A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjjal tüntette ki munkásságáért, értékes gyűjtő- és kutatómunkájáért dr. Mák Ferenc irodalom- és művelődéstörténészt, bibliográfust, írót.
* Beszélne pályája, illetve munkássága kezdeteiről? Tanárnak, újságírónak vagy történésznek készült? Vagy az élet hozta úgy, hogy mindegyik lett?
— Igen, az élet hozta így. Irodalomkedvelő voltam, így kerültem a Magyar Tanszékre, de még tanszékes koromban csatlakoztam a Sziveri János-féle Új Symposion-társasághoz, és szinte ezzel egy időben Végel László a Magyar Szónál a Kilátó rovatban alkalmazott tévészemle írására. Tehát én még egyetemista koromban elkezdtem a sajtóban publikálni, aztán a Sziveri János-féle Új Symposion-nemzedék 1983-ban történt felszámolása után munka nélkül maradtam. Elbocsátottak a Magyar Szótól, majd 1983 és 1985 között munkanélküli voltam, nem is publikálhattam, 1985-től a Szabadkai Városi Könyvtár egyik alkalmazottja lettem 1989-ig, akkor kezdtem a Hét Napnál és az Üzenetben publikálni, ami Dévavári Zoltán nevéhez kötődik. 1988 őszén ösztöndíjat kaptam Magyarországra, a Művelődési Minisztériumhoz adtam be magiszteri dolgozatom témájára a pályázatot, Babits Mihályról írtam, tíz hónapig ösztöndíjat folyósítottak. Az akkori helyzet miatt nem tértem vissza Jugoszláviába, Magyarországon teremtettem magamnak egzisztenciát. 50 000 vajdasági magyar hagyta el azokban az években az országot, én azt szoktam mondani, hogy én nem mentem el, csak éppen nem jöttem vissza. 1990-ben Kecskemétre kerültem, a Forrás folyóirat szerkesztőségébe. Három évet töltöttem ott, 1993-ban az akkor alakult Antall-kormány egyik hivatalában, a Határon Túli Magyarok Hivatalában alkalmaztak, a délszláv ismeretek és a nyelvtudás miatt 2006-ig ott dolgoztam. Magyarországon, Budapesten a Széchényi-könyvtárban nyílt alkalmam arra, hogy elkezdjem a kutatásokat, ez adott nekem alapot, okot és indokot, hogy a délvidéki irodalmi témát körüljárjam. Egyetemi éveim alatt szerettem volna a magyar irodalomról szélesebb ismereteket szerezni, de ott akkor főleg elméletet, szövegelemzést végeztünk. Ez bennem nagy keserűséget és ellenállást szült. Én a Délvidék irodalmát kívántam megismerni, nem fogadtam el az irodalomértelmezésnek ezt a formáját. Az irodalom több mint szövegértelmezés. Akkor kezdtem el olvasni Délvidék irodalmát, akkor kezdtem el visszatérni a régebbi évtizedekhez, évszázadokhoz. Hogy ez nem egy utólag konstruált elmélet, ezt azzal szeretném igazolni, hogy az első tanulmánykötetem, mely a Forum Könyvkiadónál jelent meg, A magam iskolája, alcíme pedig A hontalanság esszéi. Én már akkor a magam iskoláját szerettem volna járni, mely Délvidék irodalmának, múltjának a megismerése.
Szalai Attila felvételei
* Számos kiadvány fűződik a nevéhez. Művelődéstörténeti tanulmányai folyamatosan jelentek meg pályafutása kezdete óta. A gyűjtő- és kutatómunka indulása mely időszakhoz kapcsolódik?
— Összesen tizenhét olyan kötetem látott napvilágot, amely a saját tanulmányaimat tartalmazza, de van olyan is, amely az általam szervezett konferencia anyagát jelentette meg. Odahaza a katedra közelében a helytörténetírásról és a vidék történetének kutatásáról nem sok jót hallottam, Budapesten viszont megismerkedtem a felvidéki Koncsol Lászlóval, akinek pompás könyvsorozata jelent meg, a Csallóközi Kiskönyvtár kötetei. Sokat beszélgettem vele a helytörténeti kutatások módszertanáról, melyeket szintén lehet akadémiai szinten művelni, mégpedig úgy, hogy előbb felállítjuk a téma kronológiáját, utána összeállítjuk a bibliográfiáját (Délvidék honismereti bibliográfiája 2008-ban jelent meg), azután pedig megírjuk a tanulmányokat, a köteteket, a cikkeket, a monográfiát, majd ezt fejezzük be a vidék, a hely, a régió lexikonjának, enciklopédiájának az elkészítésével. Mindent alaposan, módszeresen kell feltárni a kutatáshoz. Ehhez kiváló anyagot nyújtott a Széchényi-könyvtár anyaga és a budapesti Szabó Ervin Könyvtár állománya. Nagyon sok mindent megtaláltam sajtótörténetünkről, valamint XIX. századi iskolai évkönyveket is, melyekben minden fontos adat megjelent, a tanítók, tanárok jelentős kutatómunkájának adatai. Így állt össze, így kerekedett ki a délvidéki irodalom története. Még felvilágosodás kori irodalmunk is volt, csak az akkori irodalompolitika nem akarta tudomásul venni.
* Nagylélegzetű műve, mely irodalomtörténetünk átfogó összefoglalása a kezdetektől, 2021-ben került az olvasókhoz Cicelle virágoskertjének díszei — Irodalom és nemzeti újjászületés a Délvidéken (1867—1920) címmel. Megjelenését milyen kutatások előzték meg?
— Ez a könyv valójában a doktori értekezésem is volt, melyet 2016-ban a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén védtem meg. Ez valójában egy nagy ellentmondás, hiszen az egész életpályámat a korabeli tanszékkel szemben fogalmaztam meg. Csak közben történt egy nemzedékváltás. Volt ugyanis az a generáció, amely ellenezte a Délvidék-kutatást, még a Délvidék szót sem szabadott használni. Engem konkrétan az irodalomtanár azért dobott ki az óráról, mert fel mertem tenni egy kérdést a Délvidék kapcsán. Még azt is a fejemhez vágta, hogy tanuljam meg, hogy Délvidék nincs, olyan nem létezik. Visszatérve a könyvemre, ez a mű a délvidéki magyarság történetének és irodalomtörténetének a monográfiája. Azokból az olvasmányokból és sajtóélményekből állt össze, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtárban gyűjtöttem be. Több mint 200 életpályát kutattam és méltattam benne. Ez a Bácska és a Bánát története, de hamarosan meg fog jelenni Szlavónország története is. Számomra a Délvidék ugyanis Orsovától Fiuméig terjed.
* Ide kapcsolódik az is, hogy a VMMI munkatársaként a szlavóniai magyarságot is intenzíven kutatta, illetve kutatja.
— Természetesen, hiszen Szlavónia is a történelmi Magyarország Délvidékéhez tartozik. Ahogy említettem is, folyamatban van erről a térségről is egy tanulmánykötet.
* Feltételezem, hogy a VMMSZ Magyar Életfa díja további munkára ösztönzi.
— Amikor közölték velem, hogy én kapom a Magyar Életfa díjat, szóhoz sem tudtam jutni, én ugyanis mindig úgy éreztem, hogy nekem Délvidéken kell megszólalnom. Mert ott, a szülőföldemen szeretném elmondani, akár a Magyar Szó hasábjain a tizenhat éve megjelenő Gyűrődések rovatban, vagy különféle konferenciákon, hogy a délvidéki emberek ne veszítsék el a reményüket, és őrizzék meg a bizalmukat meg a hitüket. Merthogy nagyon fontos része vagyunk a történelmi Magyarországnak, ez a kitüntetés pedig azt igazolja számomra, hogy nem volt hiábavaló a munkám, sőt, még inkább lelkesedéssel tölt el, és újabb terveim is vannak. Bízom benne, hogy erőm és egészségem továbbra is lehetővé teszi, hogy folytassam a kutatómunkát, és újabb részleteket mondjak el Délvidék csodáiról és szépségéről.
