Marci már tíz éve tagja a csapatnak. Nem páncélból, hanem motorossisakból bújik ki, s első látásra azt is mondanám, hogy biztosan birkózni jár, vagy gyúrni, esetleg úszni. Ő azonban a XIV. századba „utazik” vissza szívesen. Hogyan csöppen bele ebbe valaki, s vajon mi vonzza ennyire?

— Amikor olyan tízéves voltam, nagyon elit és elérhetetlen klubnak tűnt ez az egész. Csak hallomásból tudtam, hogy vannak ezek a srácok, lovagnak öltözve, páncélokban, azt gondoltam, ők a legvagányabbak a világon. Hetedikes voltam, amikor tartottak egy bemutatót a sulinkban, meg voltam őrülve, annyira tetszett. A végén azt mondták, lehet jelentkezni, itt a telefonszám. Fél évig gyűjtögettem a bátorságom, aztán felhívtam őket, de sajnos éppen nyár volt, fellépéseik voltak, úgyhogy hetekig kapartam az asztal sarkát, hogy mikor szólnak már a kezdésről. Amikor először kipróbáltam, tudtam, ez az a sport, amelyet kerestem. Előtte jégkorongoztam, birkóztam, vízilabdáztam, teniszeztem, eveztem, de végül mindegyiket abbahagytam.

Fotó: a szerző felvétele

* Miért éppen itt érezted azt, hogy ez a te sportod? A mögöttes tartalom, a szerepjáték vagy a fizikai rész miatt?

— Az exkluzivitása miatt. Itt egyébként az ész fontosabb, mint a fizikai erőnlét. Az eszed legyen megélezve, ne a tőröd. Ez egy sokoldalú sport, ráadásul rengeteg mindenben kipróbálhatod magad. Ha íjászkodni szeretnél, azt csinálod, ha a történelmi háttér érdekel jobban, abba ásod bele magad, ha a kétkezes harc, akkor arra fekszel rá. Ha nem tetszik a kard, használhatsz buzogányt vagy mást. Sok a lehetőség, ez is tetszett. És nagyon vagány, kivételes az egész, szóval jó érzés idetartozni.

* A harcok mellett, ha jól tudom, korabeli táncokkal is foglalkoztok.

— Igen, középkori jellegű táncot is tanulunk, mivel csak a reneszánsz kortól van róla leírás, de ebben a lányok ügyesebbek, mi, fiúk elég botlábúak vagyunk, pedig zseniális tánctanárunk van. De ennek is illik megtanulni egy szeletét, nem agyatlan izomkolosszusokat nevelünk, akik csak ütik-verik egymást. Igyekszünk tiszteletre, becsületre nevelni az újoncokat, s elsősorban arra, hogyan kell vigyázni a másikra. Fontos része még a tevékenységünknek a tüzes show, melyet szigorúan tizennyolc éves kor után lehet elkezdeni. A tűzfújás a leglátványosabb része, és a tüzes harc lángoló fegyverekkel, szigorúan előre egyeztetett koreográfia alapján. 

* Mire számíthat egy újonc, milyenek az első lépések?

— Először az alapállásokat vesszük át, hogyan kell mozogni, fejlesztjük az erőnlétet, indul a futás, fekvőtámaszok, felülések, talicskázás, sánta róka, vagyis minden, amit tornaórán is csináltunk. Az edzések végén van egy félórás beszélgetés, ahol megismertetjük a kort, hogy ne mondják például azt erről a századról, hogy reneszánsz. Először a puszta kezes harcot tanulják, fejlesztjük a koordinációt, hogyan álljanak oda, fel tudjanak mérni távolságokat, valamennyire kezdjen kialakulni a taktikájuk, saját stílusuk. Ezután jön a tőrharc, egyelőre fafegyverekkel, fémfegyvert sokáig nem kapnak kézbe. Minden eszköz le van tompítva, s nincs hegye, így súlyosabb sérülést nem tud okozni. Ezután egykezes kard- és pajzshasználatra tanítjuk őket, majd következik egy kis vizsga, így tudnak felfejlődni kadéttá. Aki a kadét szintet nem érte el, az még nem léphet fel velünk. Az újoncok után jönnek a zsoldosok, majd a tizedes(ek), hadnagy(ok), a vicekapitány és legfelül a kapitány.

* A bemutatókon nem mindegy, mit viseltek, farmerben, gondolom, nem lehet fellépni. Hogyan alakítjátok a viseletet?

— Az alapról az egyesület gondoskodik, hiszen láncing, sisak és kézvédelem nélkül senki nem léphet fel, a többit mindenki maga intézi, de ebben is tudunk segíteni, útba igazítani, mit hol lehet beszerezni, ki tudja megvarrni, mely páncélkovácsok a legjobbak. Egyébként mi teljes értékű lovagi páncélban nem fogunk megjelenni, mert ha szeretnénk hitelesek maradni, mi a középkorból csak egy zsoldoscsapatot tudunk reprodukálni. Egy lovagrend ugyanis messze nagyobb vagyonnal bírt, hatalmas sátrai, lovai, szolgái, fegyverhordozói voltak, nemesi életet élt.

Forrás: palotajatekok.hu

* Mennyire tanít meg önvédelemre ez a sok harcnem? Ha például valaki elkapna az utcán, meg tudnád magad védeni?  

— A sport megtanít, hogy helytállj egy ilyen szituációban, de bármilyen vagány vagy egy küzdősportban, az utcán ne próbáld meg azt használva védeni magad, mert az élet nem egy film, ráadásul jogi következmények is lehetnek, s arra is hivatkozhatnak, hogy én oktattam, biztattam valakit, hogy így cselekedjen. Emellett egy utcai helyzet sosem lesz fair, nincs tatami, beton van, és bárkinél lehet egy kés. Mindenkinek azt mondjuk, hogy amit itt megtanulsz, csak itt használod. Nem viszed be az iskolába, nem próbálod ki a kistesódon, kiskutyádon. Mindent szabad, de csak itt, velünk. A csapattársaiddal pedig úgy bánj, ahogy azt szeretnéd, hogy veled is bánjanak. S ezt az életben sem árt hasznosítani. Fel kell mérni, hol vannak a másik erősségei, gyengeségei, s utóbbiakat nem szabad kihasználni. Ha együtt dolgoztok, figyelsz rá, óvod, ahogy ő is téged.

* Nagyon sok mindent megtanultok erről a korról, amelyben nem kevés film is játszódik. Ezeket az alkotásokat is szereted?

— Inkább kerülöm. Nagyon szeretem őket, viszont alkalmanként a hajamat tépem, hogy mennyire bután reprezentálják azt a kort, hol hamis az egész. Aragorn csak hozzáér az orkokhoz, és azok hullanak? Ilyen nincs, a páncélt nem könnyű áttörni. A teljes értékű lovagi páncélt viselő személy annak idején tankként funkcionált, és tíz „gyengén bútorozott” ember ellen ki tudott állni, s valószínűleg nyert is.

* El tudnád elképzelni, hogy a XIV. században élj?

— Nem. Nem szeretem a pestist. Szeretem, hogy van tiszta víz, hogy tusolhatok, hogy a levegő beszívható. Ha ott születek, először túl kell élnem a gyerekkort, hiszen négyből egy gyerek érte meg a felnőttkort. A másik, hogy eléggé zárt volt egy akkori ember élete. Ha jobbágy volt, heti négy napon négy órát dolgozott a földesúrnak, a többiben saját kis földjét rendezgette. Feudális rendszer uralkodott, a királyság birtokolt minden embert, egy apró csavar voltál a gépezetben. De érdekes lenne elmenni egy-két napra egy időgéppel. Azt hiszem, elég gyorsan boszorkánynak néznének, elég lenne elővennem egy öngyújtót.

* Hol szoktatok fellépni?

— Az iskolai fellépésektől, falunapoktól egy kicsit elszakadtunk, a nagyobb fesztiválokra, rendezvényekre megyünk, melyek hasonló tematikájúak. Ezeken általában minden autentikus, a korhoz illő táborokba vagyunk rendezve, telefont nem használhatsz bent, rágyújtani sem lehet, és zajlik a tábori élet, vannak versenyek: kelevézhajítás, vívás, íjászkodás, kötélhúzás vagy a buhurt, mely egy izgalmas kontaktharc, tetőtől talpig páncélban, minimális szabállyal. Aki összeesett, az a vesztes. Leginkább Magyarországra járunk, de voltunk már Németországban, Romániában, Máltán, Horvátországban, és jövőre talán Bulgáriába is eljutunk. A Visegrádi Palotajátékok a hagyományőrző csoportok magyarországi Mekkája, itt egész napos programok vannak, őrült jó buli, mindenkinek ajánlom. A Szent György Lovagrend szervezi, mely a közösségépítésre is nagy hangsúlyt helyez, összehozza a csapatokat. Ez a szervezet a mai napig lovaggá üthet. Földet, lovat, nőt, jobbágyokat sajnos nem kapsz mellé. (Nevet.)

* Gépészmérnöknek tanulsz, hamarosan fejezed az egyetemet. Miért nem történelem szakra jelentkeztél, ha ennyire érdekel a múlt?

— Mert ez is érdekel. Kicsi korom óta minden vonz, amiben ott az alkotás öröme. Rajzolni, énekelni nem szerettem, de az elektromos gitárt igen. Apukám is gépészmérnök, saját műhelye van, és mindig ott sündörögtem gyerekként körülötte. Volt egy fasámlink, melyet televertem szögekkel, s amikor már egy milliméternyi hely sem maradt rajta, apukám adott egy feszítővasat, hogy most akkor szedjem ki őket egyesével. Innen indult. Nyolcadik végén nagyon nagy választás elé állítják a gyerekeket: szakma vagy gimi, mellyel nyersz még négy évet? Én akkor azt mondtam, elindulok a műszaki pályán, mert ez érdekel, ezt láttam otthon, s irigyeltem, hogy bármi probléma van otthon, ami szerelést igényel, apukám kisujjból megoldja. Ráadásul legózni is nagyon korán kezdtem, és nem is tudtam lerakni soha.

* Melyik része érdekel leginkább a gépészetnek?

— Az alkotás öröme. De elmennék egy időre valami egzotikus, lehetetlen helyre, hogy kipróbáljam magam. Például mélytengeri hegesztőnek vagy olajfúró kútra a sivatag közepébe, esetleg egy nukleáris erőműbe. Először azonban szeretném rendezni soraimat, s a saját lábamra állni. Sok mindenre kell az embernek figyelnie: egyetemi élet, tarts rendet a lakásodban, magadat is tartsd rendben, táplálkozz egészségesen, menj el edzeni, mozogj eleget, próbálj meg elszakadni az egyetemtől is néha, olvass könyveket, nézz sorozatokat, beszélgess a barátaiddal, írj rá a barátnődre, foglalkozz a szüleiddel, törődj a járműveddel, mert szét fog rohadni, s sorolhatnám.

* Azt hiszem, te olyan ember vagy, aki szereti a kontrollt és a rendet.

— Hát igen. Az egyik legnagyobb félelmem, hogy olyan helyzetbe kerülök, amelyet nem tudok irányítani.

* Azért nyugtass meg, hogy a Szent Longinus-os aktivitásod nem tervezed abbahagyni.

— Nem szeretném. Amikor elkezdtem, azt mondtam a többieknek: én nem szeretnék a jelenben élni! Akkor annyira benne voltam, hogy varázslatnak éreztem, ami ott történik. Már nem annyira az életem középpontja, mint annak idején volt, viszont amikor magamra öltöm az egyenruhám, ismét előjön belőlem a hetedikes kisfiú, s megszűnik létezni a világ körülöttem.