A fa gyönyörűen szemlélteti a bennünk élő Teremtő erőt: összekötjük a befogadó erőt, a Földet és a kisugárzó erőt, az Égboltot. Két tűz felé ágaskodunk. Gyökerével, lábunkkal a Föld tűzmagja felé, lombkoronájával, kezünkkel az Égbolt tüzes fényforrása, a Nap felé. A Földtől kapott táperőt a ragyogó fényerő hatására gyümölccsé alakítjuk. A gyümölcs a Menny és a Föld nászából éled meg. A Menny és a Föld szerelmének gyümölcse táplál bennünket, és e nászból virágzik ki magzatunk.

Comenius, az Európa-hírű cseh pedagógus Didaktica magna című alapművében így határozza meg az egységes emberképet, a gyermekben és az emberben növekvő Életfát: „A filozófusok az embert mikrokozmosznak, kicsinyített világnak nevezték el, amely összesűrítve mindent felölel, ami csak széltében-hosszában a nagy világban (makrokozmosz) kiterjedten látható. Egyebütt bizonyítom ennek igazságát. Annak a csecsemőnek lelke, aki most látta meg a napvilágot, legjobban maghoz vagy palántához hasonlítható; jóllehet ebben a növénynek vagy a fának az alakja még nem bontakozott ki, lényegében mégis benne van a növény, illetőleg a fa, amint ez láthatóvá válik, mihelyt a földbe vetett mag gyökeret bocsát alá és ágakat terjeszt ki maga köré. Ezek a veleszületett erő folytán ágakba és lombokba szökellnek, levelekkel borítva, virágokkal, gyümölcsökkel ékesen. Tehát az emberbe semmi sem vihető be kívülről, hanem csupán arra van szüksége, hogy feltárjuk és továbbfejlesszük azokat a sajátosságokat, amelyek kifejletlen állapotban vannak jelen benne, és szükséges, hogy rávilágítsunk mindegyik lényegére.”

Az Élet a gyermeket és az embert a mindenkori érettségének megfelelő kihívások, próbatételek elé állítja. Az erdő sűrűjében Ariadné fonalaként jelentkezhet az ősi egyetemes tudás, ha szabadon hagyjuk áramolni, és szívünkkel ráérzünk. A természet egységes egészsége út a gyermek számára, hogy a benne működő természetes erőket szabadon tudja fejleszteni: érzékelésben, utánzásban, játékban és egyéb tevékenységekben. Az élet nem szabályokat és tilalmakat akar megvalósítani általunk, hanem a gyerek, a felnőttek és a természet művészi erőkkel áthatott szeretetteljes együttélését, együtt létezését. Minden gyermeket, embert hozzá kíván segíteni ahhoz, hogy ki-ki feljusson saját Életfájának a csúcsára. Az élet egységéből eredő nevelési és oktatási minőség elsődleges célja, hogy a gondolkozásmódunk középpontjába helyezze az élet teljességét, és a benne kibontakozó egyéniség teljességét (test, lélek, szellem); a természetes élettel összehangolt egyetemes és örök érvényű tanítások jelenlétét, megélését és a tanulva tanítás/tanítva tanulás nemesítő folytonosságát.

Az Életfa az Egy-éniség lelki és szellemi csiszolódásának próbatételes útján vezet, mindvégig a fényt mutatva. Az Egy-én magában rejti az egy szógyököt, mely szerves összefüggést tár fel, az emberi egység és az egyetemesség, a mikro- és a makrokozmosz között. Így könnyen közérthetővé válik, hogy az ember fejlődése, nevelése nem elszigetelt, különálló folyamat. A gyök minimális szótári egységként, ragok, képzők, jelek nélkül nemcsak saját hangtani és jelentésbeli önazonossága válik hangsúlyozottá, hanem láttatja az egészet, a lényeget, s ebből tér ki a részekre. A magyar nyelv egyedi sajátossága a lényegláttatás. Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótárával a magyar nyelv értelmező lelkületét tárja elénk az „egy” szógyök kapcsán: „Az Egy ősképe a Mindenség. Egy összességet tesznek, mi csonkítva, vagy valamely alkotó részétől megfosztva nincs, mi részekre föl nem osztatott. Emberi egyénnél a test, a lélek, a szellem egysége.” Ember és anyanyelve között él a szerves összefüggés, anyag-lélek és szellemisége szintjén összefonódtak. Az „egy” minden rész harmonikus összehangolt együttléte, a felbomlás, a részekre szakadás előtti teljes egység állapotát fejezi ki. Az „egy” szógyök révén a magyar nyelv értelmező és teremtő ereje kifejezi, hogy az egyénközpontú oktatás és nevelés során, a teljes egységgel teremtek kapcsolatot, a test-lélek-szellemiség egységét segítem kibontakoztatni az öröktől létező egyetemesség szerves rendjével összhangban. A nevelőnek, az oktatónak olyan segítő szerepe van, mint a kertésznek: a magtudásba nem avatkozhat be, csupán segítheti fejlődését. Saját Életfánk nemessége a lényünk legbensőbb magjában lévő világkép szabad kibontakozását sejteti, azé a belső világképét, amely mások, de még saját maga számára is sokáig ismeretlen. Az embert teljes mértékben segíti öntudatra ébredésében, a világ és a többi ember megismerésében, tudatosítja az egyéni szabad fejlődéssel járó felelősségvállalást. Segíti az embert egyéni erőinek mind teljesebb kifejtésére a világ és az embertársai javára.

Fotópályázat: A Bennem növekedő Életfa

A Rügyező hagyaték művészfotó-galériáját Sterbik Dávid okleveles fényképész vezeti.

„Az ember kérdezze meg magát, mire a legalkalmasabb? Aztán ezt a valamit alakítsa magában s magán a legbuzgóbban; tekintse magát inasnak, segédnek, később s csak nagyon csínján mesternek. Ha azután így képes lesz, beálló szerénységgel, a külvilág követelményeit csak képességei növelésével fokozni, hogy ekképp használva a világ számára kedvessé váljon, akkor elérheti fokról fokra célját, és ha e legmagasabb feladatot megoldotta, a maga tetszésére munkálhat tovább” (Johann Wolfgang von Goethe).

Tegyük fel magunkban a kérdést, hogy az élet összjátékában mire vagyunk a legalkalmasabbak, miben tudunk legjobban kiteljesedni, és e formában gazdagítani az emberi közösségünk Életfáját. Tudjuk, hogy a külső megnyilvánulás a rendezett belső önértékeken alapul. Az ember ősi önértelmezéséhez tartozik, hogy lélekvilágának kertjében él. Így önMAGa élő természetének megismerése, a vele való gondos együttélése az ember legalapvetőbb tevékenysége és felelőssége, mely során saját lelkét is a legmélyebben megismerheti. E képet tükrözi környezetére.

Milyen jellegű művészfelvételeket várunk?

Némely alkotók műveiben a saját, belső világképük tükröződik, mutatkozik meg. Külön érdekességnek tekinthető, ha egy belülről fakadó, tartalmában gazdag képen megmutatkozik az alkotó fő jellemvonása és az elméje.

A képek általában csak néhány másodpercig ragadják meg figyelmünket függetlenül attól, hogy technikailag mennyire minőségi munkáról van szó. Szép képet gyakran láthat az ember, de ezek többségében semmi különös nincs. De akadnak olyan képek is, amelyek a vizuális élmény mellett tartalmat is hordoznak magukban, egy történetet, egy gondolatot vagy akár csak egy érzést. Az ilyen műveknek egy mélyről érkező üzenetet kell közvetíteniük annak érdekében, hogy megragadhassák a szemlélő figyelmét. Akár azonosulhatnak is vele, még akkor is, ha először nem is nyilvánvaló, mit kíván ábrázolni az alkotás. Ezek inkább az ember tudatalattiját ragadják meg, melyet önmaga is átél, sajátjának tekinti, mint élményt.

Azt, hogy ne csak szépet alkossunk, hanem tartalmasat is, csakis gyakorlás útján érhetjük el. Az inspirációt inkább önmagunkban kell keresnünk, mintsem a külső világban. Ez lehet zene, egy gondolatmenet vagy akár egy tudatalatti érzelem. A konkrétumokat inkább mellőzzük. Ezt a pályázatot főként azoknak ajánlom, akik természetfotózással foglalkoznak, illetve a spontán helyzetek megörökítésében lelik örömüket. A képek készítésekor és retusálásakor is érdekes lehet zenei aláfestés mellett dolgozni. Az eltérő stílusú zenék mind mást hozhatnak ki ugyanabból a képből.

Hangsúlyozom, hogy kísérletezni, az új iránt kutatni szinte kötelező, ha valódi értéket szeretnénk közvetíteni. Ez segíthet önmagunk megismerésében és az énünk kibontakozásában. A realitás képe személytől eltérő. Mint ahogyan a fényképészetben, ugyanabban a tárgyban vagy tájban különféle alkotók eltérő dolgokat látnak. Azonos tárgyat teljesen eltérő módon képesek szemléltetni, mert igazodnak a saját világuk értékrendjéhez és látásmódjukhoz. Olyannak mutatják be a világot, amilyennek ők maguk látják.

Pályakezdőknek ajánlom, hogy előbb saját maguk részére tanuljanak meg alkotni, és csak azután a nyilvánosságnak, a világnak. Kísérletezés útján ki kell fejleszteni egy stílusirányzatot, amely bennünket képvisel, noha ez elsősorban nem a fototechnikánál, inkább az önismeret kibontakozásánál kezdődik. A művészi alkotás csupán azt tükrözi, hogy milyenek is vagyunk valójában. A személyiség kibontakozásához vezető úton a művészet segédszerepet játszik. A komfortzónából való öncélú kilépés számít talán az egyik legfontosabb kezdőlépésnek. Elősegít az új megismerésében. Ettől a ponttól csakis előre juthatunk.

A fotók beküldési határideje
2014. május 15-e.
 Az alkotásokat
a turulemese12@gmail.com
és a dsterbik@yahoo.com
e-mail címre várjuk.
(Sterbik Dávid okleveles fényképész)