetett, aludt. Fotelben, asztalra borulva, állva, ülve. Pihent, amikor csak tudott. A forgatás második fele azonban valahogy már könnyebb volt, felzárkóztam a tapasztaltabbak mellé.

Fotó: Szerda Zsófi

* Megnézted a kész sorozatot?

— Igen, persze. S pontosan látom, hanyadik napnál tartunk, már abból, hogy milyen az akcentusom. Civil szem ezt nem veszi észre, én azonban azt is látom, hol vagyok feszültebb, hol taktikusabb, hol könnyedebb a játékban.

* S a színházi előadásokat is visszanézed, melyekben játszottál?

— Nem, mert nem készülnek jó felvételek. Az egy kamerával messziről felvett mozgókép nem adja vissza azt, ami a színpadon történik. Egyébként hasznos az embernek visszanéznie magát. A monodrámámat megnéztem, és bizony szembesülnöm kellett azzal, hogy a testtartásommal, mozgásommal sokszor nem azt üzenem, amit szeretnék, nem tükrözi a belső világát a karakternek. Na, ezen sem ártana dolgoznom.

Az isteni Dzsoni parázna napjai (fotó Aleksandar Milutinović)

* S érzed a bőrödön a sorozatfilmsztárság szelét?

— Amikor megérkeztünk Szabadkára, ahogy kiszálltam a kocsiból, megállított valaki, és gratulált. Újvidéken is megtörtént, hogy a jelzőlámpánál rám nézett egy öregember, s azt mondta: Gde si inspektore? Vagy bicajoztam, és megállítottak fényképezkedni, beszélgetni. Ilyenek vannak, persze, s jól is esik. Elsősorban a közvetlenség, s az, hogy nem idegenkednek, hanem szinte már barátként le mernek szólítani. Én tuti nem mernék odamenni egy színészhez, akit filmből vagy sorozatból ismerek. Imádom itt a Balkánon ezt a nyitottságot. 

* Ha ki akarsz kapcsolni, akkor hegyre mész két léccel a lábadon?

— A síelés Kucsov Borisz barátomnak s nekem is egy olyan hobbi, amelyet minden évben kötelező jelleggel űzünk. Nem könnyű összehozni, mert két színházzal kell egyeztetnünk, de megoldjuk, hogy néhány napra elmenjünk. Aki soha nem síelt, nem is tudja, mit hagy ki. Leírhatatlan érzés. Fent vagy a hegyekben, s az eléd táruló panoráma szemnek és léleknek is gyógyír. A sebesség pedig feltölt. 

* Hamarosan sok csaj fog körülvenni, hiszen érkeznek az ikrek. Erre a szerepre lehet készülni?

— Nem. Lesz, ami lesz. Amikor kiderült, hogy egyszerre két kiscsaj is érkezik, egy dolgot gondoltam át, az anyagi helyzetemet. Egy ideje már tervezzük Jucával (László Judit) a gyermeket, hát most rögtön kettő is lesz. Örömmel tölt el, s egyáltalán nem izgulok. Erre a szerepre nem kapsz kézhez egy szövegkönyvet, s a próbafolyamat csak a bemutató után kezdődik el igazán. 

Az isteni Dzsoni parázna napjai (fotó Aleksandar Milutinović)