Aztán megtörténik a bemutató, mindenki türelmesen végigüli, a közönségen végignézve azt látni, hogy élvezi, senki nem nyomkod telefont, hanem figyel az első perctől az utolsóig. Az idő megszűnik, a szünetekben pedig már alig várjuk, hogy megtudjuk, mi történik kedvenc görög karaktereinkkel a következő felvonásban.

Ez a Smile, az újvidéki Művészeti Akadémia végzős hallgatóinak vizsgadarabja. Filmsorozatot néz így az ember. Csak az nem ilyen élő. Azt meg lehet állítani, jönni-menni közben. Itt minden a szemünk előtt zajlik, abban a kis térben, amely a Mladost csipkegyár próbaterme. Hiszen — mint az előadás előtt megtudtuk — az eredeti ötletet elmosta ez az esős nyárelő. Kár, hiszen a tervek szerint bejártuk volna a gyár udvarát, s együtt utaztunk volna a szereplőkkel. A hoteljelenetet a medence „partjáról” lestük volna, a politikusi beszédet pedig lentről hallgattuk volna. De hát a görög és az egyéb istenek még ezt az apró akadályt is odagördítették a fiatalok elé. Mintha ezzel azt mondanák: no, ha ezt is sikerül megugranotok, részünkről is rendben van az a diploma. És megugrották. (Azért jó lenne egyszer megnézni az eredeti ötletet is, a gyárban falat tapogatva, mint egy eltévedt Ikarosz.)

Géntragédiát láttunk három részben. Az első címe Pasziphaé arcán nem múlik a mosoly. Itt ismerjük meg a családot: Minoszt, az apát, Ariadnét és Phaidrát, a két lányt s anyjukat, Pasziphaét. Aztán jön Thészeusz csábítani, s Ikarosz, aki ki szeretne jutni a labirintusból. Megismerkedünk a titkolt gyerekkel, Aszteriónnal, s megindul főszereplőink sorsdrámája. Hiszen a görögöknél nincsen bocsi, nincsen majd én változtatok a dolgok állásán, a genetika és a jóslatok intézik az ügyeket. A második rész főszereplője Ariadné, akinek „bőrén jól mutat a vér”, az utolsó felvonás pedig Phaidráé, akinek „mellein fekete a csipke”. Három nő — három tragédia. Mindegyiknek a férfiakhoz van köze, mégis maguk tehetnek sorsukról. Vagy mégsem? Ki döntheti ezt el, ha görögökről, sorsokról és lótuszról van szó?

Lénárd Róbert írta az előadás szövegét, azaz fogalmazta át a görög tragédiákat egy picit könnyedebb nyelvezetűre, és szedte helyenként rímbe mindezt. Az emlékezetünk görögökkel foglalkozó fiókjában ott hever Minótaurosz, Phaidra, Dionüszosz, Apollón és a többiek, de hogy pontosan melyikükkel mi történt, az nem biztos, hogy elsőre beugrik. Talán csak jelzőket, fogalmakat társítunk melléjük. Szóval jót tett a görögöknek, hogy lekerültek róluk a szandálok és a khitónok. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jót fogok szórakozni a görögökön, azaz a tragédiájukon. És mosolyognak ők is. A szereplők. A mosoly mögé nézve azonban felsejlenek a titkok, s a mosoly kényszeredetté válik, vagy vicsorgásba fordul. Hát, nem volt könnyű a görögök élete, az biztos.

Hamarosan tehát egy újabb színészosztály kapja kézhez diplomáját az újvidéki Művészeti Akadémián. Hernyák György osztálya vizsgázott le előttünk, illetve a tanárai előtt. Örültem az új színeknek, örültem, hogy voltak nagyon erős alakítások, talán nem is kellene kiemelni senkit, hiszen mindenki megérdemelten állt a tapsban. A végzős osztály diákjai név szerint a következők: Búbos Dávid, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Nyári Ákos és Verebes Andrea. Mellettük Varga Tamás és Ricz Ármin is szerepelt a darabban. A három felvonást Lénárd Róbert, Táborosi Margaréta s Hernyák György rendezte. Remélem, lesz a színházaink között legalább egy olyan, amely nem ijed meg az előadás hosszától, és műsorára tűzi, így aki lemaradt, megnézheti a következő évadban egy új helyszínen.