Mondottam volt, ezerarcú a szeretet. Számtalan módon tud megnyilvánulni, és számtalan módon lehet megszólaltatni. Persze csak akkor, ha nem hagyjuk ezt az érzést valamilyen oknál fogva, illetve gyávaságból mélyen eltemetetten. Mert ''vannak dolgok, amiket idejében és hangosan kell kimondani”, írja Kontra Ferenc a Drávaszögi keresztekben. Ezúttal erről a regényről szeretnék írni. Az újraolvasás okán. Merthogy vannak művek, melyeket többször is el kell, el lehet olvasni. Ezek azok a könyvek, amelyeket én szeretetkönyveknek kereszteltem el. Ezek azok a könyvek, amelyek idejében és hangosan beszélnek pl. a hűségről.
A hűségnek is megszámlálhatatlan arca van. Én most a szülőföld iránti hűségről és szeretetről akarok szólni a Kontra Ferenc könyve okán.
Szeretet, hűség, mind olyan emberi magatartásformákat meghatározó sajátosságok, melyek ma már a divatjamúlt, ki- és megcsúfolható jellemvonások közé sodródtak, a szólamvilág kötelező komponensei lettek, hacsak nem a pénzimádatról, az anyagi javak iránti hűségről van szó. Merthogy ma az emberi sorsok iránti közöny a menő. Merthogy ''Elérkezett a farkasok órája, amikor minden ember úgy elaljasul, hogy bármit megtenne, bárkit elárulna, de nem tudja még, hogyan lesz vége”.
S ebben a farkasok órájában, melyben ''nem tudjuk a világot uralni, mert kiszámíthatatlan”, és ''ahol semmi sem bizonyos”, íródik egy könyv, mely menteni próbál. Megkísérli egy lélegzetvételnyire megállítani a könyörtelenül rohanó, mulandóságot hordozó időt s benne az egykor volt, a szó legnemesebb értelmében vett, emberségben megmutatkozó világot, a táj és az ember bensőséges és meghitt kapcsolatának jellemnemesítő, identitástudatot megerősítő jellegét. Azt az életidőt, amikor ''Senki sem tanított arra, hogy félni kell az ismeretlentől, hozzánk egyébként is ritkán jöttek idegenek”.
De a békés, idilli világba három huszadik századi háború is beletaposott. Idegenek jöttek, hívatlanul, s minden egyes alkalomkor beindult a megállíthatatlan újkori népvándorlás egy-egy szakasza, amikor ''semmi mozdíthatót nem akartak otthagyni” a szülőföldjüket elhagyók, lett légyen az éppenséggel sárgarépa, zöldségmag vagy vörös paprikafüzér, mert ''Akik a helyükbe jönnek, úgyis másfajta ételeket esznek”. De Szabó mester útravaló figyelmeztetését is magukkal vihették: ''cipőd talpán a szülőfölded nem viheted el”.
Hát akkor miért állítom, hogy a Drávaszögi keresztek a szeretet meg a hűség könyve? Mert az! Kontra Ferenc immár téren és időn túli szeretetének és hűségének a könyve. Annak módja, ahogyan a mára már teljességében szétzúzott drávaszögi miliő szellemi örökségét, ha csak töredékességében is, de átmenti abba az anyagtalan világba, ahonnan most már nem lehet sem továbbrombolni, sem pedig kitörölni. Az eleddig le nem jegyzett mondák, legendák, hiedelmek, balladák, mesék és csodálatos ihletésű imádságok némelyike így lett mégis részévé az örökkévalóságnak. S az lett a tárgyi világ néhány meghatározó jelensége is, mint a pingálás, a jégvágás, a szőlőtaposás, a vesszőfonás és a töklevélből faragott duda készítésének meg a selyemhernyó tenyésztésének rejtelme.
A Drávaszögi keresztek a visszakérdezés lehetőségének is könyve. Ilyen a Silling Istváné is. Nagyon sok ilyen visszaemlékező könyvre lenne szükségünk. Hogy ne feledjük el, honnan jöttünk, kik vagyunk és merre kellene továbblépnünk. Ha egyáltalán maradt még időnk!