„Az éjszaka csendes volt, a pápa még mindig pihen ”– közölte a Vatikán vasárnap reggeli közleményben. A közlemény szerint az egyházfőnek nem volt láza, és megemelkedett fehérvérsejtszámot sem észleltek nála – ez azt jelezné, hogy szervezete még mindig fertőzéssel küzd.
Az orvosok prognózisa azonban továbbra is óvatos, és nem jelenthető ki, hogy a pápa túl van az életveszélyen.
Ferenc pápa megfelelően étkezett és ivott, folytatta a légzési fizioterápiát, és szombaton 20 percet töltött a folyosó végén lévő magánkápolnában – derült ki a Vatikán tájékoztatásából.
A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa ismét imádkozott Ukrajna és más országok békéjéért is, amiről az előző hétvégi üzenetében is írt. „Innen nézve a háború még abszurdabbnak tűnik” – ismertette a Vatikán Ferenc pápa üzenetét.
Az egyházfő hangsúlyozta: kórházi tartózkodását a mindenütt beteg és szenvedő emberekkel való mélységes szolidaritás megtapasztalásaként éli meg. Kifejtette, hálát ad Istennek, hogy lehetőséget adott neki arra, hogy testben és lélekben osztozzon oly sok beteg és szenvedő ember érzéseiben.
Vasárnap reggel Pietro Parolin bíboros és kabinetfőnöke, Edgar Pena Parra érsek is felkereste a pápát.
Ez volt a második látogatásuk Ferenc február 14-i kórházba kerülése óta – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.