Sok esetben a statisztikák, makrogazdasági mutatószámok alapján vetítik előre a trendeket. Pedig tudjuk, hogy a gazdaságban a mutatószámok nem mindig tükröznek valóságos állapotokat. Általában nem sok értelme van éveket, évtizedeket előrevetítetni, mert az egyéb körülmények jelentősen megváltozhatnak időközben. Valóban nagy szükség lenne arra, hogy az ország mielőbb fel tudjon zárkózni a közepesen fejlett államok soraiba. Ehhez pedig most megvannak az esélyek. Csak élni kell vele.

Gazdasági szempontból ma az egyik legérzékenyebb pontunk az, hogy a termelékenység itthon általánosságban jócskán elmarad a nálunk fejlettebb országokhoz viszonyítva. Elsősorban ezen a mutatószámunkon kellene javítani.

A munkaszervezés hatékonyságának növelése, a kis- és középvállalkozások reformja, valamint a bizonyos szegmensekben mind nagyobb gondokat okozó munkaerőhiány hatékony kezelése elengedhetetlen a fejlődéshez, az előrelépéshez. A költségvetési fegyelem és az államadósság csökkentése mellett nagyon fontos probléma, hogy a hatékonyság területén szörnyen le vagyunk maradva. Nehéz ugyan az ilyen dolgokat pontosan kimutatni, de a szerb gazdaság hatékonysága jelenleg valószínűleg kevesebb mint egyharmada a német gazdaságénak. A lakosság fejenkénti jövedelme is mindössze egyharmada annak, amit a fejlett európai országokban jegyeznek, vagy még annál is kevesebb. A két dolog pedig döntően befolyásolja egymást, ezért itt kell sokat javítani a mutatószámokon. Ez viszont már csak azért sem lesz könnyű, mert szembe kell nézni a növekvő munkaerőhiánnyal, vagyis elsősorban a megfelelő szakemberek hiányával. Az automatizáció és a robotizáció csak részleges megoldást hozhat. Bizonyos egyébként sem túlságosan vonzó munkahelyeket automata gépsorokkal ki lehet váltani.

A korábbi — nem csak hazai — felfogás szerint a gazdaság növekedését az olcsó munkaerőre építő bővülő iparra és ipari exportra alapozhatjuk. Ezen a téren azonban a további bővülés forrásai több szempontból is kiapadóban vannak. Minőségi ugrásra van most szükség. Ezt egy ország akkor érheti el, ha gyártóbázisból a régió erős tudományos és technológiai központjává tud válni. Ez viszont nem fog spontán megtörténni. Egyfajta versenyképességi modellváltást kell véghez vinnünk ahhoz, hogy átléphessünk a tudásalapú verseny szakaszába.

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Az idézet Széchenyitől származik, aki csaknem kétszáz évvel ezelőtt már világosan értette, miben rejlik egy közösség ereje. A reformkori magyar politikus és közgazdász már akkor meglátta a trendet. De sajnos most, évszázadokkal később sem mindenkinek egyértelmű, hogy nem azt kell nézni, mibe kerül a jó munkaerő, hanem azt, hogy mit tud. Aki pedig meg szeretné tartani a jó szakembert, annak meg is kell őt fizetnie.

A pesszimisták szerint egészen közel kerültünk egy újabb válsághoz. Sajnos több tényező is erre mutat. A Kína és az Amerikai Egyesült Államok között dúló kereskedelmi háború, valamint a latin-amerikai országok gondjai is erre utalnak. Nem beszélve arról, ami az Európai Unióban és Európában történik éppen. Bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy nehéz időszak előtt állunk. Melynek ismét lesznek majd nyertesei és vesztesei. Gazdasági értelemben bizonyosan. De ha a fegyverek is közbeszólnak, annak félő, hogy csak vesztesei lehetnek.