Mindketten a párjuk által ismerték meg ezt a bánáti, kis falut, majd miután férjhez mentek, itt telepedtek le. Sokszor nehéz az új közösségbe beilleszkedni, de ez Helénára és Timire nem vonatkozik, hiszen gyorsan megszokták a választott lakhelyüket, tevékenyek, kreatívak. Amit kigondolnak, azt meg is valósítják. Mindent a gyerekekért! — lehetne a mottójuk, jelszavuk.

Helfrich Tímea Magyarkanizsáról került Tóbára.

— Már tíz éve, hogy Tóbán élek a férjemmel és három gyermekünkkel. Soha nem gondoltam, hogy itt fogok letelepedni. De mivel a férjem földműveléssel foglalkozik, ezért nekem kellett alkalmazkodnom, és a városi környezetet otthagynom. Elég csendes, kis falunak ismertem meg Tóbát, ahol nem volt túl sok aktivitás. Mindaddig, amíg meg nem ismerkedtünk Helénával.

Tímea és Heléna

Aranyos Heléna Temerinben nőtt fel.

— Az általános iskola után mindenképp művészeti iskolában szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, mivel kicsi korom óta nagyon szeretek rajzolni, kreatívkodni. A nyolcadik osztály után sikeresen felvételiztem a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakára. Az iskolában amellett, hogy fejlődhettem, igazi családias közösség tagja is voltam. Tóbát már ekkor volt szerencsém megismerni egy osztálytársnőm által, aki ott lakott. Nála voltam majálisozni és regrutabált ünnepelni 2012-ben. Ez az esemény számomra több szempontból is fontos. Nagyon megtetszett a falu, a hagyományos májusfaállítás, mivel nekem ez teljesen új volt… Sajnos, ez volt a faluban az utolsó májusfa, melyet regruták állítottak. Másrészt pedig ekkor ismertem meg páromat, aki a férjem lett. Általa kerültem a középiskola után Tóbára. Timivel nagyjából tíz éve barátkoztunk össze. Mivel mindketten városból kerültünk Tóbára, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Egy kellemes kávézás alkalmával jutott eszünkbe, mi lenne, ha szerveznénk egy kis halloweeni bulit a gyerekeknek. Ez 2020-ban történt. Önerőből jelmezeket készítettünk, játékokat válogattunk a gyerekeknek, akik nagyon élvezték a bulit. A falubeliek egy része negatívan fogadta a kezdeményezésünket, de a gyerekek lelkesedése és jókedve, valamint az, hogy igen szép számban részt vettek a játékban, visszaigazolás volt számunkra, hogy az ilyen megmozdulásokra szükség van Tóbán.

H. T.: — Mi öltöztettük be jelmezbe a legtöbb csemetét, mi festettük ki az arcukat, amit nagyon élveztek. Előtte néhány családdal megbeszéltük, hogy fogadnak bennünket. A gyerekek bekiabáltak, hogy csokit vagy csínyt. Természetesen mindenki édességgel kínálta meg őket. Annyi mindent gyűjtöttek, hogy alig tudták vinni a teli táskákat, szatyrokat. Igaz, hogy kaptunk hideget is, meg meleget is az esemény után, mert nem mindenkinek tetszett, hogy jelmezben vonultunk végig az utcán, de nekünk az volt a fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.

A szerző felvételei

* Szinte minden ünnephez kitaláltatok valamilyen gyerekfoglalkozást is. Ezt miért tartjátok fontosnak?

A. H.: — A hagyományos ünnepeink alkalmával nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel egy kicsit kilépjünk a mindennapokból, és próbáljuk együtt kreatívan megélni és várni a karácsonyt, húsvétot. Például a tojásfa díszítésekor jó volt látni, hogy eljött az egész család, és boldogan nézték, ahogy a gyermekek felaggatják a fára a saját kezűleg készített hímes tojásokat. Évről évre nagyobb igény mutatkozik a gyerekprogramok iránt. Vagy a sportnapon a fő szervező felkért bennünket, hogy állítsuk össze a játékokat a gyerekeknek. Eddig a sportnap volt a legnagyobb rendezvény, melyen a gyerekeket játékra hívhattuk, és az egészen piciktől a nagyobb gyerkőcökig mind élvezték a különféle foglalkozásokat.

* Hamar bebizonyosodott, hogy van igény az ilyen eseményekre, hiszen tömegesen jelentek meg a gyerekek, bármit is szerveztetek. Szinte ünnepnek tartották az ilyen napokat, és minden alkalommal kis ajándékokban is részesültek. Hogyan tudtatok mindent megvalósítani, megvásárolni?

A. H.: — Eleinte önerőből szerveztünk kézműves-összejöveteleket adventkor, húsvétkor. Mi készítettük el a játékokat, mi vettük meg a jutalmakat, majd nemrég társultunk a helyi kultúregyesülethez. Főztünk a gyerekekkel a szármafesztiválon, elvittük őket jégkorcsolyázni, pólókat festettünk, adventi vásárokat szerveztünk. Egyes programokban a szülők, nagyszülők is részt vettek, és ami még nagy öröm számunkra, hogy a szomszédos faluból is jönnek át gyerekek velünk együtt alkotni. Nagyon sokat köszönhetünk a tóbai szervezetek mindegyikének, hiszen ahol tudtak, sokszor segítettek nekünk, például termet bocsátottak rendelkezésünkre.

H. T: — Amióta csatlakoztunk a Petőfi Sándor Művelődési Egyesülethez, egyre több foglalkozást és gyerekprogramot sikerült megszerveznünk, könnyebben tudjuk beszerezni a kellékeket a kézműves-foglalkozásokhoz. Igaz, hogy még csak négy éve kezdtük el Helénával az együttműködést, de már nagyon sok programot sikerült megvalósítanunk.

* Hogy győzitek mindezt három-három gyermek mellett?

A. H.: — Mellettük valóban nem egyszerű a foglalkozásokat, programokat megszervezni és lebonyolítani, illetve felkészülni rájuk. Ami a legfontosabb, hogy jól be tudjuk osztani az időnket. Mivel a két legkisebb még csak kétéves, bizony a családnak is fontos szerep jut abban, hogy egy-egy programot végig tudjunk csinálni. Nagyon sokat köszönhetek anyósomnak, mert amikor csak tudja, vállalja a pici felügyeletét. A két nagyobb gyermekem viszont élvezettel segít szinte mindenben, az ötleteléstől a megvalósításig.

H. T.: — Nekem is sokat segít a család. A férjem, ha ráér, vigyáz a kisfiunkra, egyéb esetben pedig hívom a nagyszülőket.

* Színjátszó csoportot is alakítottatok. Honnan jött az ötlet?

A. H.: — A mi gyerekeink és más utcabeli kortársaik kieszelték, hogy az utcán eljátszanak egy színdarabot, melyet ők találtak ki. A lelkesedésük győzött meg bennünket, hogy próbáljunk meg létrehozni egy gyermek-színjátszócsoportot. Tizenöt bátor, kis szív vállalta, hogy kipróbálja magát a színpadon. Mi pedig elhatároztuk, hogy elkezdjük a Becsületes Marci színdarab feldolgozását. Nem volt egyszerű tizenöt gyerekkel, de a kitartó munka meghozta a gyümölcsét. Olyannyira, hogy a muzslyai Suliszínház elődöntőjén különdíjban részesült a bemutatkozásunk.

H. T.: — Ez számunkra nagy elismerés volt. Főleg, mert egyikünknek sem volt e téren tapasztalata, de bele mertünk vágni, s megérte. A díj bejelentésekor a gyerekek örömujjongása, sikítása könnyet csalt ki a szemünkből. Tóbán is telt ház előtt játszott a csoport, még a szomszédos településről, Magyarcsernyéről is jöttek nézők. A gyerekek egyáltalán nem voltak lámpalázasak, remekül teljesítettek. Nagyon büszkék voltunk és vagyunk is rájuk.

* Miért tartjátok fontosnak a gyerekekkel való foglalkozást?

H. T.: — Szeretném, hogy már gyerekként megtanuljanak kis dolgokat alkotni, egyszerű alapanyagokból tartós díszeket készíteni — például a pólókat, karkötőket —, melyek megmaradnak nekik, és használhatják is őket. Fontos tudatosítani, hogy legyenek kreatívak, találják fel magukat, használják a kézügyességüket, és ne csak a készet vegyék meg a boltban. Azt vallom, hogy mindenkinek vannak jó ötletei, és ezek ha egyedül nem is, de egy kis segítséggel megvalósíthatóak. Kiemelném azonban, hogy a közös együttlét, a csapatmunka is nagyon hasznos számukra. Ezáltal tanulják meg, hogy segíteni kell a másiknak, meg kell egymást hallgatni, mert csak így működik a közös munka, csak így lesz eredményes a csoport. Ezt a későbbiekben is alkalmazni tudják, ami nagyon pozitív.

A. H.: — A kreatív programok szervezése számomra nemcsak örömszerzés a falubeli gyerekeknek, hanem kikapcsolódás is a mindennapok dolgaiból. Mivel az alkotás az életem, és nagyon kevés idő jut rá, az ilyen alkalmakkor hódolhatok a szenvedélyemnek. Sokrétűen kell felhasználnom a kreativitásomat egy-egy felkészülés során, hiszen előfordul, hogy a húsvéti kopogtató részeit kell megtervezni, ruhából tyúkot varrni vagy rengeteg szalagot készíteni a májusfára, óriási szalmabálából nyulat varázsolni, vagy éppen adventi, karácsonyi kézműves-foglalkozást tervezni.

* Véleményetek szerint miért ennyire jó az együttműködés köztetek?

H. T.: — Heléna nekem olyan, mint az alagút végén a fény. Örülök, hogy megismertem. Egymást jól kiegészítjük. Mindig megtaláljuk a közös hangot, és mindenre megleljük a jó megoldást.

A. H.: — Én részben introvertált személyiségnek tartom magam, Timi viszont sokkal nyitottabb. Nekem szükségem van az ő pezsgésére, találékonyságára. Könnyen összekovácsolódtunk, és ha valamelyikünknek jó ötlete támad, összedugjuk a fejünket, és egy-két csésze jó kávé mellett — persze gyerekzsivajban — meg is születik egy újabb program.

A két anyukát hallgatva az a meggyőződésem, hogy a tóbai gyerkőcökre még sok jó program, kaland, élmény vár az elkövetkező időszakban.